Költözünk - nodemostmártényleg

Október 18 volt. Szanaszét aludtunk, korán reggel kelni kellett itt és ott is. A lányom előző nap eljött (a költözés napján nem ért rá) és hősiesen, valamint kegyetlenül csavart, tekert, feliratozott, csomagolt mindent.
Dobozok itt, dobozok ott. Zsákok, zacskók, rekeszek - életünk csomagolva.
Már napok óta hordtuk át a kényes dobozokat barátok segítségével, de a java még hátra volt...
Nagyobb "kocsit" is az asztalos barátunk hozott volna, de kettős biztosítással szereztünk. A Facebook-on és levélben hívtam a barátokat segíteni, jöttek is szép számmal a drágaságok (K.ö.sz.ö.n.j.ü.k!), nélkülük nem is ment volna!

Bevallom, én azt hittem elmegy a cuccunk egy fordulóval, hiszen a bútorok (előszoba-gardrób, konyha-teljes, dolgozó-polcok, könyves) java részét ott hagytuk a lakásban. De mivel nem teherautó jött, mindenre vigyáztunk, óvatosan és gonddal pakoltunk, bizony kellett négy kör és végül két napra széthúzódott a dolog, mert az első elment a szállítandó dolgok szétszedésével, a megmaradt motyó kollektív csomagolásával. Nem is baj, mert szakadt az eső, így nem ázott el minden.

 

Hála a fiamnak, a fogadott fiamnak és a sok-sok kedves barátnak, aki időt és fáradtságot nem sajnálva pakolt, bontott, hurcolt, aztán akár saját autóval is gurult utánunk a motyókkal, átvittük a masszív tömeget - néhány apróságot hátrahagyva (ezeket még a hét elején mi vittük át kocsival) - a házba.

Az utolsó körben az én autómban voltak a legféltettebb és legbecsesebb kincsek: a nyúl és a csajok. A lányok egész jól elvoltak a kocsiban, de Nyüzsi nagyon zaklatott volt (persze mert állatorvoshoz szoktunk autózni), egyik kezemmel szinte egész úton őt csitítottam, a ketrec fölé tettem, hogy érezze a szagom és persze folyamatosan nyugtatólag beszélgettem vele.

Még nem tudhatta, hogy a nyúlparadicsom felé utazunk... oda ahol naponta szedhetek füvet, ő is kimehet majd a kertbe szaladgálni, sőt bent is sokkal nagyobb térben rosszalkodhat.

Épségben átértünk végül mindannyian és a második nap estére már ágyunk is volt, amiben együtt, összabújva alhattunk az óriási rumli "tetején". Ekkora már volt vécénk is, és megoldott volt a zuhanyzás! Sőt, fűteni is tudtunk volna... De még annyi, annyi tennivaló maradt, a ház sem volt még kész, messze nem (hiszen még most, amikor ezt írom sincs).

Ettől függetlenül valójában október 18-19-i hétvégén mi bizony beköltöztünk, és azóta itt élünk. Ez az otthonunk!
Eljött az az ősz, amiben annak a februári víziónak az álma összeért a jelennel, és itt álltunk a dobozokkal teli nappalinkban, magunk is megilletődve, hogy kerülhettünk ebbe a helyzetbe.

Beköltözünk - előfázis

Már napok óta szánom rá magam, hogy leírjam kalandos költözésünk és a házban töltött első időszak élményeit, de valahogy mindig szétcsúsztam. Pedig lassan ideje elkezdeni, mert ott lakunk két héte, nap mint nap történik valami – kihívásokkal teli napok közt fészkelünk és az egész egyáltalán nem úgy alakult, ahogy én még anno, tavasszal képzeltem illetve azóta is élt bennem egy romantikus, úgy tűnik irreális kép erről...

Pink Fog. Valahogy úgy gondoltam, hogy a ház, az új Fészek legkésőbb a szerződési határidőre (október 15., a születésnapom) elkészül (mivel a kivitelező folyton emlegette, hogy „ó, hát addigra bőven, sőt már szeptemberben”): kulcsot kapunk a kapuhoz, a bejárati ajtóhoz és kitárjuk a szép, takarított, kifestett, csinos kis házunkat, megjövünk a teherautóval bepakolunk és bár még napokig, hetekig dobozokat bontunk, meg bútort szerelünk, de nagyjából minden szép és jó lesz. Boldogság.
Ilyennek reméltem. Nem így lett.

Welcome in the Real World. Mivel már szeptemberi befejezést is beígértek nekünk, bátran számoltam az októberi határidővel, lévén még tartalék is van benne. A költözés hetének (hétvégére szerveztük, péntek-szombatra) hétfőjén nem csak látogatni mentünk már, hanem úgy gondoltuk, az utolsó napokban – mert a ház egyáltalán nem volt kész, kritikus dolgok hiányoztak még – inkább kint leszünk és felügyeljük mi történik. A „vizes majd hétfőn-kedden feldobál mindent”- ez volt a terv. A hét úgy kezdődött, hogy kiderült, nem lehet a kiépített és befalazott, burkolt helyre/kiállásokra illeszteni a megvásárolt vécéket és bidét. A bűnöst most ne firtassuk, de a megoldás keresése elég sürgető volt, nehéz egy házban úgy lakni, hogy nem lehet alapvető szükségleteket megoldani… Sajnos leghamarabb csütörtök-péntekre volt esély ennek a megoldására… de erről már írtam.

És amikor írtam aggódtam, hogy nem érjük el az asztalost. Meg is volt ennek az oka, kórházba került és ha minden igaz még most is ott van szegény. Szóval nincs konyhám, azóta sem és ez mint később kiderült, talán nem is baj...

Igen ám, de a már leszervezett megbízás szerint a kisebb vagyont érő konyhagépeket kiszállították, és én kint akartam aludni a szülinapomon a házban a kincsecskéimmel, mert a riasztó rendszer sem volt még éles akkor. No de vécé nélkül?! Ajajajjajj!
Így aztán mi lett az én kis szülinapi ajándékom?! Hogy a kicsi párom aludt kettőt is a házban toilet nélkül, így nem paráztam annyira egy esetleges betörés hatásai miatt... én pedig otthon a kis panel lakásban, dobozok között, költözésre készülve, magányosan.

Folyt.köv.

Pánik hangulatban

Holnap szülinapom van. Talán a legstresszesebb lesz valaha... még nem tudom.
Ez a hét eléggé rémesen indult, az biztos. Hétfőn csúcsosodtak az események, hiszen rengeteg dolog csúszásban van, de közben legalább remek tempóban halad a tető(tér) szigetelése.
Megérkezett a vizes és az egyébként általa csinosan előkészített, burkolt és falazott stb. kiállásokhoz akarta kötni a vécéket. Mint kiderült, nem lehet. Sok telefon, pánik, kedves és kevésbé kedves érdeklődés után kiderült, nem vele van a gond, hanem tényleg nem lehet megvalósítani, az egész keretet lejjebb kell vinni és másik csövet is kell rendelni.
A burkolót a szállító és a kivitelező együttes erővel s.o.s. kihívta, aki aztán a néhány hete elkészült munkáját, a teljes tartály beépítést szétverte. :/
A "hétfő-kedd kész lesz minden vizes dolog" helyett most nincs vécé, és nem is lesz csütörtök előtt. Pedig holnap kint akartam/tunk aludni - egyéb okokból. Kell. Ennek ellenére is. Kellemetlen.

Plusz. Ma voltunk esszenciális kiegészítőket vásárolni a konyhához és hívtuk az asztalost, többször. De nem értük el. Pedig elvileg holnap jön konyhát építeni. Furcsa, hogy nem egyeztetett időpontot ma, se semmi.
Aggódom. Nagyon.

Péntek-szombat költözünk...

Egyszázegy

Ma különleges nap van, az egyszázegyedik. Innen is, onnan is. Tegnap "letelt" a 100 boldog nap, amit márciusban (26-án) kezdtem el, és Instagram-on tettem közzé a boldogságos pillanatok képeit.

Mindig keresek és találok örömet, jó, pozitívat a nehezebb napokon is, de érdekes volt így megörökíteni, és akár visszanézni is, miket pakolásztam fel a világhálóra.
Persze nem hagytam abba, szóval ma van a 101/100 happy day. :)

 

 

De mint írtam nem csak innen, hanem onnan is 101. nap van. Méghozzá azért, mert a mai nap a 101. ha elkezdjük a visszaszámlálást a ház átadásának szerződésbeli határidejéig!
Szóval holnap nekilátunk naponta vágni a 100-as centit! :) Persze jó eséllyel előbb kész lesz minden, de akkor is gyönyörűség ez az élmény, ki nem hagynám!
Legrosszabb esetben a következő születésnapomig számolunk vissza. :D

A házról most nem szólok többet, remélem tudok rá időt szakítani a napokban, hogy bővebben leírjam mi történt júniusban.

Lejárt a bérletem

Ma már nem utazhatok tömegközlekedéssel... azaz persze de, csak akkor megint jegyet vagy bérletet kell váltanom. Lejárt az őszi "mini-karácsonyom", élménybeszámoló hamarosan...

Azt hiszem még egy ilyen körre benevezek novemberben is, valahogy úgy hogy átíveljen decemberre. :)

Kapszulák és bohócok

Ma reggel nőgyógyásznál jártam. Kellett nagyon, sokszorosan tartoztam magamnak már ezzel. Nagyjából három éve nem mentem el a kötelező szűrővizsgálatra, mert a maszek orvos akihez jártam anno azt mondta, szokjam meg a menstruációm előtti napokon a késszúrás szerű fájdalmat. Ugyan megmondta az okát, miért van ez, de a "megszokás" valahogy nem volt kedvemre való javaslat.
Felkerestem akkor még néhány másik orvost (sok pénzért) ebben a "témakörben" és csalódtam, így azóta nem kerestem fel egyet sem.
Hála a tripla antibiotikumos kezelésnek, már "odalent" sem volt minden rendben, így nem halogathattam tovább ezt, és most már túl vagyok ezen is, aminek végülis örülök.
A vacsoránál elméláztam azon, mennyi kapszulát nyeltem ma le azok miatt a gyógyszerek miatt, amiket előzetesen kaptam, a szintén másik gyógyszerek miatt kialakult "betegségeim" okán...
Na. Álljon már meg a menet! Ennek véget vetek.
Csak bogozzák már ki, miért nem szívom fel a vasat és miért gyullad be annyit a gyomrom...

Megint zavar az is, hogy este akárhova kapcsolnám a tévét, csak gyilkosság van meg vér meg halál; "igazi" a hiradóban, "mese" a sorozatokban, a filmekben. Még Húsvét hétfő este is mindenhol csak akciófilm, lövöldözés és hullagyártás... A műsort állandóan megszakító hirdetések szerint pedig gyógyszert, autót és kölcsönt kell "venni".
Stop. Marad a természetfilmes, az utazós és a főzős csatorna, bár reklám ott is van, csak nem sok.

Próbáltam este olvasni, de még mindig nem megy, a nem természetes fényben, nagyon fárad a szemem - amivel persze egész nap monitort bámulok, szóval nem lep meg.

Ma amíg vártam a rendelőben kifejezetten élveztem, hogy olvasok. Méghozzá nagyon érdekes, tartalmas, "okos" könyvet, sokak szerint egyfajta "bibliát", Müller Péter Isten bohócai című művét.
Nem szoktam ilyet csinálni, de most néha akár szövegkiemelővel vagy aláhúzással belebarbárkodnék a könybe, hogy kiemeljem a nekem fontos gondolatokat, amikhez már most tudom, vissza szeretnék még térni - szeretni, dédelgetni őket, újra átélni azt a mély egyetértést és Igazat, ami oda le van írva.

Holnap nem leszek egyedül a vasterheléses vizsgálaton, ez a könyv velem lesz, és tudom hogy a tér és az idő megváltozik majd, nem is lesz olyan fontos, mi fáj és mi nem, mert egy nagyszerű író zenél, mesél, táncol majd nekem, velem, bennem...

Szervezeti kalamajka

Múlt héten sikerült produkálnom az eddigi legrosszabb laborleletemet, hiába igyekeztem "ideális" napon elmenni rá (még a pirosbetűs napok előtt). Nincs rajta mit szépíteni, pocsék - rosszabb mint 2010 nyarán a gyomorgyulladáskor, vagy az izületi mindenfélére kapott gyógyszer okozta hatások nyomán. Pedig volt közben fellendülés (életmódváltás és gondolom a pirulák elhagyásának hatására), nagyjából 10%-os, aminek nagyon örültünk, hogy már néhány (?) hónap és elérhetőnek látszanak a minimum értékek...

Csütörtök reggel felkerestem a háziorvost aki azt mondta, hogy keressünk vadul profi gasztroenterológust, és ha lehet még hematológust is, még jobb lenne "kettőtazegyben", de ilyen kombó igencsak ritkán van... * sóhaj *
Aztán ma elkezdtem kicsit olvasgatni, mert amikor nála voltam, mondtam neki, hogy igazán lecserélhetnénk a refluxra kapott gyógyszeremet, ami már lassan havi négyezer forint lett (és mint kiderült, van azonos hatóanyaggal nyolcszázért is).
No, mit olvastam ma...
... egyrészt azt, hogy a protonpumpagátlók a gyomor kémhatásának csökkentésével megakadályozzák a B12 vitamin, valamint a vas felszívódását. - Nocsak, akkor miért is vagyunk meglepődve a vashiányon?!
... másrészt ugyanezen gyógyszerek egyes hatóanyagai gátolják bizonyos gyógyszerek (például amit az izületi betegségekre kaptam) lebomlását, amivel erősítik azok hatását és mellékhatását.
Jó kis csapda.
Aztán jön a gyógyszert kapok a gyógyszer mellékhatására ördögi kör és vagyonokat költök, akár csak arra, hogy úgy legyek, amikor elmentem az orvoshoz.

"Költői" kérdéseim vannak.
Miért nem nézik egyben a szervezetet?
Miért nem nézte meg egyik szakorvos sem a teljes vérképem és tájékozódott a teljes szervezetem állapotáról - jó esetben a szakterületük vonatkozó leleteit átnézték.
Ha mindezt nem kezelik egyben, hogyan lehetnék jobban?!
Ha igaz amit ma olvastam, akkor a refluxra kapott gyógyszerem akadályozta a vasfelszívódását a szervezetben és hátráltatta a metotrexát kiürülését. Az izületi mindenféle "csodára" kapott szerek pedig ártottak a májamnak és a gyomromnak. Csudálatos.

A korona a tetején, hogy mindezt valószínűleg én "nevelgetem ki" magamba a stresszel, mert a legtöbb egészségügyi problémám nem megfejthető.
Most aztán fel van adva a lecke, és szerintem ezt nem is orvossal kell kibogozni, hanem ahogy már annyiszor leírtam, de most már tényleg nagyon kéne... nekem.

Majdnem hős

Úgy látszik családilag ilyen hősös érzetek vannak mostanában nálunk. De aztán persze tudom hogy nem, csak icipicit mégis de: nem gondolt győzelmek, sikerek és haladások - legalábbis nekem.
Mert persze tudom én, hogy sokaknak semmi lemenni egy MÉLYgarázsba és aztán FELjönni onnan, de nekem bizony kihívás és elkerülős helyzet - igazán mélygarázst még nem is vállaltam be sosem.
De ma Aput vittem kardiológiai kontrollra (Atyavilág, már 6 év telt el a szívműtétje óta!) és utána megkért, hogyha belefér, menjünk el a közeli MÜPA felé, mert ő úgy átlapozná a téli műsort és az ajánlott programokról készült tájékoztatókat... Hát persze, miért ne?! - gondoltam és mondtam is én hiszen, tényleg csak két villamosmegállóra van, tehát kocsival sem messze. Odataláltam, jó helyre kanyarodtam.(Pont!). Aztán vágyakozva néztem a felszíni parkolót és annak kijáratát, de a bejárat nem tudtam hol van, viszont útba esett és minden felé ki volt táblázva ez a mélygarázs dolog. No, magamért soha, de az Apukámért perszehogypersze, lementem. És a megszerzett füzetecskékkel egy (kicsit talán bizonytalan, de nem lefulladós) slunggal kijöttünk. Juhéjjj!
Ezután csak egy banki ügyet és egy kisebb vásárlást kellett elintéznem, aztán uzsgyi haza. Már reggel sem voltam jól, de bele sem gondoltam betegségbe, nem értem erre rá... No, mire hazaértem annyira rázott a hideg, hogy 10 percig csak fogkocogva csücsültem egy bögre tea mellett.
Romosnak éreztem magam, mindenfájós taknyos gombócnak. De Apunak megígértem, hogy lesütöm a húst, és finom levesnek valót vásároltam (ezt persze a reggeli rossz közérzet miatt), így összekapartam a romjaimat, és felraktam az ételeket főni. Hogy vidámságot lopjak az esti vacsiba, betűtésztát választottam levesbetétnek! ♥
Miután már minden csendesen főzős, ráérős állapotba került, beomoltam az ágyba takaróba csavarva és mindenfájva azon tipródtam, hogy el tudok-e vajon menni kb. másfél óra múlva tai chizni. No meg azon is hogyha ez vírus esetleg, akkor nem kéne, mert megfertőzöm a többieket...
Amikor a párom hazaért, és a szokásos lelkes hemzsegésével készülődni kezdett (Mert már együtt járunk, mondtam már?!), még mindig nem tudtam, képes leszek-e elmenni, mert előtte néhány perccel még a mosdóig is nehezen vonszoltam ki magam.
De aztán úgy gondoltam, inkább elmegyek - nem akarok egy edzést sem kihagyni és hátha menni fog, sőt jót tesz: Mégiscsak ma tanuljuk a ló sörényének szétválasztását, vagy mit is?! :)
Kezdés előtt szóltam is az edzőnek, hogy egy bizonytalan talánnal érkeztem, talán kibírom a mai edzést, talán nem. De ment, tényleg, végig (csak a masszírozást passzoltam), és közben nem is lettem volna rosszul, ha nem választok rossz helyet, olyat ahol a legkevesebb levegő volt a teremben. Szúszá!
Hazafelé az úton már megint vacogtam és kocogtak a fogaim, szóval most betolok egy kupicát a Mézi propoliszos pálinkájából, és közben vigyorgok, mert a mai Dao Yin alatt elértem a bal lábam hegyét is az ujjaimmal! ♥

Hát így. Ugye, kicsit azért hősös, nem?!

Tízcenti

A mai a tai chi edzésen, az egyik gyakorlatnál (Dao Yin), elértem a jobb lábujjam, amit öt alkalommal ezelőtt nagyjából, talán ha tíz centire tudtam az ujjam hegyével megközelíteni!
Csodás szülinapi ajándékaim egyike volt ez az élmény! ♥

Egyébként ...Vakáción

Már több mint egy hete pihenek. El sem tudom mondani mennyit alszom, tisztára mint egy mormota. Az élet (el)robog mellettem, én meg csak itt pihegek. Néha szó szerint, mert nem kapok levegőt, máskor csak képletesen. Létezem - finomakat falok, olykor kutyulok valamit, de leginkább párom kényeztet és enni visz; leveseket, halakat falok, sokszor palacsintát, vagy ami éppen tetszik és kívánatos. A vérvétel a nyaralás utánra halasztva, nem is érdekel az eredmény, mert tudom milyen: sosejó, lehet hogy én egyszerűen ilyen vagyok: átlagtól eltérő, "hibás" - kész és kész. Lassan - éppen most normálisan - élek; kötök, horgolok, gyöngyöt fűzök, netes közösségi dolgokkal szüttyögök, beszélgetek, kortyolom a jó levegőt, a jó nedűket, terelem a rossz - nagggGGyon rossz - nyulamat, pocsék tévé filmeken alszom el, és ma éppen élvezem a hűs, borús, szeles időt. Már az sem zavar, hogy a gyógyszertől hullik a hajam, mert tele van a fejem babahajjal... és nem tudom mi a jó, ha segít ez a borzasztó napokat okozó apró, sárga bogyó, vagy ha nem. Döbbenet, de több mint fél éve szedem... minimum 75 pocsék napot kaptam tőle, de nem tudom mennyitől mentett meg. Persze minden áldott nap van minek örülni, van min mosolyogni, van mit és kit ölelni, így zokszóra nincs okom. Nem is panaszkodom, csak mondom, mert néha eltipródom ezen, igazán nem is tudom, miért szedem, és mi lenne ha nem...

Needed

Mindenek előtt jó lenne egy új bal kéz, no és egy teljes jobb kar.
Esetleg, ha ez nem lehetséges, akkor jó, szedem a bogyókat, ám ebben az esetben határozottan jól jönne egy másik gyomor, vagy teljes emésztőrendszer-felújítás, garanciával. (Három követelmény van: működjön, ne fájjon és ne legyen bibis).
Enibádi?

Kesze-kusza gondolat kupac

Már el is múlt a strucc mód.
Csütörtök este óta van egy kupacnyi diagnózisom és ennek nyomán lett sok-sok töprengeni valóm a hétvégére... Legalábbis az volt a terv, hogy átgondolom majd a dolgokat.
De szerencsére (?) túlzottan nem értem rá bármin is töprengeni, mert igen zsufis hétvége volt, amit főleg barátokkal töltöttünk a nyaralóban - nemrég értünk haza.

Gondolkodtam mit írjak, de most ez csak egy ilyen kusza folyomány. Így folytatom...

Nagy élmény volt a szombat esti vihar-várás és villám-fotózási próba. Sajnos, nem sikerült elcsípnem egy villámot sem, de azért lett néhány egész jó kép - legalábbis én örülök nekik és nekem tetszenek.
Kéne lassan tanulgatnom a nyers képeken való molyolást is, hogy tudjam fokozni a hatást... Érdekel, érdekes.
Ma, kora reggel is kimentem fotózni, amikor még a párom és a vendégek is aludtak.
Élveztem, olyan albioni félhomályban ébredezett a tó, a tegnap esti vihar után csendes nyugalomban, szuszogva, lassan ébredezve.
Mire a többiek felkeltek, már a napcsoka is előbújt, igaz, csak rövid időre.

Jól sikerült a szombati grillezés, és vicces volt, hogy szinte mindenki más többet nyögött és/vagy panaszkodott a hátára/gerincére stb., mint én, akinek néhány napja diagnosztizált és ki tudja mióta tombizó (minimum három év) SNSA-ja, hármas stádiumú sacroileitis-e és kisizületi arthritise is van.
Ezen egyébként jókat kuncogtam... :))) Persze a vendégekbe nem kukkantottak mindenféle vizsgálatokkal, ki tudja kiben mi bújik meg. Nekem meg attól, hogy leírták papírokra, nem lett sem jobb (sajna), sem rosszabb.

Hát így. Ami már biztos, hogy keresek tai chi lehetőséget a közelben, még több időt fordítok a lelkemre, és megváltoztatom az étrendemet is. Ehhez még kicsit kutatok, addig is elkezdtem a tibeti kefír gomba kúrát, és a kis "nokedliket" lelkesen etetem, fürdetem, és cipelem magammal ha elmegyünk hétvégére.
Tanácsokat szívesen fogadok, akár ezzel akár a változással kapcsolatban.

Szép estét (napot vagy ami éppen van), Kedves Olvasó!

Elkészült

Filc, gombok és hímzés

Már teljesen elraboltak az ufók. Vagy valami ilyesmi.
Egyre csökken itthon a számítógép előtt töltött időm (zenét is általában a tabletről hallgatok), és átkuckóztam a "kreatív-szobába". Ha csak tehetem horgolgatok, új mintákat tanulok, és filc dolgokat tervezek, találok ki.
Ma nekiláttam készíteni egy telefontartót.
Az első, így biztos lesznek vele gondok, és majd most kitapasztalom, mit és hogyan praktikus csinálni, de valahogy el kell kezdeni.
Talán jó lenne neki bélés... még nem tudom, hiszen nincs kész. Igyekszem szépen eldolgozni. Élvezem, érdekes. Az erős színek használata is mókás. Vidám.
Olyan tavaszt váró, napsugaras.
A hangulatot külön feldobja, hogy ilyenkor, délután, besüt abba a szobába a nap és a lányomtól kapott jácint illata valósággal cirógat. Mosolygok.

Kevés pici izé

Érdekes. (Vagy mégsem?!)
Ma elolvastam elég sok fórumot, meg ilyesmit, "okosságokat".
A hétfőn levett véremből alkotott labor eredmények alapján ájuldoznom kéne. Nem mondom, hogy sosem szédelgek, de a leírtakhoz képest egész jól vagyok. Lehet megszokom? (Van választásom?)
Mondjuk pocsékul érzem magam minden reggel és este, kábé mint a ruha, amit kimostak, kiöblítettek, kicentrifugáztak, de mégis rossz valami, mert tiszta sem lett, és vizes is.  (Hmm, nem túl jó hasonlat, de most erre tellik.)
Még sosem voltak ennyire kevesem, és ennyire picik az "oxigén szállító molekuláim". (Aranyos kis pöttömök lehetnek.)
Írtam már a vashiányos vérszegénységemről párszor (azt hiszem), csak úgy, emléknek, ide magamnak a blogra.
Úgy tűnik nincs változás - azaz de, csak nem jó irányba.
Bár volt már egyszer ennél kevesebb vasam, de azért a 3,2 nem túl rózsás eredmény, mégha kicsit több is, mint a minimum harmada.
(Nézzük pozitívan, a minimum 36%-a!)

Még megvárom, mit mond az orvos, de azt hiszem gyökeresen változtatnom kell az életemen, az étrendemen, a létemen, mert szép lassan tönkremegyek.

Nem-diagnózis / szűkszavúan

Amint azt az arckönyv-re is posztoltam:

"Kicsit fura, a doki azt mondta, hogy kicsit túlságosan is laza vagyok kézileg, vagy kézszalagilag vagy ilyesmik. Lelkesem kérdeztem iziben: "Akkor át tudom őket dugni például egy kulcslyukon?!" Mert akkor megérné, hogy ennyire fáj! Ability! De nem... Legalábbis azt mondta, hogy nem. (Sok Misfits-et néznék? *grin*)
Kivizsgálás jön. Blegh."

És tényleg ez jön. Gyorsítva. Mert lehet sokkal nagyobb baj is, meg ez sem jó (mármint a lazaság) - legalábbis, ha nem vagyok művészi tornász, balettozós izé, vagy ilyesmi.
És nem vagyok. Ezt határozottan tudom. Oviban mondjuk balettoztam, de ha jól tudom ez hamar véget ért.