A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlék. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 1., hétfő

Szomorú évforduló

Egy éve már...

Egy év telt el azóta, hogy érkezett az a telefonhívás, amit sehogysem akartam felvenni. Tudtam miért csörög és azt is hogy le kell ülnöm, kapaszkodnom és erősnek lennem, amikor felveszem. Leültem, kapaszkodtam és nem voltam erős, amikor a hang a telefonban azt mondta, hogy az édesanyám már nem él.

Egy éve már...

Nincs nap, hogy ne gondolnék rád - napsugaras szeretettel, fájó hiánnyal, adni vágyással, cirmolási igénnyel vagy ezer más apró és mégis oly fontos indokkal.

Hiányzol. Mindig is fogsz. De nem vagyok anyátlan, hisz itt élsz bennem, érezlek - mindig. Túléltem a nyarat, az első félévet és idén már el tudtam rendezni a régi képeket, emlékeket. Fájtak, de a könnyek mellé mosolyt is csaltak az arcomra.
Csodáltalak a képen, amin tündéri, gyönyörűséges baba vagy. Nem is értem, miért nem mutattad sosem. És valahogy azt sem tudtam, hogy Anna a második neved, pedig olyan szép és milyen furcsa, de mindig is szerettem volna, hogy ha lett volna még egy lányom, akkor Anna legyen a neve. Érdekes...

Annyi albumot készítettél: képekkel, utazási naplókat képeslapokkal és apró kincsekkel, a leveleimet és kinyomtatott blogbejegyzéseimet is gyűjtötted, s megőriztél mindent, amit valaha készítettem vagy küldtem neked. Csodálatos!

Szeretlek, Anyu!


2015. november 18., szerda

hiány

Már lett volna névnapja, már lett volna születésnapja és persze sok-sok csak úgy velem lenni nap. De nincs itt, nincs már velem... köztünk. Elment. Nem tudom hova, de biztosan várták és hiányzott oda, mert ő jó lélek és nekem még itt is nagyon kéne. De hát önző dög vagyok és úgyis mindegy, mert nincs ráhatásom erre már.

Jönnek a hivatalos papírok, még mindig, az adó a házra, ami szinte eladhatatlan és sosem kötődtem hozzá. Fizetem, persze, ezt is. Felkavart emlékek, jajj még mindig kéne menni és pakolni, de ilyenkor lomha leszek és halogató, úgy érzem nem bírom ki.

Annyira hiányzik. Fáj ez a hiány, nagyon.

Szeretlek, Anyu

2015. október 18., vasárnap

Ház-as évforduló, egy év

Döbbenetesen gyorsan telt el az utóbbi fél év. A ház-as évforduló következő, ezúttal egész éves alkalmához érkeztünk. Hihetetlen, de már 1 éve lakunk itt! Annyira gyorsan elrepült az idő, hogy szinte fel sem fogom. Persze rengeteg minden történt velünk és a házzal is az egy év alatt, és az eltelt fél évben is... Nem tervezek mindent felsorolni, inkább a szeretem dolgokat emelném ki, vagy nem is tudom, csak írok és majd lesz valami...

 

A "dolgozó" szobánk több funkciót is kapott, itt van a két fotel, amiben olvasgatunk (bár az enyémben sokszor a ruhák vannak, amiket vasalni vagy hajtogatni kell), ide teregetünk ha kint olyan nedves az idő, hogy úgysem száradna meg a ruha, és itt rendszerezem a papírokat és iratokat is. Nem utolsó sorban itt nevelgetem a kaktuszkáinkat! No meg a nyár végén hazaköltözött lányom holmijainak egy részét is csak ide tudtuk elhelyezni, szóval pakolós funkciója is van.

Még mindig ebben a helységben maradva, az egyik sarok szerepe még kétséges. Nagyon elégedettek vagyunk az ott elhelyezett 3 polccal, ám a magasságuk miatt például asztalka nem fér alá és nem komfortos az sem, ha ott a fotel. Itt még tipródunk, nézelődünk, meglátjuk mi kerül oda.
Nagy örömünkre ezen a héten végre elkészült a klíma, ami most annyira nem is kellett volna, de mivel fűteni is tud, méghozzá egyelőre gazdaságosabban mint a cirkó, végülis hasznos.
Még szokjuk, hogy van. Bár a panelben lett volna!
 
Nincsenek és nem is lesznek függönyök, mert nem szeretjük őket, hiába öltöztetik elvileg a lakást otthonná. Mondjuk ha a drone helyzet fokozódik, akkor még ezt átgondolom...
Egyelőre csak a redőnyökkel árnyékolunk ha szükséges.

 

A lépcsőnket csak azért fotóztam ma le, mert imádom, bár pár napja majdnem leestem rajta és a párom is olykor belerug az élébe, ami a fém élzáró miatt igen fájdalmas, de ez a mi hibánk.
A takarítása kicsit macerás, mire végigérek rajta a kisseprűmmel meg a lapáttal bizony fáj a derekam, de a légáramlások miatt remek porgyűjtő hely, szóval muszáj rendszeresen "végignyalni".
De akkor is imádom!

A nappalinkban igazából nincs jelentős változás. Talán kicsit több apróság gyűlt már a szekrényre, mint kéne...
Már csak napok kérdése és be lehet majd csengetni hozzánk! No igen, a csengő nem volt fókuszban (csak a postaláda!), de most már itt az ideje, hogy ez is legyen. Ma majdnem felszerelték, csak valami alkatrész miatt mégis vissza kell majd még egyszer jönni a mesterembernek.
Segond, ha eddig kibírtuk nélküle, pár nap már mit sem számít!

Talán a fény teszi, vagy az itteni víz, vagy hogy szorgosabban osztom a tápoldatot, minden esetre itt a növényeink mind megvadultak és nőnek, mint az őrült.
Bár az előző jubiláló bejegyzésbe nem tettem róla képet, az itt látható fikusz ott még fele ekkora volt, fele ennyi levéllel. Teljesen bezsongott az új helyen. Remélem nem fogja évek alatt kinőni, mert azt ugye tudjuk hogy ez a növény hatalmasra terebélyesedhet!
Mögötte picit látszik a kert. Van már kerti tárolónk, eper ágyásunk, volt öt darab, nagyjából másfél méretes paradicsom tövünk sok-sok terméssel, és van fél tucatnyi fűszernövény.
A füvesítés sajnos nem jött össze, mert még mindig építkeznek a közvetlen szomszédban és annyi kosz jön át, hogy ebből nem lesz már idén semmi, mert meg akarjuk várni, amíg elkészül ott minden...

Azt hiszem fél éve még nem rendelkeztünk fürdőszoba szekrényekkel, de most már végre igen! Először fehéret terveztünk, de végül a konyhabútorral megegyező színt kértünk és szeretjük, hogyha egy bizonyos helyre állunk, látjuk ahogy "minden összefut" és szép egységet alkot. :D
Az emeleti fürdőben még mindig nincs tükör (így felette világítás sem), de nem gond, az előző állapotokhoz képest már kész luxus ez is.


Azt hiszem a konyhán és az étkezőn látszik a legjobban a "belakás". Attól eltekintve hogy itt is tombolnak a növények, hajlamos a Világ is kicsit elburjánzani. A polcon és az étkező asztalon is kinő a Mindenség, amit rendre meg kell zabolázni. Szerencsére a polcokon uralom a helyzetet, rendszeresen rendszerezek, selejtezek és átalakítok. Ezt a részt büszkén vállalom! ♥ A táblafal kedvenc, de jó lenne többet alkotni rá és nem lustulni.

Éppen ma raktunk rendet az erkélyeken, ott még voltak titkos kupik és dobozok, de felszámoltuk őket! Részben. Ezért még onnan sincs kép. Majd csinálok egy 15-ös hónap fordulót vagy ilyesmi és akkorra...

A tetőtérben nem fotóztam, az most a lányom birodalma. Pont ezért ott is rengeteg dolog változott, főleg, hogy vele együtt ideköltözött egy komplett kis élet mindenestül. Kicsit "lelógva" a dolgozó szobába, elfér. A mi terveink szerinti szekrény a héten készült el, ahogy a meglepetés dobogó is, amin most már kényelmes alvós kuckója van.
Eleinte furcsa volt, hogy van odafent valaki, de most már szeretem, ha ott motosz és még ha furcsa szaga is van, azt is amikor festeget. Néha mögé osonok és csak figyelem, ahogy alkot... Valahogy ettől is otthon ez a ház.

Jó itt.

2015. október 11., vasárnap

Az olvasás éjszakája

Emlékszem régen, amikor elkezdtem a gimit, megkérdeztem egy "nagylányt", akire felnéztem és már egyetemre járt, ő mit változtatna a múltjában, ha most lenne annyi mint én...
Azt mondta olvassak, amennyit csak bírok, mert később nem lesz rá elég időm. Megfogadtam a tanácsát, egy időre igazi könyvmoly lettem. Imádtam olvasni, valósággal faltam a betűket.

Az élet őt igazolta, ahogy teltek az évek egyre kevesebb időm maradt erre a foglalatosságra, és mostanában már jó ha évente néhány könyvet elolvasok. Szégyellem is magam miatta, és igyekszem változtatni ezen. Persze tudom, hogy nem csak könyveket olvas az ember és általánosságban sokat olvasok, de nem könyvet.

El is határoztam, hogyha már újra itt az olvasás éjszakája, én bizony legalább ezen a napon nem kapcsolom be este a tévét, fogom a választott könyvem és bekuckózok a takaró alá, olvasok, amíg csak bírom.
Huszonévesen ez egy könyvet jelentett egy éjszaka, hajnalig. Most sajnos jóval előbb kidőltem, de mégis, remek volt, jól esett.

A marsi-t olvasom, kivételesen fordítva, azaz már láttam a filmet és most kezdtem csak bele a könyvbe. Ritka hogy így teszek, de a film felkeltette az érdeklődésemet. Persze néhányan már rágták a fülem egy ideje, hogy el kell olvassam, de annyi elmaradásom van, hogy én ha lehet még inkább a fantasy-t választottam. No de most még néhány estére leköt majd Mark Watney története, az biztos.


2015. szeptember 8., kedd

Nagyon szép. Mi ez?

Drága Édesapám 82 éves lesz idén novemberben. Szegénykém már nem lát jól és a hallásával is komoly problémák vannak. Ma átvittem hozzánk, hogy megnézze a lányom rajzait, festményeit, amíg még legalább valamennyire látja, miket alkot.

Normál fényben nem, csak az ablak előtt, a napsütésben (szerencsére volt) valamennyire látta a képeket. De akkor is azt mondta: "Nagyon szép. Mi ez?"
Bárcsak láthatnám a világot úgyis kicsit mint ő!
Nem tudom mit és mennyit látott a képekből, de hazafelé az úton egyre csak dicsérte az unokáját és, hogy milyen ügyes.



Még többet kéne együtt lennünk, így a nagy lóci unokák és Apu, amíg még van nekünk és meséli a tündéri történeteit, amihez az okos telefonnal mindig keressük az elfelejtett adatokat. Olyan jó! 

Apu mai bölcsessége. "Amikor fiatal voltam azt hittem, ha majd öreg leszek lesz időm újraolvasni a kedvenc, már elfelejtett könyveimet. De sajnos nem látom őket."
Tehát olvassunk, amikor csak lehet, ki tudja később megadatik-e hogy látjuk a betűket, a sorokat...

2015. augusztus 19., szerda

nyaralásos szeretemes, 2015.08.19.

♥ tépett szendvics reggeli ♥ késő nyári napsütés ♥ Veszprém ♥ patakpart ♥ kapibara ♥ szurikáta ♥ Fricska ♥ szilvás pite ♥ séta a Várban ♥ templom rom ♥ esti borozás ♥ cicaringatás ♥ Stigmata ♥

2015. augusztus 18., kedd

nyaralásos szeretemes, 2015.aug.18.

♥ pogácsa ♥ Eszter, a csacsi ♥ bambusz simogatás ♥ esőből kirándulás a napsütés felé ♥ még meleg meggyes rétes ♥ esti bujszi ♥ hullámzó Balaton ♥ suhanó felhők ♥ tejszínhabos kávé ♥


2015. augusztus 17., hétfő

nyaralásos szeretemes, 2015.aug.17.

❤ potyareggeli: kacsamájas zsíros kenyér ❤ őszibarack ❤ spagetti ❤ füvet faló tengerimalacok ❤ egész napos könyv olvasás jegyzeteléssel ❤ kupak tervek ❤ napon beérett paradicsom ❤ esti sorozatnézés ❤

2015. augusztus 16., vasárnap

nyaralásos szeretemes, 2015.aug.16.

hűsítő fürdés ❤ eső ❤ közös főzés ❤ mesenézés ❤ rántott sajt ❤ bloggolás ❤ lustálkodós magazin olvasás ❤ beszélgetés barátokkal ❤

2015. augusztus 15., szombat

nyaralásos szeretemes, 2015.aug.15.

reggeli joghurtos müzli ❤ tengerimalac bajuszok napsütésben ❤ boldog nyuszi ❤ Badacsony ❤ hajózás ❤ séta az esõben ❤ esti lábmasszi ❤ sült kolbász ❤ ribizli fagyi ❤ mangós smoothie ❤

2015. augusztus 14., péntek

nyaralásos szeretemes, 2015.aug.14.

❤ hűsítő fürdő ❤ hagymás rostélyos ❤ rozé fröccs ❤ esti séta ❤ szép pohárból borozni ❤ diós palacsinta ❤ pixwords ❤

2015. augusztus 13., csütörtök

nyaralásos szeretemes, 2015.aug.13.

sirálycserkészes gumimatracos álcázással ❤ fröccs ❤ esti séta ❤ hullócsillagles ❤ fekve majszoló tengerimalacok ❤ frissen szedett paradicsom ❤ fenyősimogatás ❤ ágyból csillagokat bámulni ❤

2015. július 7., kedd

A kávézásról mindenféle gondolat

Nem vagyok profi a kávé szakértő, cserébe fogyasztom. Nagyjából a huszas éveim elejétől, előtte nem igazán, bár érettségi előtti felkészülésnél a barátnőméknél tettem egy próbát. Rosszul lettem - erős, főzött presszó volt. Nem ízlett és nem úgy hatott ahogy vártam, így aztán passzoltam a dolgot jó darabig és maradtam a teánál.
Aztán néhány évvel a gyerekeim születése után, a sok éjszakázás, munkák és egyebek hatására elborultam, sokszor akár napi öt-hat csészével vagy bögrével is lenyomtam. Bár azt gondolom ekkor sem az élvezetért, inkább a hatásért. Szinte csak instant kávét ittam, tejjel és két cukorral. Ma már ezt meg sem tudnám inni.

Most már csak egy, legfeljebb két kávét iszom naponta, részben azért is mert azt mondják akadályozza a vasfelszívódását és ne ezen múljon. A fókuszban jellemzően nem is a hatás, hanem az élvezet áll. Jó ideje főzzük a kávét, "hagyományos" géppel itthon és bár volt kotyogós is, azt végképp nem kedvelem.

A múlt hónapban, akcióban vásároltunk egy Nespresso kávégépet is, mert szeretem a finom, illatos, aromás kávéikat és bár kötöttség a kapszula kínálat választéka, de a legtöbb, amit eddig kóstoltam nagyon ízlett és új élményt adott, akár kávéházit, itthon.

Ma a "Dulsao"-t ittam a reggeli joghurtos müzlim után, tejhabbal, cukor nélkül. Ízlik ez a kávé. Nem túl karakteres, de aromás és kellemes reggeli beindító, különösebb utóíz nélkül. Finom, jól esett.

2015. április 17., péntek

Ház-as félév forduló

Számolgattam, számolgattam és tényleg, fél éve már...
Fél éve már, hogy elköltöztünk, itt lakunk, A házban, Vecsésen.

Emlékszem, bár 2014. október 17-re terveztük a költözést, végül aznap csak néhány "kis" fuvar volt, szakadt az eső és még a lakásban lelkesen dobozoltunk a segítőkkel. A háznál éppen befejezték a vécék újraépítését, friss volt a bejáratnál a burkolás és minden csupa kosz volt, olyan "éppen hogy és igazából nem is befejeztük az építkezés kivitelezését"-féle.
Szinte reménytelennek láttam, hogy másnap sikerül átjönnünk a házba. A párom itt aludt én pedig ott... Hiányzott. Furcsa volt a dobozok között, egyedül aludni, és biztos neki is, a kissé zűrös és komfort hiányos környezetben.
Aztán tulajdonképpen 2014. október 18-a volt az a nap, amikor szinte mindent összemotyóztunk és áthordtunk a házba, s onnan kezdve már itt aludtunk, tehát beköltöztünk, lesz ami lesz alapon. Fú, kemény hetek-hónapok következtek.
Érdekes volt visszanézni a képeket. De jó, hogy már nem élünk dobozhalmok között! Emlékszem, az első nagy mérföldkő az ágy összerakása volt a hálóban. Onnan már volt egy nyugodalmas fészek, ahova pihenni térhettünk és este összebújtunk, ami mindent mindig egyenesbe hoz nekem, nekünk.



Most, fél évvel később már kimondhatom, hogy a kipakolás és az alapberendezés szinte mindenhol megvan (kivéve a rengeteg könyvet, amit felhordtunk a tetőtérbe). A fürdőszoba szekrények még mindig nincsenek készen, világítás és tükör hiányunk is akad itt-ott, de kialakult a mi-merre és elkezdtük a fészkelést, az otthon kialakítását olyan fontosságokkal, mint a virágok, a képek, a dekorációk, apróbb becses tárgyak, díszpárnák és egyebek.
Már a kertet is alakítgatjuk, bár idén ebből nem lesz túl nagy dolog, hiszen épül még itt mellettünk egy ház, ami rengeteg port-koszt hoz, így várunk vele.
Azért fűmagot vetünk és fűszernövényeket mindenképpen ültetek, legalább cserépbe!
Mindent imádunk itt, szeretettel alakítjuk a szobákat és a tereket, nem sietve, ráérősen és boldogan nézzük-élvezzük nap mint nap! ❤ Csodás fél-évforduló ez!
Kíváncsi leszek, mennyit haladunk a következő hónapok alatt!


2014. november 14., péntek

Költözünk - nodemostmártényleg

Október 18 volt. Szanaszét aludtunk, korán reggel kelni kellett itt és ott is. A lányom előző nap eljött (a költözés napján nem ért rá) és hősiesen, valamint kegyetlenül csavart, tekert, feliratozott, csomagolt mindent.
Dobozok itt, dobozok ott. Zsákok, zacskók, rekeszek - életünk csomagolva.
Már napok óta hordtuk át a kényes dobozokat barátok segítségével, de a java még hátra volt...
Nagyobb "kocsit" is az asztalos barátunk hozott volna, de kettős biztosítással szereztünk. A Facebook-on és levélben hívtam a barátokat segíteni, jöttek is szép számmal a drágaságok (K.ö.sz.ö.n.j.ü.k!), nélkülük nem is ment volna!


Bevallom, én azt hittem elmegy a cuccunk egy fordulóval, hiszen a bútorok (előszoba-gardrób, konyha-teljes, dolgozó-polcok, könyves) java részét ott hagytuk a lakásban. De mivel nem teherautó jött, mindenre vigyáztunk, óvatosan és gonddal pakoltunk, bizony kellett négy kör és végül két napra széthúzódott a dolog, mert az első elment a szállítandó dolgok szétszedésével, a megmaradt motyó kollektív csomagolásával. Nem is baj, mert szakadt az eső, így nem ázott el minden.

 

Hála a fiamnak, a fogadott fiamnak és a sok-sok kedves barátnak, aki időt és fáradtságot nem sajnálva pakolt, bontott, hurcolt, aztán akár saját autóval is gurult utánunk a motyókkal, átvittük a masszív tömeget - néhány apróságot hátrahagyva (ezeket még a hét elején mi vittük át kocsival) - a házba.
Az utolsó körben az én autómban voltak a legféltettebb és legbecsesebb kincsek: a nyúl és a csajok. A lányok egész jól elvoltak a kocsiban, de Nyüzsi nagyon zaklatott volt (persze mert állatorvoshoz szoktunk autózni), egyik kezemmel szinte egész úton őt csitítottam, a ketrec fölé tettem, hogy érezze a szagom és persze folyamatosan nyugtatólag beszélgettem vele.
Még nem tudhatta, hogy a nyúlparadicsom felé utazunk... oda ahol naponta szedhetek füvet, ő is kimehet majd a kertbe szaladgálni, sőt bent is sokkal nagyobb térben rosszalkodhat.

Épségben átértünk végül mindannyian és a második nap estére már ágyunk is volt, amiben együtt, összabújva alhattunk az óriási rumli "tetején". Ekkora már volt vécénk is, és megoldott volt a zuhanyzás! Sőt, fűteni is tudtunk volna... De még annyi, annyi tennivaló maradt, a ház sem volt még kész, messze nem (hiszen még most, amikor ezt írom sincs).
Ettől függetlenül valójában október 18-19-i hétvégén mi bizony beköltöztünk, és azóta itt élünk. Ez az otthonunk!
Eljött az az ősz, amiben annak a februári víziónak az álma összeért a jelennel, és itt álltunk a dobozokkal teli nappalinkban, magunk is megilletődve, hogy kerülhettünk ebbe a helyzetbe.

2014. november 5., szerda

Beköltözünk - előfázis

Már napok óta szánom rá magam, hogy leírjam kalandos költözésünk és a házban töltött első időszak élményeit, de valahogy mindig szétcsúsztam. Pedig lassan ideje elkezdeni, mert ott lakunk két héte, nap mint nap történik valami – kihívásokkal teli napok közt fészkelünk és az egész egyáltalán nem úgy alakult, ahogy én még anno, tavasszal képzeltem illetve azóta is élt bennem egy romantikus, úgy tűnik irreális kép erről...

Pink Fog. Valahogy úgy gondoltam, hogy a ház, az új Fészek legkésőbb a szerződési határidőre (október 15., a születésnapom) elkészül (mivel a kivitelező folyton emlegette, hogy „ó, hát addigra bőven, sőt már szeptemberben”): kulcsot kapunk a kapuhoz, a bejárati ajtóhoz és kitárjuk a szép, takarított, kifestett, csinos kis házunkat, megjövünk a teherautóval bepakolunk és bár még napokig, hetekig dobozokat bontunk, meg bútort szerelünk, de nagyjából minden szép és jó lesz. Boldogság.
Ilyennek reméltem. Nem így lett.

Welcome in the Real World. Mivel már szeptemberi befejezést is beígértek nekünk, bátran számoltam az októberi határidővel, lévén még tartalék is van benne. A költözés hetének (hétvégére szerveztük, péntek-szombatra) hétfőjén nem csak látogatni mentünk már, hanem úgy gondoltuk, az utolsó napokban – mert a ház egyáltalán nem volt kész, kritikus dolgok hiányoztak még – inkább kint leszünk és felügyeljük mi történik. A „vizes majd hétfőn-kedden feldobál mindent”- ez volt a terv. A hét úgy kezdődött, hogy kiderült, nem lehet a kiépített és befalazott, burkolt helyre/kiállásokra illeszteni a megvásárolt vécéket és bidét. A bűnöst most ne firtassuk, de a megoldás keresése elég sürgető volt, nehéz egy házban úgy lakni, hogy nem lehet alapvető szükségleteket megoldani… Sajnos leghamarabb csütörtök-péntekre volt esély ennek a megoldására… de erről már írtam.

És amikor írtam aggódtam, hogy nem érjük el az asztalost. Meg is volt ennek az oka, kórházba került és ha minden igaz még most is ott van szegény. Szóval nincs konyhám, azóta sem és ez mint később kiderült, talán nem is baj...

Igen ám, de a már leszervezett megbízás szerint a kisebb vagyont érő konyhagépeket kiszállították, és én kint akartam aludni a szülinapomon a házban a kincsecskéimmel, mert a riasztó rendszer sem volt még éles akkor. No de vécé nélkül?! Ajajajjajj!
Így aztán mi lett az én kis szülinapi ajándékom?! Hogy a kicsi párom aludt kettőt is a házban toilet nélkül, így nem paráztam annyira egy esetleges betörés hatásai miatt... én pedig otthon a kis panel lakásban, dobozok között, költözésre készülve, magányosan.


Folyt.köv.

2014. szeptember 9., kedd

Felfoghatatlanság

Tudom én, hogy ez az élet rendje, és el kell fogadni - de ilyenkor valahogy akkor is, felfoghatatlan.
Nincs egy hete még, hogy simogattam a fejét, próbáltam megérteni a már akkor is nehezen formált szavait, aggódtam a köhögése miatt és biztattam, ne csak iszogasson, egyen is, hogy erőre kapjon. Láttam, hogy fárad, akadt fájdalom is, de élt a vágy: hazamenni, megint úgy lenni mint régen, otthon. De nem vihettük haza, hisz lábra sem tudott állni hetek óta...

Aztán tegnap hajnalban már nem volt velünk, a teste feladta, s a lélek hiába maradt volna tán.
Ma pedig az ügyintézés, rohangálás szinte felfoghatatlan, sodró forgatagában, mintha megállt volna az idő, ahogy a patológia kórboncnoka - a második találkozás alkalmával - számomra érthetetlen módon elemezte a szíve és tüdeje állapotát, a halál okát és elkerülhetetlenségét. Igazán fel sem fogtam mit beszél. Egy szervi rendszer működését magyarázta és hogy miért lehetetlenedett el a létezés. A testé.
És értem én, eljött az idő, 85 éves volt, szép kor, persze... de akkor is, nekem még, bennem még itt van.
Pityeregtem - nem szoktam - kicsit oldódott is talán a bánat, de mégsem fogom fel, nem akarom elhinni, hogy már nem fogom hallani a hangját, nem ölel át és nem lapogatja a maga módján, kedvesen a hátam, nem aggódik értem, nem ad kért és kéretlen tanácsokat, nem néz mindenttudóan rám szótlanul, mosolyogva és nem ad simit és puszit az Anyukámnak...

Nem először találkozom a gyásszal, mégis keresem a szavakat. Eddig le sem írtam ilyesmit publikusan, de valahogy most jól esik.
Elfér. Nem segít, nem árt.
Csak néhány mondat egy virtuális tér betűhalmazaiban.

2014. július 7., hétfő

Egyszázegy

Ma különleges nap van, az egyszázegyedik. Innen is, onnan is. Tegnap "letelt" a 100 boldog nap, amit márciusban (26-án) kezdtem el, és Instagram-on tettem közzé a boldogságos pillanatok képeit.

Mindig keresek és találok örömet, jó, pozitívat a nehezebb napokon is, de érdekes volt így megörökíteni, és akár visszanézni is, miket pakolásztam fel a világhálóra.
Persze nem hagytam abba, szóval ma van a 101/100 happy day. :)

 



 

De mint írtam nem csak innen, hanem onnan is 101. nap van. Méghozzá azért, mert a mai nap a 101. ha elkezdjük a visszaszámlálást a ház átadásának szerződésbeli határidejéig!
Szóval holnap nekilátunk naponta vágni a 100-as centit! :) Persze jó eséllyel előbb kész lesz minden, de akkor is gyönyörűség ez az élmény, ki nem hagynám!
Legrosszabb esetben a következő születésnapomig számolunk vissza. :D

A házról most nem szólok többet, remélem tudok rá időt szakítani a napokban, hogy bővebben leírjam mi történt júniusban.