Döbbenet mennyi minden kavarog a fejemben és az életemben, úgy érzem méretes katyvasz keveredik benne, amit időnként megpróbálok szétrendezni, kifésülni, mint egy nagy életkócot, bogoncot - főleg hajnalban, amikor nem tudok aludni.
Nagyon keresem-találom mindenben a jót, az örömet, a szépet vagy legalább a kihívást. Mégis besokallok és én, a volt esti-bagolynépség kidőlök, már este kilenckor - szerintem el is aludnék, ha a felettünk lakó nem dübörögne annyit - nem tudok alkotni, sem kézműveskedni, sem írni.
Bár most éppen laptoppal az ölemben mégis próbálok, hogy legalább ne töltsem bután az időt már fél kilenckor.
Holnap Anyuhoz megyünk a fiammal - múltkor a lányom jött velem. Próbálok/próbálunk segíteni: vásárolunk, ügyintézünk, orvoshoz megyünk - mikor mit kell, de a társ elvesztését nem tudom helyette feldolgozni, sőt ez az, ami miatt én is - aki oly keveseket tudott megsiratni - annyit szipogtam, sírdogáltam.
Nem szeretnék ide jutni, nem akarok másodikként halni, a társam temetni... jajj, nem!
Zajlik még ...
- A búcsú a jelenlegi otthontól, azaz a lakáseladás, és persze ott is van kavarás (már van, de banki hiteles a vevő, hogyne lenne hát mindenféle gond?!).
- Ház a hajrában: még annyi minden van ott is, hogy szinte hihetetlen, egy hónap múlva ott fogunk lakni?! Rengeteg döntés, rohangálás és beszerzés van most.
- Mindenfájás, jajj de annyira, hogy már tényleg orvoshoz kéne menni, de ott akarok, majd az "új otthonos" dokinál. Kérdés lehet-e, szabad-e ennyit várni, mikor olykor alig tudok járni úgy fáj a csípőm (vagy nem tudom én mi, de ott fáj, ha lépek) és mindkét kezem csontjai is. Megterhel nagyon Anyuhoz menni, mivel olyan sokat kell vezetni, autózni, de szorítom a fogam, muszáj - neki csak én vagyok most!
- Új vállalkozásaink indítgatása, előkészítése, hogy olyan jövőt építsünk, ami nekünk tetsző, vállalható és megélhetést is nyújt.
- Nagyon kéne már pakolni, mert ilyen begyulladt izületekkel nem lehet erre csak néhány napot szánni, inkább többször kicsit, a párom meg nem igazán aktív és lelkes ezügyben.
- Tanulok vadul, mindenféle izgalmas dolgot, a legrejtélyesebb és legújabb számomra a SEO terület. Élvezem a dolgot, és érzem milyen picinyke buta lény vagyok...
- Van néhány tök privát, saját kreatív tervem illetve beszorulásom (pinkandred), amikkel tudom magam nyomasztani, hogy nehogy leteljen az időm és erre meg ne jusson. Akarom, kell nekem, de nem fér most bele. Türelem...
- A háztartási gépekkel rendeltem egy könnyű varrógépet (Anyutól is kaptam, de olyan nehéz hogy fel sem bírtam emelni, így a gyerekeknek adtam), jó lenne november magasságában már próbát tenni vele - gyűjtöm is az inspirációkat.
- Kéne értelmesebben enni, napról napra magamnak főzni, mert az új
táplálkozási módom, kombinálva a szervezetem nyújtotta lehetőségekkel
bizony komoly kihívások elé állít a mindennapi meleg étel beszerzésében.
- Azt hiszem pre-klimaxolok vagy mi ez, csomó dologban türelmetlenebb lettem (én, az egykori birka), számomra is rémisztően fel tudom magam húzni - szinte remegek tőle. Szerencsére más jele még nincs, de ahogy olvastam ez már lehet a változó korba lépés hatása.
Vagy csak sok a minden?!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ember. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ember. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. szeptember 18., csütörtök
2014. szeptember 9., kedd
Felfoghatatlanság
Tudom én, hogy ez az élet rendje, és el kell fogadni - de ilyenkor valahogy akkor is, felfoghatatlan.
Nincs egy hete még, hogy simogattam a fejét, próbáltam megérteni a már akkor is nehezen formált szavait, aggódtam a köhögése miatt és biztattam, ne csak iszogasson, egyen is, hogy erőre kapjon. Láttam, hogy fárad, akadt fájdalom is, de élt a vágy: hazamenni, megint úgy lenni mint régen, otthon. De nem vihettük haza, hisz lábra sem tudott állni hetek óta...
Aztán tegnap hajnalban már nem volt velünk, a teste feladta, s a lélek hiába maradt volna tán.
Ma pedig az ügyintézés, rohangálás szinte felfoghatatlan, sodró forgatagában, mintha megállt volna az idő, ahogy a patológia kórboncnoka - a második találkozás alkalmával - számomra érthetetlen módon elemezte a szíve és tüdeje állapotát, a halál okát és elkerülhetetlenségét. Igazán fel sem fogtam mit beszél. Egy szervi rendszer működését magyarázta és hogy miért lehetetlenedett el a létezés. A testé.
És értem én, eljött az idő, 85 éves volt, szép kor, persze... de akkor is, nekem még, bennem még itt van.
Pityeregtem - nem szoktam - kicsit oldódott is talán a bánat, de mégsem fogom fel, nem akarom elhinni, hogy már nem fogom hallani a hangját, nem ölel át és nem lapogatja a maga módján, kedvesen a hátam, nem aggódik értem, nem ad kért és kéretlen tanácsokat, nem néz mindenttudóan rám szótlanul, mosolyogva és nem ad simit és puszit az Anyukámnak...
Nem először találkozom a gyásszal, mégis keresem a szavakat. Eddig le sem írtam ilyesmit publikusan, de valahogy most jól esik.
Elfér. Nem segít, nem árt.
Csak néhány mondat egy virtuális tér betűhalmazaiban.
Nincs egy hete még, hogy simogattam a fejét, próbáltam megérteni a már akkor is nehezen formált szavait, aggódtam a köhögése miatt és biztattam, ne csak iszogasson, egyen is, hogy erőre kapjon. Láttam, hogy fárad, akadt fájdalom is, de élt a vágy: hazamenni, megint úgy lenni mint régen, otthon. De nem vihettük haza, hisz lábra sem tudott állni hetek óta...
Aztán tegnap hajnalban már nem volt velünk, a teste feladta, s a lélek hiába maradt volna tán.
Ma pedig az ügyintézés, rohangálás szinte felfoghatatlan, sodró forgatagában, mintha megállt volna az idő, ahogy a patológia kórboncnoka - a második találkozás alkalmával - számomra érthetetlen módon elemezte a szíve és tüdeje állapotát, a halál okát és elkerülhetetlenségét. Igazán fel sem fogtam mit beszél. Egy szervi rendszer működését magyarázta és hogy miért lehetetlenedett el a létezés. A testé.
És értem én, eljött az idő, 85 éves volt, szép kor, persze... de akkor is, nekem még, bennem még itt van.
Pityeregtem - nem szoktam - kicsit oldódott is talán a bánat, de mégsem fogom fel, nem akarom elhinni, hogy már nem fogom hallani a hangját, nem ölel át és nem lapogatja a maga módján, kedvesen a hátam, nem aggódik értem, nem ad kért és kéretlen tanácsokat, nem néz mindenttudóan rám szótlanul, mosolyogva és nem ad simit és puszit az Anyukámnak...
Nem először találkozom a gyásszal, mégis keresem a szavakat. Eddig le sem írtam ilyesmit publikusan, de valahogy most jól esik.
Elfér. Nem segít, nem árt.
Csak néhány mondat egy virtuális tér betűhalmazaiban.
2013. november 3., vasárnap
Halloween - 2013
Előző nap szinte csak erre készültem, bár akkor még nem tudtam mennyi gyerek lesz, de szerencsére rengeteg múmia nyalókákat készítettem és belevágtam egy komoly, általam kitalált "temető torta" alkotásába is.
Annyira boldogságos volt ez a napsütéses, meleg, őszi délután, a nyugodtan áramló Duna, ahogy a gyerekek a parton szaladgáltak és pecáztak, a barátok, amint készítették az ételt, a sok szeretet, ami körülölelte a társaságot.
Szinte ittam magamba a pillanatcseppeket...
Voltam már többféle Halloween partin, de valahogy ez most a legkedvesebb a szívemnek, mégha estére olyan hideg is lett, hogy kocogtak a fogaim. Lehet hogy nem csak nekem, mert szép lassan mindannyian felcuccoltunk és hazaindultunk, kissé dideregve, a világító, faragott tökökre még vissza-visszanézve...
2013. október 9., szerda
Áruház előtti beszélgetés
Ti szoktatok kéregetőkkel, hajléktalanokkal, ismeretlenekkel beszélgetni?
Ma elbeszélgettem egy hajléktalan férfival a parkolóban, miközben a napi bevásárlást elpakoltam. Nem tudom miért. Talán mert - bár picit gubancolódtak az ajkán a szavak és a nyelve meg-megakadt - mégis olyan értelmesnek tűnt, kulturáltan fogadta az elutasítást, hiszen először a szokásos szövegek egyikét mondtam, hogy elmenjen. Bár nem volt a bevásárló kocsiban százas, de felajánlotta, hogy ennek ellenére szívesen visszatolja, ráér, úgyis itt lesz este nyolcig.
Mikor kérdeztem, hogy kerül ide, azt mondta a közeli erdőben lakik a társaival és bármit szívesen elfogadna. A "hogy került ilyen helyzetbe" kérdésemre érdeklődés csillant a szemében, láttam fürkész, vajon tényleg érdekel engem ez? Figyeltem.
Halkan, aprót sóhajtott és elkezdte... Elmondása szerint épületgépész végzettsége és gyakorlata van, Spanyolországban is élt három évig - folyékonyan beszél, ír és olvas spanyolul - és (talán hivatásos?) katona volt, ahol hadnagy rangig vitte. (Itt is említett két szakterületet, de sajnos nem jegyeztem meg.) Állítólag családja, fia is van (kint élnek), sőt barátok is várnák vissza Spanyolországba, de nem olyan ő aki segítséget kér, nem értesítette őket sorsáról. "Majd ha ők keresnek..."
Nem kérdeztem vissza, hogyan keresnék, ha egy erdőben él és nincs semmi hely ahol megtalálná bárki, felhívni nyilván nem lehet.
Bár mély ráncokkal árkolt arca miatt jóval ötven felettinek néztem, 1964-ben született. Azt mondta negyven éves kor után szinte lehetetlen elhelyezkedni, próbálta a fekete munkát is, de "mindenki a románokat viszi dolgozni".
- Én is a héten lettem munkanélküli - szóltam - és bizony jóval negyven felett vagyok. Akkor én is a maga sorsára kerülök, jövök az erdőbe?!
- Ki tudja - mondta - olyan gyorsan történik minden. De nekem már van sátram, sőt egész wigwamot építettem! Nem félek a téltől, nem fázok én...
Olyan volt, mint a partra vetett hal, aki már nem vergődik, megbékélt a sorsával, talán apró kis lábacskái is vannak és elkezd kúszni kifelé, mégha fáj is minden levegővétel... Új világ. Abban próbál alkalmazkodni, már nem kísérli meg a beilleszkedését a "régibe".
Különös élmény volt ez a beszélgetés. Tulajdonképpen jól esett, még ha talán a fele sem igaz, annak amit hallottam, vagy nem úgy...
Amikor indultam, a férfi a felajánlott csokit nem kérte, inkább ette volna a sárgarépát, amit meglátott a szatyromban (neki nem mondtam, de a rágcsálóimnak vettem), de aztán csak találtam némi aprót is a zsebemben. Rákérdeztem, mit kér és bár a csoki vagy a répa is értékben többet lett volna, a pénzt választotta.
Ma elbeszélgettem egy hajléktalan férfival a parkolóban, miközben a napi bevásárlást elpakoltam. Nem tudom miért. Talán mert - bár picit gubancolódtak az ajkán a szavak és a nyelve meg-megakadt - mégis olyan értelmesnek tűnt, kulturáltan fogadta az elutasítást, hiszen először a szokásos szövegek egyikét mondtam, hogy elmenjen. Bár nem volt a bevásárló kocsiban százas, de felajánlotta, hogy ennek ellenére szívesen visszatolja, ráér, úgyis itt lesz este nyolcig.
Mikor kérdeztem, hogy kerül ide, azt mondta a közeli erdőben lakik a társaival és bármit szívesen elfogadna. A "hogy került ilyen helyzetbe" kérdésemre érdeklődés csillant a szemében, láttam fürkész, vajon tényleg érdekel engem ez? Figyeltem.
Halkan, aprót sóhajtott és elkezdte... Elmondása szerint épületgépész végzettsége és gyakorlata van, Spanyolországban is élt három évig - folyékonyan beszél, ír és olvas spanyolul - és (talán hivatásos?) katona volt, ahol hadnagy rangig vitte. (Itt is említett két szakterületet, de sajnos nem jegyeztem meg.) Állítólag családja, fia is van (kint élnek), sőt barátok is várnák vissza Spanyolországba, de nem olyan ő aki segítséget kér, nem értesítette őket sorsáról. "Majd ha ők keresnek..."
Nem kérdeztem vissza, hogyan keresnék, ha egy erdőben él és nincs semmi hely ahol megtalálná bárki, felhívni nyilván nem lehet.
Bár mély ráncokkal árkolt arca miatt jóval ötven felettinek néztem, 1964-ben született. Azt mondta negyven éves kor után szinte lehetetlen elhelyezkedni, próbálta a fekete munkát is, de "mindenki a románokat viszi dolgozni".
- Én is a héten lettem munkanélküli - szóltam - és bizony jóval negyven felett vagyok. Akkor én is a maga sorsára kerülök, jövök az erdőbe?!
- Ki tudja - mondta - olyan gyorsan történik minden. De nekem már van sátram, sőt egész wigwamot építettem! Nem félek a téltől, nem fázok én...
Olyan volt, mint a partra vetett hal, aki már nem vergődik, megbékélt a sorsával, talán apró kis lábacskái is vannak és elkezd kúszni kifelé, mégha fáj is minden levegővétel... Új világ. Abban próbál alkalmazkodni, már nem kísérli meg a beilleszkedését a "régibe".
Különös élmény volt ez a beszélgetés. Tulajdonképpen jól esett, még ha talán a fele sem igaz, annak amit hallottam, vagy nem úgy...
Amikor indultam, a férfi a felajánlott csokit nem kérte, inkább ette volna a sárgarépát, amit meglátott a szatyromban (neki nem mondtam, de a rágcsálóimnak vettem), de aztán csak találtam némi aprót is a zsebemben. Rákérdeztem, mit kér és bár a csoki vagy a répa is értékben többet lett volna, a pénzt választotta.
2013. április 26., péntek
Fától az erdő?
Nem látszik az ösvény, amit reméltem, csak a csavar (rejtvény? fricska?).
Van egy szép háromszög; a gyomrom panaszai, a beleim érzékenysége és a vashiányos vérszegénységem. Még csak kettőt sem lehet választani, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy jól legyen...
Sőt, a vashiányos vérszegénység mintha nem is tudna jó lenni, már csak 2,3 mértek (az előző lelet 2,9 volt és a minimum érték 8,8), azaz lassan a negyede a minimumnak. Meg is látszik a többi eredményemen is, sajnos. A vasterheléses vizsgálat egyértelműen kimutatta a felszívódási zavart, csak sajnos az okát nem (már kizárták a lisztérzékenységet).
Az izületeimről nem beszélek, nem mintha nem lenne soha fájdalom ott is, de a taiji sokat segít, és tudok működni, mozgok meg minden és ha tudnám napi szinten csinálni, még jobb lenne.
Azt hiszem a szövettani lelet után alternatív gyógymódot keresek a háromszög-vonalon is (nem mintha eddig nem tettem volna), mert nem jutunk sehova, bennem meg lassan (el)fogy az oxigén.
Van egy szép háromszög; a gyomrom panaszai, a beleim érzékenysége és a vashiányos vérszegénységem. Még csak kettőt sem lehet választani, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy jól legyen...
Sőt, a vashiányos vérszegénység mintha nem is tudna jó lenni, már csak 2,3 mértek (az előző lelet 2,9 volt és a minimum érték 8,8), azaz lassan a negyede a minimumnak. Meg is látszik a többi eredményemen is, sajnos. A vasterheléses vizsgálat egyértelműen kimutatta a felszívódási zavart, csak sajnos az okát nem (már kizárták a lisztérzékenységet).
Az izületeimről nem beszélek, nem mintha nem lenne soha fájdalom ott is, de a taiji sokat segít, és tudok működni, mozgok meg minden és ha tudnám napi szinten csinálni, még jobb lenne.
Azt hiszem a szövettani lelet után alternatív gyógymódot keresek a háromszög-vonalon is (nem mintha eddig nem tettem volna), mert nem jutunk sehova, bennem meg lassan (el)fogy az oxigén.
2013. április 22., hétfő
2013. március 17., vasárnap
Hol is kezdjem?
Annyi mindent szeretnék írni, hogy megmaradjon emléknek (idén minden nap készítek legalább egy fotót, nem művészi értéknek, csak úgy, képeket az életemből)...
Ez a "hosszú" hétvége igencsak sűrűre, eseménydúsra és feldolgozós-élményesre sikeredett, sikeredik, ezért beérem azzal, hogy ma ennek lenyomatait hagyom.
A legnagyobb hatással a "nem átlagos" hideg és hó miatt kialakult helyzet volt rám. Döbbenten néztem, mit tesz az ország vezetése, és mit tesznek az emberek... Nem sok mindennel tudtam a jó érdekében hozzájárulni, fizikai állapotom és eszem azt diktálta, maradjak itthon, nehogy belőlem legyen egy új, mentenivaló ember, miközben zsibongó lelkem főzött volna húsz liter levest, pakolta volna a teát, és amit csak talál itthon, vagy a szomszéd boltban, majd kapta volna a kabáthát és irány az emberekhez, akik bajban vannak...
Nem mentem, Facebook-on megosztottam, amit értékesnek és hitelesnek találtam, no meg azonnal küldtem néhány adomány sms-t a Vöröskereszt-nek, hiszen úgyis vettem volna kenyeret, innivalót, akár takarót is a bajban lévőknek...
Bár ezek az események erősen karakterizálták a hétvégét, és igazi érzelmi hullámvasutat keltettek bennem, történt más is...
Lencsike cseperedik, szelídül (még csak 5 hetes!), Nyüzsi pedig szocializálódik (velünk, azaz egyre jobban bírja, sőt követeli a simit). A kis malacka még mindig fél. Minden nap kivesszük, ha a popója környékén borzoljuk a szőrt, akkor igen aranyos hangokat ad ki. Már tudom, hogy jobban szereti a sárgarépát, mint az almát vagy a petrezselymet és azt is, hogy a takarítás igazi para, "huhúhúúú"-zva, aggódva várja mikor készülök el... Nyüzsi szereti a több C vitamint tartalmazó tengerimalac kaját is (mindig kap belőle, nem akarom, hogy féltékeny legyen és szerintem neki sem árt), de egyébként a vedlés miatt elég gyatrán eszik, kétféle szénát is vettem neki, hogy ne legyen baj.
Ma elmentünk a Kikába, mert nekem nem volt most időm, az általam szervezett alkotókör eheti foglalkozása előtt festeni (és közben pedig pláne). Így ezen a hétvégén akartam nekiállni. Készítettem is egy bögrét, és annyira élveztem a festését, hogy "azonnal" kellett további porcelán tárgyakat vásárolnom! Egész olcsón megúsztam, mert 299 forintért árultak egyszerű porcelán bögrét, sokféle színben. Több fehéret és egy zöldet vettem, de lehet még vissza kell majd menni...
Inspirációkat is gyűjtöttem, mert házat (pontosabban ikerház felet) néztünk a héten, és mindenféle nagy terveket szövünk, ami még akkor is élvezetes, ha nem lesz belőle semmi.
Teljesen rabul ejtett ez a színes, igazi tavaszi (sőt nyári?!) hangulatú ágynemű, valamint nagyon vicces ez a "madárodú"...
Az egyik leginspirálóbb berendezés ez a fehér-ciklámen-szürke-fűzöld konyha volt, ami meglepő, mert így egy az egyben nem vállalnánk be (de lehet hogy mégis?!). Ja és találtam egy fura kicsi lényt is, ami lehet hogy elefánt akar lenni (az orrszerkezet mintha...), csak a füli igen pici. A cuki virágok és mosoly miatt legalább lefotóztam Anyunak.
Nekem még nem is ért véget a hétvége, hiszen nem publikus okokból még két napot nem megyek most dolgozni. Szabadidőt is remélve "előkentem" néhány bögrét keddre...
Holnap - többek között a háziorvos kitartó unszolása, valamint a panaszaim miatt - elmegyek egy kedves orvos barátunk által ajánlott gasztroenterológushoz. Este pedig sokadik taiji edzés... ♥
Ez a "hosszú" hétvége igencsak sűrűre, eseménydúsra és feldolgozós-élményesre sikeredett, sikeredik, ezért beérem azzal, hogy ma ennek lenyomatait hagyom.
A legnagyobb hatással a "nem átlagos" hideg és hó miatt kialakult helyzet volt rám. Döbbenten néztem, mit tesz az ország vezetése, és mit tesznek az emberek... Nem sok mindennel tudtam a jó érdekében hozzájárulni, fizikai állapotom és eszem azt diktálta, maradjak itthon, nehogy belőlem legyen egy új, mentenivaló ember, miközben zsibongó lelkem főzött volna húsz liter levest, pakolta volna a teát, és amit csak talál itthon, vagy a szomszéd boltban, majd kapta volna a kabáthát és irány az emberekhez, akik bajban vannak...
Nem mentem, Facebook-on megosztottam, amit értékesnek és hitelesnek találtam, no meg azonnal küldtem néhány adomány sms-t a Vöröskereszt-nek, hiszen úgyis vettem volna kenyeret, innivalót, akár takarót is a bajban lévőknek...
Bár ezek az események erősen karakterizálták a hétvégét, és igazi érzelmi hullámvasutat keltettek bennem, történt más is...
Lencsike cseperedik, szelídül (még csak 5 hetes!), Nyüzsi pedig szocializálódik (velünk, azaz egyre jobban bírja, sőt követeli a simit). A kis malacka még mindig fél. Minden nap kivesszük, ha a popója környékén borzoljuk a szőrt, akkor igen aranyos hangokat ad ki. Már tudom, hogy jobban szereti a sárgarépát, mint az almát vagy a petrezselymet és azt is, hogy a takarítás igazi para, "huhúhúúú"-zva, aggódva várja mikor készülök el... Nyüzsi szereti a több C vitamint tartalmazó tengerimalac kaját is (mindig kap belőle, nem akarom, hogy féltékeny legyen és szerintem neki sem árt), de egyébként a vedlés miatt elég gyatrán eszik, kétféle szénát is vettem neki, hogy ne legyen baj.
Ma elmentünk a Kikába, mert nekem nem volt most időm, az általam szervezett alkotókör eheti foglalkozása előtt festeni (és közben pedig pláne). Így ezen a hétvégén akartam nekiállni. Készítettem is egy bögrét, és annyira élveztem a festését, hogy "azonnal" kellett további porcelán tárgyakat vásárolnom! Egész olcsón megúsztam, mert 299 forintért árultak egyszerű porcelán bögrét, sokféle színben. Több fehéret és egy zöldet vettem, de lehet még vissza kell majd menni...
Inspirációkat is gyűjtöttem, mert házat (pontosabban ikerház felet) néztünk a héten, és mindenféle nagy terveket szövünk, ami még akkor is élvezetes, ha nem lesz belőle semmi.
Teljesen rabul ejtett ez a színes, igazi tavaszi (sőt nyári?!) hangulatú ágynemű, valamint nagyon vicces ez a "madárodú"...
Nálunk már nincs kislány szoba, de annyira lélekvidító ez a tündéres függöny... a pitypangos ágynemű pedig szerelem, de nem vettünk (elég drága), egyelőre. ♥
Az egyik leginspirálóbb berendezés ez a fehér-ciklámen-szürke-fűzöld konyha volt, ami meglepő, mert így egy az egyben nem vállalnánk be (de lehet hogy mégis?!). Ja és találtam egy fura kicsi lényt is, ami lehet hogy elefánt akar lenni (az orrszerkezet mintha...), csak a füli igen pici. A cuki virágok és mosoly miatt legalább lefotóztam Anyunak.
Nekem még nem is ért véget a hétvége, hiszen nem publikus okokból még két napot nem megyek most dolgozni. Szabadidőt is remélve "előkentem" néhány bögrét keddre...
Holnap - többek között a háziorvos kitartó unszolása, valamint a panaszaim miatt - elmegyek egy kedves orvos barátunk által ajánlott gasztroenterológushoz. Este pedig sokadik taiji edzés... ♥
2013. február 5., kedd
Kao
Megláttam őt a Hortobágyi Madárpark Facebook oldal-án, és beleszerettem ebbe az ázott kuvikba. Annyira aranyos, szép, de persze főleg a tekintete ragadott meg!
Örökbefogadásával örülök, hogy segíthetem a Madárkórház munkáját, akik évente több mint száz madarat juttatnak vissza a természetbe...
Bemutatom tehát új családtagunkat, akinek a Kao nevet adtam. Tavasszal remélem meglátogatjuk őt, és persze a náluk felcseperedett vaddisznót, Pocakot is.
2013. január 10., csütörtök
Kihívás?!
Így az igazán nehéz abszolút pozitívnak maradni, ha az ember párja dühöng, káromkodik, csapkod, dohog és dúl-fúl... egyre többet és többet, nap mint nap (velem nem, csak mellettem).
Tudom mi a baja, elmondja. És értem én.
De vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni - főleg nem a múlton, sokszor már a jelenen sem. Valamihez pedig egyszerűen picik vagyunk. Ettől még előre nézve, miért ne láthatnánk szép jövőt? És a jelenbe, vagy hátranézve miért ne találnánk jót is.
Üss vagy fuss?! Ő ütne is, futna is... én egyiket sem. Talán mert én nem élem meg azt a stresszt, amit most ő igen.
Érdekes kihívás ez, mert míg én egyre pozitívabbnak és hömpisebbnek érzem magam, akárcsak egy apró hópihe szépségének örülve, ő egyre idegesebb, pesszimistább, agresszívabb és morgósabb.
Lehet, hogy én nem élek a valós világban?
Lehet, hogy nem tudok mindenről ami itt történik... de az is lehet, hogy többet tudok, az is lehet, hogy jobban érzem, mi a fontos.
Igaz, az értékrendünk különbözhet, és akkor nehezen leszek helyette pozitív.
De akkor csak hagyjam tombizni? ütni? futni? Szeretnék segíteni...
Egyelőre legalább én nem pakolom rá a kis gondjaimat, hiszen magam is serpenyőbe teszem őket, és a mindennapi csodák súlyát nem érik el és ha napok múlva egyáltalán fel is tudom idézni őket, olyan jelentéktelennek tűnnek...
Tudom mi a baja, elmondja. És értem én.
De vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni - főleg nem a múlton, sokszor már a jelenen sem. Valamihez pedig egyszerűen picik vagyunk. Ettől még előre nézve, miért ne láthatnánk szép jövőt? És a jelenbe, vagy hátranézve miért ne találnánk jót is.
Üss vagy fuss?! Ő ütne is, futna is... én egyiket sem. Talán mert én nem élem meg azt a stresszt, amit most ő igen.
Érdekes kihívás ez, mert míg én egyre pozitívabbnak és hömpisebbnek érzem magam, akárcsak egy apró hópihe szépségének örülve, ő egyre idegesebb, pesszimistább, agresszívabb és morgósabb.
Lehet, hogy én nem élek a valós világban?
Lehet, hogy nem tudok mindenről ami itt történik... de az is lehet, hogy többet tudok, az is lehet, hogy jobban érzem, mi a fontos.
Igaz, az értékrendünk különbözhet, és akkor nehezen leszek helyette pozitív.
De akkor csak hagyjam tombizni? ütni? futni? Szeretnék segíteni...
Egyelőre legalább én nem pakolom rá a kis gondjaimat, hiszen magam is serpenyőbe teszem őket, és a mindennapi csodák súlyát nem érik el és ha napok múlva egyáltalán fel is tudom idézni őket, olyan jelentéktelennek tűnnek...
2012. december 2., vasárnap
Teaszertartás a Pu Ji Templomban
Már nagyon vártam ezt a szombati programot, amit a tai chi edzőnk szervezett erre a hétvégére. A budapesti Pu Ji, chan buddhista templomba mentünk kicsit megismerni a kínai teaszertartás és a buddhizmus alapjait.
A koradélután órákban, csodálatos, bár már kissé erőtlen napsütésben érkeztünk a cinkotai templomhoz, ahova ajándékként gyümölcsöket hoztunk, amit szertartásosan (most tanultuk meg hogyan) helyeztünk el a szentélyhez. Éva itt mesélt nekünk a buddhhizmus és a chanbuddhizmus alapvető dolgairól. Igyekeztem figyelni rá, bár bevallom sokszor elkalandoztam a különleges tárgyakon, a rájuk eső napsütés különleges fényein, és hagytam hogy a gondolataim elvigyenek kicsit más világok felé...
A talán egy órás "előadás" után edzőnk a közösségi teremben bemutatta nekünk, hogyan zajlik a szertartásos kínai teázás. Először egy híres zöld oolong teát kóstoltunk, a Tie Guan Yint, ami Guan Yin bódhiszattva nevét nevét viseli. Ez Jiaolian örök kedvence... Különleges, könnyed, gyöngyvirágos aromájú tea - nagyon ízlett nekem is! (ez a tea van a képen) A másik egy kevésbé híres oolong tea volt, a Wudang hegyről.. Ennek a beceneve "fa tea". A különleges nedűket apró kortyokban ittuk a piciny csészékből, és mindannyian csendesen merengtünk, olykor kérdeztünk.
Érdekes találkozás volt egy másik kultúra számunkra oly különleges rítusával.
A koradélután órákban, csodálatos, bár már kissé erőtlen napsütésben érkeztünk a cinkotai templomhoz, ahova ajándékként gyümölcsöket hoztunk, amit szertartásosan (most tanultuk meg hogyan) helyeztünk el a szentélyhez. Éva itt mesélt nekünk a buddhhizmus és a chanbuddhizmus alapvető dolgairól. Igyekeztem figyelni rá, bár bevallom sokszor elkalandoztam a különleges tárgyakon, a rájuk eső napsütés különleges fényein, és hagytam hogy a gondolataim elvigyenek kicsit más világok felé...
A talán egy órás "előadás" után edzőnk a közösségi teremben bemutatta nekünk, hogyan zajlik a szertartásos kínai teázás. Először egy híres zöld oolong teát kóstoltunk, a Tie Guan Yint, ami Guan Yin bódhiszattva nevét nevét viseli. Ez Jiaolian örök kedvence... Különleges, könnyed, gyöngyvirágos aromájú tea - nagyon ízlett nekem is! (ez a tea van a képen) A másik egy kevésbé híres oolong tea volt, a Wudang hegyről.. Ennek a beceneve "fa tea". A különleges nedűket apró kortyokban ittuk a piciny csészékből, és mindannyian csendesen merengtünk, olykor kérdeztünk.
Érdekes találkozás volt egy másik kultúra számunkra oly különleges rítusával.
"A tea a földi tisztaság szimbóluma. Van valami a természetében,
ami az élet csendes szemlélésének világába vezet."
Képes napi-riport - 2012.11.24. / 4.
A következő élményünk a III. Nyílt Nemzetközi Chan Wu Bajnokság volt. Valahogy nagyobb szabású rendezvényre számítottam, de ezen a versenynapon inkább a csapattársak és családtagok buzdították a versenyzőket, no és volt néhány érdeklődő.
Érdekes volt belepillantani ebbe a világba, valahogy így néhány hónap tai chi után már másként tisztelek mozdulatokat, tartásokat és akárcsak nyugodt, harmónikus lépéseket is.
Amíg az előkészítéssel bajlódtam, addig a sütőt egy jó adagnyi sütőtök sütésével melegítettem be, gondoltam jó lesz frissen néhányat elnyammogni, a többi pedig mehet másnap a "szokásos" gyömbéres-narancsos levesbe.
A torta tölteléke már bekeverve is eszméletlen fininek tűnt, de amikor sülni kezdett, olyan illatokkal töltötte meg a lakást, hogy a párom teljesen kivolt, pláne mikor kiderült, hogy falatnyit sem tud enni belőle, csak vasárnap, hiszen plusz adag nem készült...
Hú, éjfél után feküdtem le, és még hajnalban felkeltem a lehűlt tortát bepakolni a hűtőszekrénybe. Mozgalmas nap volt.
A tai chi versenyek közül ezen a napon a férfiak chen stílusú tai chi
gyakorlatait láthattuk. A versenyben nekünk igazán meggyőző csak egy
srác volt, a többiek fényévekre távol álltak az ő teljesítményétől.
Ettől függetlenül érdekes volt megnézni a gyakorlatokat, a pontozást
stb.
Elég sokáig elidőztünk itt, valójában szórakoztató volt csak szemlélődni
is.
Este, mire hazaértünk eléggé elfáradtam, de legalább az Apu tortájának
mindenképpen neki kellett állnom, mert az előkészítési idő kb. fél óra, a
sütési ideje pedig 100 perc volt, ráadásul be is kellett hűteni, így
nem hagyhattam másnapra.
Amíg az előkészítéssel bajlódtam, addig a sütőt egy jó adagnyi sütőtök sütésével melegítettem be, gondoltam jó lesz frissen néhányat elnyammogni, a többi pedig mehet másnap a "szokásos" gyömbéres-narancsos levesbe.
A torta tölteléke már bekeverve is eszméletlen fininek tűnt, de amikor sülni kezdett, olyan illatokkal töltötte meg a lakást, hogy a párom teljesen kivolt, pláne mikor kiderült, hogy falatnyit sem tud enni belőle, csak vasárnap, hiszen plusz adag nem készült...
Hú, éjfél után feküdtem le, és még hajnalban felkeltem a lehűlt tortát bepakolni a hűtőszekrénybe. Mozgalmas nap volt.
2012. augusztus 19., vasárnap
Dallamok és képek
A balatoni posztokban már többször emlegettem Robi bácsit, és egyszer szó esett egy különleges hegedűről is itt a blogon. Idén nyáron volt szerencsénk kicsit többet beszélgetni az említett úr egyik lányával, aki az European Ensemble String Quartet egyik előadója.
Sok mindenről esett szó, többek között előkerült a közösségi oldalak népszerűsége, és az ő zenei világának bemutatása is. Ennek nyomán hallottam meg először az általa vonósnégyesre átírt világslágereket, melyek olykor nem is négy, hanem csak két vagy három hangszeren szólalnak meg.
Ez a különleges zenei világ megérintett, amint felcsendültek az egyedien hangszerelt, ismert dallamok, tiszta libabőr lettem. Amikor kiderült, hogy Edina örömmel fogadna képeket néhány dal bemutatásához, ami felkerülne a YouTube-ra, örömmel ajánlottam fel, hogy szívesen keresek/adok a több ezer általam készített digitális fotó közül. :))))
Mindegyik nótához egy-egy város, utazás képeit válogattam össze, és izgatottan vártam, hogy a klip készítője mit hoz össze az elküldött képkupacból.
Nemrég megkaptam az elkészült műről a linkeket, és bevallom, óriási élmény így is visszanézni az emlékeinket...
Kíváncsiaknak a linkek:
Secrets - One Republic - arrangement by European Ensemble Strings
Love Song - Adele - arrangement by European Ensemble Strings
Thousand Years - Twilight Saga - arrangement by European Ensemble Strings
Köszönöm a lehetőséget!
Sok mindenről esett szó, többek között előkerült a közösségi oldalak népszerűsége, és az ő zenei világának bemutatása is. Ennek nyomán hallottam meg először az általa vonósnégyesre átírt világslágereket, melyek olykor nem is négy, hanem csak két vagy három hangszeren szólalnak meg.
Ez a különleges zenei világ megérintett, amint felcsendültek az egyedien hangszerelt, ismert dallamok, tiszta libabőr lettem. Amikor kiderült, hogy Edina örömmel fogadna képeket néhány dal bemutatásához, ami felkerülne a YouTube-ra, örömmel ajánlottam fel, hogy szívesen keresek/adok a több ezer általam készített digitális fotó közül. :))))
Mindegyik nótához egy-egy város, utazás képeit válogattam össze, és izgatottan vártam, hogy a klip készítője mit hoz össze az elküldött képkupacból.
Nemrég megkaptam az elkészült műről a linkeket, és bevallom, óriási élmény így is visszanézni az emlékeinket...
Kíváncsiaknak a linkek:
Secrets - One Republic - arrangement by European Ensemble Strings
Love Song - Adele - arrangement by European Ensemble Strings
Thousand Years - Twilight Saga - arrangement by European Ensemble Strings
2012. június 18., hétfő
Képeslapok a világba
Útnak indítottam ma - kissé megkésve - hat képeslapot.
Érdekes így, "hagyományos" módon kedves üzenetet küldeni ismeretlen embereknek, lesni a kívánságukat, ki mit szeretne (vizest, hajóst, kövest, kutyást stb.) és remélni, hogy megérkezik, örömet okoz majd.
A lapok Kínába, Oroszországba, Hollandiába tartanak...
Különös, rég nem átélt izgalommal tölt el ez a postcrossing.
A lapok Kínába, Oroszországba, Hollandiába tartanak...
 |
| Japánból érkezett lap... |
2012. június 2., szombat
Furcsa karcolat
Olyan, mintha lemaradnék magamtól. Annyira sokat élek, hogy nem jut időm írni; meg-, fel- lejegyezni.
Különös ez, főleg nekem, a grafománnak...
Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.
Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!
Csak mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.
Jó volt ma "egyedül" a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket... De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)
Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis... ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel...
Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan - de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem - értékesen.
Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne - a FÉK-et.
De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!
Különös ez, főleg nekem, a grafománnak...
Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!
Csak mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.
Jó volt ma "egyedül" a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket... De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)
Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis... ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel...
Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan - de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem - értékesen.
Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne - a FÉK-et.
De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!
2012. február 3., péntek
Hidak egymáshoz - ajánló
A Hidak egymáshoz olvasása különleges élmény. Egyszerre habzsolnám, ugyanakkor érzem, hogy minden szó, mondat, gondolatfonal fontos, nagyon a helyén van, és nem szabad kapkodni.
Sorra választ kapok a mindennapjaim, akár fel sem tett kérdéseire, és visszaigazolása is, bizonyos helyzetek általam vélt értékének helyes megítéléséhez. Jó, a szó legnemesebb értelmében.
Eddig három előadás jegyzetére jutott időm. Legmélyebbre Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes Konfliktuskezelés hittel és szeretettel írása jutott a lelkembe. Olyan volt, mint egy kristálytiszta tó tükre, amibe ha belenéz az ember, sokkal többet lát, mint saját magát.
Pihenek is egy picit, mielőtt tovább olvasnék. Újra szemezgettem inkább ma is a sorait, sőt az interneten is rákerestem munkásságára, írásaira, tanításaira.
Kiváló ez a könyv, kiváló emberektől és most a Nyitott Akadémia oldalán kedvezményesen beszerezhető. (Értéke szerintem pénzben nem is mérhető.)
2012. január 2., hétfő
Még sohasem ...
 |
| Vastaps... |
Aputól Karácsonyra koncertjegyet kaptam, méghozzá a Művészetek Palotájába, ahol idén Haydn: A teremtés című oratóriumát Fischer Ádám vezényletével mutatták be a Bartók Béla hangversenyteremben.
Mivel még a helyszínt is csak kívülről láttam eddig, jóval a koncert előtt érkeztem.
Emlékszem, elkészülte után milyen nehezen fogadtam el a böhömnek tűnő épület képét a Duna partján, évek alatt, és az éjszakai fények csak lassan szelidítették meg kedvem. Valahogy nem vágytam ide, nem is figyeltem a "palota" programjait, talán éppen dacból.
Vasárnap este más, új irányból érkeztem, ahogy közeledtem az épület bejárata felé, úgy nyíltam - teljes befogadással és a felfedezés örömével lépdeltem a csípős hidegen neszező esőben. Nem siettem. Hagytam, hogy a forgóajtó befordítson egy másik világba, mintha mesébe csöppennék. Sikerült.
Mintha maga a szó nemes értelmében vett kultúra ölelt volna körül.
A modern épület eleganciája, a kedves és szolgálatkész segítők az épületben, a rutinos, gördülékeny csapat, mind mind segítette, hogy szeretettel ismerkedjünk, az épület és én.
Mire az előadás elkezdődött megkedveltem a falak íveit és burkolatát, örömmel cirmoltam a pálmát és a sokaknak már kényelmet nyújtó széksort is. Örömmel tekintettem meg a Szent-Györgyi Albert iskola képzőművészeinek kiállítását is.
Jó volt itt lenni.
A közönség is nyugodt, értelmes, tiszta tekintetű mosolygós emberekből állt - másik világ.
Amikor felcsendült a zene, harmónia volt bennem, pedig elvileg a káosz bemutatásával kezdődik a mű.
Egyszerűen jó volt újra "élőben" komoly zenét hallgatni.
Hagytam eláradni bennem, régen volt már, amikor a szüleimmel rendszeresen operába jártunk...
Imádtam nézni, ahogy Fischer Ádám vezényelt, fantasztikus élmény, mintha zenét festett volna, mintha ő maga lenne az ember, aki zenészként a kóruson, a zenekaron és a három énekesen egy hangszerként játszik. Csodálatos.
Bevallom, a baritonista nekem kicsit gyengének tűnt, valahogy e hangszínt hallva általában borzongok, most nem éreztem erőt, sem ezt a jóleső érzést, pedig biztos tehetséges előadót láttam.
Nem vagyok zenekritikus, így nem sok "értelmeset írhatok".
Csak egy Valaki vagyok, aki ott volt ezen az estén, korunk művészeinek tolmácsolásában meghallgatott egy oratóriumot, és köszöni szépen, mert úgy érzi, pusztán ez az este is kincsként hordozandó perceket adott neki, melyet reméli még sok ilyen követ ebben az évben, és a távolabbi jövőben is.
Mottó magamnak: "Soha ne mondd, hogy soha..."
2011. december 19., hétfő
Jóóóóó volt!
Voltam pihenni... :D A három napos céges utazás szuper volt - csodaszép hely, naccerű hangulat, sok játék, rengeteg nevetés, éjszakai fürdőzés, különlegesen finom ételek - élmény hátán élmény.
Mindent leírni nagggyon hosszú lenne, de eszméletlen jó volt, mert...
- egymásra talált Kisvakond, Rabbid és Hannibál (Meg a Csokornyakkendős Gyilkos!)
- szimuláltunk katasztrófásat a sífelvonóban (És túléltük!)
- nem mentem fel a kilátóba Semmeringben (Így nem fújt el a szél.)
- puncsot és forralt bort ittunk a hüttében (Nem én borítottam ki! :D Viszont le- azaz feltöröltem.)
- péntek este a hidegben forró fürdőt vettem a szabadban (Nem fáztam meg!)
- tanítottak a fotózás rejtelmeire és voltunk is gyakorolni (Néhány információt rezisztáltam - nem fért a fejembe, na. :D)
- megtanultam Bang!-ezni, és voltam sokszor bandita (Játszottunk Citadels-t is, de az nem akkora élmény, még.)
- annyit nevettem, hogy fájt a hasamban a nevető izom (Tudom, elvileg nem ott van.)
- olvastam is (Igaz, nemegész egy oldalt... az úúúgy voooolt...)
- csodálatos kajákat kaptunk, koraszülöttekhez igazított időzítéssel (Mégsem pukkadtunk ki!)
- túléltem a füstös esti bulit is (Ez annyira mondjuk annyira nem volt jó. Még mindig utálom a bagófüstöt!)
- nagycsaládos lettem :D (Hirtelen felindulásból lett még három örökbe fogadott gyermekem, egy másfél petéjű ikerpár és egy mégegy kislány.)
- elkezdtük írni Hannibál eposzát Jufival, a titkos testvérségből kiderült lányommal (Lassan haladunk, egyre több részlet kerül elő Hannibál bűnös múltjából.)
- ...
- épségben, örömben és boldogságban hazaértem, ahol várt a csimp-párom (Meglepetésekkel! Pedig ő nem is olyan!)
- ja, és buszfelelős is voltam (Megtudtam csomó kolléga ovis jelét - ez fontos! ^^)
A napszám most így áll:
még 5 nap és itt a Karácsony (Húha!), ebből még 2 munkanap, 1 orvosos (a holnap) és mind nemtudomhogyleszkarácsony-os.
 |
| Kisvakond, Rabbid és Hannibál + a potion |
- egymásra talált Kisvakond, Rabbid és Hannibál (Meg a Csokornyakkendős Gyilkos!)
- szimuláltunk katasztrófásat a sífelvonóban (És túléltük!)
- nem mentem fel a kilátóba Semmeringben (Így nem fújt el a szél.)
- puncsot és forralt bort ittunk a hüttében (Nem én borítottam ki! :D Viszont le- azaz feltöröltem.)
- péntek este a hidegben forró fürdőt vettem a szabadban (Nem fáztam meg!)
- tanítottak a fotózás rejtelmeire és voltunk is gyakorolni (Néhány információt rezisztáltam - nem fért a fejembe, na. :D)
- megtanultam Bang!-ezni, és voltam sokszor bandita (Játszottunk Citadels-t is, de az nem akkora élmény, még.)
- annyit nevettem, hogy fájt a hasamban a nevető izom (Tudom, elvileg nem ott van.)
- olvastam is (Igaz, nemegész egy oldalt... az úúúgy voooolt...)
- csodálatos kajákat kaptunk, koraszülöttekhez igazított időzítéssel (Mégsem pukkadtunk ki!)
- túléltem a füstös esti bulit is (Ez annyira mondjuk annyira nem volt jó. Még mindig utálom a bagófüstöt!)
- nagycsaládos lettem :D (Hirtelen felindulásból lett még három örökbe fogadott gyermekem, egy másfél petéjű ikerpár és egy mégegy kislány.)
- elkezdtük írni Hannibál eposzát Jufival, a titkos testvérségből kiderült lányommal (Lassan haladunk, egyre több részlet kerül elő Hannibál bűnös múltjából.)
- ...
- épségben, örömben és boldogságban hazaértem, ahol várt a csimp-párom (Meglepetésekkel! Pedig ő nem is olyan!)
- ja, és buszfelelős is voltam (Megtudtam csomó kolléga ovis jelét - ez fontos! ^^)
A napszám most így áll:
még 5 nap és itt a Karácsony (Húha!), ebből még 2 munkanap, 1 orvosos (a holnap) és mind nemtudomhogyleszkarácsony-os.
2011. december 6., kedd
Karc(o)lat
Fáj a kezem. Ma volt sok minden, de csak karcolatot vagyok képes írni.
Anyu túl a tükrözésen és a borsónyi polip likvidálásán.
Beszélgettünk, jó volt. Jobbulást remélek, hiszek.
A munkahelyemen mondhatni egyedi Mikulás party volt - részemről még feldolgozás alatt.
A vérem mintájából mért adatokért ma nem volt sem időm, sem merszem elmenni. Adtam magamnak egy nap haladékot. Holnap reggel benézek érte (azt hiszem).
Este Apucit megköszöntöttem (Miklós!), nem bíztam a véletlenre, maradtam az Unicumnál. Kár, hogy nem koccinthattunk...
Ha meg már ott voltam, persze hogy vittem a "kicsi fiamnak" is mikulás-ajándékot.
Most pedig sorozatokat fogok nézni bután, a kezeimet dédelgetve, no meg késszúrásokattűrve, amit ugye, "azokon a piros betűs napokon", orvosi javaslatra, meg kéne szoknom.
Nekem ne mondja senki, hogy nem próbálom.
...end of line...
Anyu túl a tükrözésen és a borsónyi polip likvidálásán.
Beszélgettünk, jó volt. Jobbulást remélek, hiszek.
A munkahelyemen mondhatni egyedi Mikulás party volt - részemről még feldolgozás alatt.
A vérem mintájából mért adatokért ma nem volt sem időm, sem merszem elmenni. Adtam magamnak egy nap haladékot. Holnap reggel benézek érte (azt hiszem).
Este Apucit megköszöntöttem (Miklós!), nem bíztam a véletlenre, maradtam az Unicumnál. Kár, hogy nem koccinthattunk...
Ha meg már ott voltam, persze hogy vittem a "kicsi fiamnak" is mikulás-ajándékot.
Most pedig sorozatokat fogok nézni bután, a kezeimet dédelgetve, no meg késszúrásokattűrve, amit ugye, "azokon a piros betűs napokon", orvosi javaslatra, meg kéne szoknom.
Nekem ne mondja senki, hogy nem próbálom.
...end of line...
2011. november 30., szerda
Egy szó...
Csak ennyit üzenek a sok-sok mindenkinek, aki ma törődött velem, kedves volt, figyelemre méltatott, toleráns volt velem, segített, rám mosolygott, átölelt, megértett...
2011. november 22., kedd
Human - I love You
Olyan jó beszélgetni az emberekkel, csak úgy, mindenféléről - róluk. Az örömükről, a bánatukról, a betegségükről, a családjukról, a részeges nyulukról (?!), a világ fontos dolgairól, vagy ami szerintük az - és arról is, ami nem. Szeretem. Csak így, egyszerűen.
Többet kéne mennem közéjük!
Az autóm - akárhogy is imádom - dobozba zár.
Lehet beiktatok néhány gyalogmenős, ráérősen utazgatós napot, mert engem mindig megtalálnak a mondanivaló(so)k. Talán "bevágyom" őket?!
Persze az orvosi kivizsgálás (is) kiváló lehetőség lesz erre... akár az utazásra, akár a beszélgetésre gondolok.
Többet kéne mennem közéjük!
Az autóm - akárhogy is imádom - dobozba zár.
Lehet beiktatok néhány gyalogmenős, ráérősen utazgatós napot, mert engem mindig megtalálnak a mondanivaló(so)k. Talán "bevágyom" őket?!
Persze az orvosi kivizsgálás (is) kiváló lehetőség lesz erre... akár az utazásra, akár a beszélgetésre gondolok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)