Mert persze tudom én, hogy sokaknak semmi lemenni egy MÉLYgarázsba és aztán FELjönni onnan, de nekem bizony kihívás és elkerülős helyzet - igazán mélygarázst még nem is vállaltam be sosem.
De ma Aput vittem kardiológiai kontrollra (Atyavilág, már 6 év telt el a szívműtétje óta!) és utána megkért, hogyha belefér, menjünk el a közeli MÜPA felé, mert ő úgy átlapozná a téli műsort és az ajánlott programokról készült tájékoztatókat... Hát persze, miért ne?! - gondoltam és mondtam is én hiszen, tényleg csak két villamosmegállóra van, tehát kocsival sem messze. Odataláltam, jó helyre kanyarodtam.(Pont!). Aztán vágyakozva néztem a felszíni parkolót és annak kijáratát, de a bejárat nem tudtam hol van, viszont útba esett és minden felé ki volt táblázva ez a mélygarázs dolog. No, magamért soha, de az Apukámért perszehogypersze, lementem. És a megszerzett füzetecskékkel egy (kicsit talán bizonytalan, de nem lefulladós) slunggal kijöttünk. Juhéjjj!
Ezután csak egy banki ügyet és egy kisebb vásárlást kellett elintéznem, aztán uzsgyi haza. Már reggel sem voltam jól, de bele sem gondoltam betegségbe, nem értem erre rá... No, mire hazaértem annyira rázott a hideg, hogy 10 percig csak fogkocogva csücsültem egy bögre tea mellett.
Romosnak éreztem magam, mindenfájós taknyos gombócnak. De Apunak megígértem, hogy lesütöm a húst, és finom levesnek valót vásároltam (ezt persze a reggeli rossz közérzet miatt), így összekapartam a romjaimat, és felraktam az ételeket főni. Hogy vidámságot lopjak az esti vacsiba, betűtésztát választottam levesbetétnek! ♥
Miután már minden csendesen főzős, ráérős állapotba került, beomoltam az ágyba takaróba csavarva és mindenfájva azon tipródtam, hogy el tudok-e vajon menni kb. másfél óra múlva tai chizni. No meg azon is hogyha ez vírus esetleg, akkor nem kéne, mert megfertőzöm a többieket...
Amikor a párom hazaért, és a szokásos lelkes hemzsegésével készülődni kezdett (Mert már együtt járunk, mondtam már?!), még mindig nem tudtam, képes leszek-e elmenni, mert előtte néhány perccel még a mosdóig is nehezen vonszoltam ki magam.
De aztán úgy gondoltam, inkább elmegyek - nem akarok egy edzést sem kihagyni és hátha menni fog, sőt jót tesz: Mégiscsak ma tanuljuk a ló sörényének szétválasztását, vagy mit is?! :)
Kezdés előtt szóltam is az edzőnek, hogy egy bizonytalan talánnal érkeztem, talán kibírom a mai edzést, talán nem. De ment, tényleg, végig (csak a masszírozást passzoltam), és közben nem is lettem volna rosszul, ha nem választok rossz helyet, olyat ahol a legkevesebb levegő volt a teremben. Szúszá!
Hazafelé az úton már megint vacogtam és kocogtak a fogaim, szóval most betolok egy kupicát a Mézi propoliszos pálinkájából, és közben vigyorgok, mert a mai Dao Yin alatt elértem a bal lábam hegyét is az ujjaimmal! ♥
Hát így. Ugye, kicsit azért hősös, nem?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése