Tavasz szeptemberben

Tudom, hogy ősz van, de nekem tavasz, azaz ébredés, egy új korszak kezdete. Persze nem mától, de lassan ide is eljutok, blogot írni... Nem tudom fogok-e tudni pótolni, élményeket visszafelé leírni, de legalább elkezdek újra.

Ma is szorgos napom volt, készül a kreatív kuckóm és még hiányzik bútor, szóval szatyrozás van és selejtezés. Előszedtem a gyerekek gimnáziumi tankönyveit is a szekrény mélyéről, meghirdettem Facebook-on, hátha kell valakinek, aztán mennek a szelektív gyűjtőbe... esetleg a nyitott könyvespolcra, ahova ma is vittem egy halom olvasnivalót, remélem lesz aki örömmel lapozgatja majd!

Reggel nyugisan keltem, finom szendvicset készítettem magamnak és teát, Pinterestet böngésztem, mert a hétvégén szeretnék köveket festeni... aztán mikor a Kedves felébredt, készült neki tükörtojás, amitől mindig olyan boldog. ♥

Utána elmentem a piacra, mert vendégek jönnek a hétvégén, lecsót főzünk majd bográcsban - bár amikor elindultam, még úgy volt, hogy marhapörköltet - és lesz nagy beszélgetés, pihenés, kalandparkozás meg minden.
Jó volt újra találkozni az árusokkal - nyáron nem jutok ki a lőrinci piacra - hiányoztak, és állítólag én is nekik! ♥

A kényelmes tempójú, nézelődős-beszélgetős vásárlás után innen robogtam a KÖKI-be, lepakoltam a könyveket - többen megbámultak - vettem az Obi-ban egy fiókos tárolót a gyöngyöknek, aztán bementem a Kreatív Hobby boltba és kiválasztottam az akril festék színeket a kavicsokhoz. Alig várom, hogy pingálhassak, már csomó inspirációt gyűjtöttem, ide: Pinterest - Ficsergő - Let's paint rocks!

Ezután beültem a Frei-caféba és megkóstoltam a csepegtetett eljárással készülő, tokiói csokoládés-málna lattét. Hú, de finom! Ezt a lányomnak is meg kell kóstolnia! ♥ Pedig nem szoktam már édesen inni a feketét, de ez most nagyon jól esett, igazi kényeztetés és a málna íze még sokáig ott selytelmeskedett a számban.

Most újra itthon vagyok, mosás-főzés-pakolás körben kerengek apró pihenéseket beiktatva, mert bizony izomlázam van a tegnapi taichi edzés miatt.

Remélem ti is jól vagytok! Legyen csodás hétvégétek! ♥

Masni

Hihihi, ma úgy összegabalyodtam a tai chi formagyakorlatban, hogy azóta is kuncogok magamon, hogyan tudtam így masnira fonni csupán négy végtagot. Még bőven van hova fejlődni, de azt hiszem ez a masni mégis fontos mérföldkő volt; a bogozás ellenére, valami felszabadult bennem. :)

Eseménydús vasárnap

Nem mondom, hogy a lustálkodós, semmittevős vasárnapokat kedvelem, de a mai kissé pörgősre sikeredett. Sebaj, kell ilyen is, nem igaz?!
Reggel a lányok türelmesen, együtt várták már a reggelit - Nyüzsi változatlanul az első. Bár voltak köztük kisebb nézeteltérések a nap folyamán, Lencsi folyton putyorog, és tanulgatnak egymástól - mindent együtt csinálnak. Annyira aranyosak!

nagyon figyelnek

Zsebit ma átkereszteltük Wombatra, mert tök olyan a pofija és amióta ezt kitaláltam, így hívjuk. Majd lemódosítom a blogon is, még sokat nem kell visszamenni. :D Nekem mondjuk az a név is nagyon tetszett.

Yin-Yang

Amennyire tartottunk az összeszokástól - persze miért is, amikor még csak 6 hetes pici lényeket raktunk össze - már bujszikáznak és puszik csattantak, meg tisztogatások történnek, bizony. Ma bementünk a kereskedésbe, ahol Lencsibe beleszerettünk és kiderült, hogy egy napon - február 9-én születtek mind a ketten!

Reggel korán mentem a fiamhoz és Apuhoz beszélgetni egy kicsit, majd utána (párom edzése után) robogtunk haza, várt az új program...
Nyüzsinek nehezebb napja volt, mint a malac-csajoknak, vele ma állatorvoshoz mentünk szurira és körömvágásra. Nem volt egyszerű, de túl vagyunk rajta... A kis tücsök persze megint előadta az "Anya, ments meg jó leszek csak vigyél innen" bújását, amitől elolvadok azonnal. ♥ A bújást lásd az első képen, míg a másodikon már oltás és körömvágás után, kidőlve (ő soha nem fekszik így a mi kezünkben!).

Miután Nyüzsit hazavittük és hagytuk, hogy kiheverje a megpróbáltatásokat, mi elmentünk vásárolni. Én bepróbáltam egy "idegen" ebédet - sült lazac és vegyes köret (végül a burgonya fogyasztása mellett döntöttem), valamint bebűnöztem egy laktózmentes capuccinót. Azt hiszem egyelőre még mind a kettőt hanyagolni fogom, fél órán belül már nem éreztem magam komfortosan.

Picit benéztünk egy műszaki áruházba is hűtőket szemlézni. Nagyon szeretnék egy újat, de nem fér el... Azért nézegetem őket, mi bajom lehet?! :D

Délután takarítottam, takarítottam és mostam... Hú, elfáradtam tőle (nem véletlenül szoktam én ezt apránként). És mire "kész" lettem, sorra került a vacsikészítés.
Este céklalevest terveztem enni, de azt hiszem amit alkottam inkább főzelék vagy püré lett. Elvileg az alapanyagokkal nincs baj, mégis felpuffasztott (lehet mert turmixoltam?!), szóval nem írom le a receptet, még csiszolni kell.
Ma volt az utolsó antibiotikumos nap, holnaptól probiotikum...
Most vár a Nyüzsi séta és a hajmosás, aztán püntyürkézés lesz a picurikkal.

Huszadik

Ma a taichin elkezdtük összekapcsolni a "chi ben kung"-okat. Lassan végre összeáll a célként kitűzött, tíz elemű gyakorlatsorunk. Még néhány elem csak és utána ezt fogjuk gyakorolni nyárig újra és újra.
Közeledik az a pillanat, amikor "minden összeáll egy képpé"... és akkor a kicsi párommal nyáron kimegyünk majd a kertecskébe, és a reggeli napsugarak ölelésében, együtt mozogva áramoltatjuk ezeket a csodálatos energiákat.

Ha jól számolom a mai volt a 20. alkalom amikor "edzésen" voltam.
Új élmények, kihívások, próbatételek - nagyon jó, szeretem. ♥

Ma pont mindenem fájt - még most is sajog - és mégis jobban élvezem, mint bármilyen mozgást valaha. Csak ajánlani tudom, még akkor is, amikor úgy érzed, jártányi erőd sincs és mindened fáj... mert kibírod, megcsinálod és jön a katarzis, az öröm!

Tai chi híradó

Majd írok ám tovább az útról, csak olyan sok minden van, hogy elfáradok estére, pedig annyi mindent szeretnék még tenni, tanulni... De jó ez így, nem?! Sokkal jobb, mintha unatkozva, a holnapot várva feküdnék le...

A két hétnyi kimaradt tai chi után tegnap este persze KO lettem, teljesen elfáradtam (ilyenkor amúgy is békés "zen-állapotba" kerülök, sokszor gépet se kapcsolok be, csak bepihenek), és mindenféle izomlázam volt. De most rekord ideig bírtam a fa állást (igaz, amikor az edző azt mondta hogy érezzem, ahogy minden porcikámmal lélegzem én kb. azt éreztem menten felgyulladok vagy összeesek, esetleg mindkettő). Nem 'zártam le' előbb, mint a többiek, azt hittem belegebedek, de megcsináltam! Ennél nehezebb talán csak a mabu volt, hú... remegett a lábam rendesen. Szóval mire elértünk a Wu Gong-ig, már átléptem az összes - általam eddig ismert - saját határomon.
Érzem az áldásos hatásait az eltelt hónapoknak! Az egyik - mellesleg velem egyidős - tanulóval meg is beszéltük, mennyi minden jót tesz a tai chi nekünk. Én például kb. 15 centivel tudok mélyebbre hajolni, mint valaha, már nem fájnak a kezeim egyáltalán (!), és máshol is igen ritkán (méghogy járókeret!), a menstruációm ismét teljesen szabályos ciklusú, már nem 'sántikálok', hanem megyek "mint a csík", sőt hosszú percekig képes vagyok guggolni (amit 25 éve nem!), és általánosan is sokkal energikusabb lettem. :)
Talán ehhez, talán a koromhoz van köze, de egyre jobban szeretek adni, és adni és még adni... örömet okozni, kinyílni ismeretleneknek is, vagy akár szabad percekben csak nyugodtan lélegezni, szuszogni és érezni egy olyan, eddig ismeretlen békét, ami bennem van, de mégis a világot, az univerzumot rejti...

Ez az egy perces meditációs gyakorlat egyébként nagyon értékes:

Meg vagyok Hömpisedve. Ennyi.

Teaszertartás a Pu Ji Templomban

Már nagyon vártam ezt a szombati programot, amit a tai chi edzőnk szervezett erre a hétvégére. A budapesti Pu Ji, chan buddhista templomba mentünk kicsit megismerni a kínai teaszertartás és a buddhizmus alapjait.

   

A koradélután órákban, csodálatos, bár már kissé erőtlen napsütésben érkeztünk a cinkotai templomhoz, ahova ajándékként gyümölcsöket hoztunk, amit szertartásosan (most tanultuk meg hogyan) helyeztünk el a szentélyhez. Éva itt mesélt nekünk a buddhhizmus és a chanbuddhizmus alapvető dolgairól. Igyekeztem figyelni rá, bár bevallom sokszor elkalandoztam a különleges tárgyakon, a rájuk eső napsütés különleges fényein, és hagytam hogy a gondolataim elvigyenek kicsit más világok felé...
A talán egy órás "előadás" után edzőnk a közösségi teremben bemutatta nekünk, hogyan zajlik a szertartásos kínai teázás. Először egy híres zöld oolong teát kóstoltunk, a Tie Guan Yint, ami Guan Yin bódhiszattva nevét nevét viseli. Ez Jiaolian örök kedvence... Különleges, könnyed, gyöngyvirágos aromájú tea - nagyon ízlett nekem is! (ez a tea van a képen) A másik egy kevésbé híres oolong tea volt, a Wudang hegyről.. Ennek a beceneve "fa tea". A különleges nedűket apró kortyokban ittuk a piciny csészékből, és mindannyian csendesen merengtünk, olykor kérdeztünk.
Érdekes találkozás volt egy másik kultúra számunkra oly különleges rítusával.

 

"A tea a földi tisztaság szimbóluma. Van valami a természetében,

ami az élet csendes szemlélésének világába vezet."

Képes napi-riport - 2012.11.25.

Eljött hát a "fiúk" születésnapja, korán kellett kelni, hogy elkészüljek még a második tortával is. Mivel a fiam a csokis tortákat kedveli és igazán nincsen oda a krémekért, gyümölcsökért, mazsoláért stb. ezért olyan receptet kerestem, ami naggGGggyon csokis, és nincs benne liszt. Találtam is egy ilyen süteményt, amiben csak csokoládé, mandulaliszt, cukor, vaj és tojás kell. Ennek a tetejére terveztem még fehér csokit olvasztani és m&m drazsékat szórni... :D

   

Amíg a párom elment edzeni én mindent előkészítettem. Közben megérkezett a lányom is, és együtt indultunk felvenni az ünnepelteket. Az étteremválasztást Apura bíztam, aki már tavalyi is emlegette a Dobos éttermet... Elmentünk hát, megnéztük (bár ne tettük volna). Még régen a lakótelepen dolgozott egy szakács, akit kedvelt, és Apu úgy tudta ő főz ott, de mint kiderült, már évekkel ezelőtt elhunyt szegény. Ennek ellenére maradtunk, és ott ebédeltünk, inkább nem taglalnám mennyire átlagos vagy az alatti ételeket. Szerencsére a torták és sütik, amik készültek finomak lettek, nem maradt senki sem éhes, és Apunak végülis ez az évek óta visszatérő kívánsága is teljesült. Rengeteget nevettünk, sajnos Apu a nagyothallása miatt csak töredékében tudott részt venni a társalgásnak, de igyekeztem nagyon figyelni rá, minden történetét meghallgatni, a kérdéseire válaszolni...

   

Innen tulajdonképpen csak percekre rohantunk haza, nem szántam időt arra, hogy folytassam a délelőtt megkezdett új kötést. A lányomat is felkarolva elmentünk a Frei Caféba, ahol végre nem volt gondunk a minőséggel. Megnyugodva szürbölgettük az illatos kávénkat, aztán mi a Rékával még bementünk a kreatív-hobby boltba (is), ahol vettem ezt-azt a már említett, céges craft foglalkozásra. Innen már nem is terveztünk máshova menni, azt reméltük, ha fél négy körül kiérünk a Körcsarnokba, még láthatunk valamit a versenyekből. Sajnos nem így történt, már csak az eredményhirdetések, díjkiosztók és a gála volt hátra. Ahhoz viszont kevés volt az idő, hogy elmenjünk valahova csavarogni, és kézimunka sem volt nálam, így több mint másfél órás, bámészkodós tingli-tangli következett a fő attrakcióig.

 

Szerencsére a gála kárpótolt minket a hosszú várakozásért. Fantasztikus előadásokat, bemutatókat és gyakorlatokat láthattunk. A legnagyobb érdeklődést kiváltó, egzotikus oroszlántánc természetesen a végére maradt, így azok sem mentek el, akik igazán nem akartak este nyolcnál tovább maradni...

Szuper hétvége volt, de a hétvégi tervek egy része "szokás szerint" meghiúsult: nem készült el a zoknilovacska, mindössze egyetlen inget vasaltam, nem igazán haladt a karácsonyi ajándék-projekt és nem sütöttem kenyeret sem. Persze ha azt nézem mennyi minden teljesült a tervekből és mennyi élmény volt, akkor nincs okom csüggedésre! Ugye?! :)

Képes napi-riport - 2012.11.24. / 4.

A következő élményünk a III. Nyílt Nemzetközi Chan Wu Bajnokság volt. Valahogy nagyobb szabású rendezvényre számítottam, de ezen a versenynapon inkább a csapattársak és családtagok buzdították a versenyzőket, no és volt néhány érdeklődő. Érdekes volt belepillantani ebbe a világba, valahogy így néhány hónap tai chi után már másként tisztelek mozdulatokat, tartásokat és akárcsak nyugodt, harmónikus lépéseket is.

 

A tai chi versenyek közül ezen a napon a férfiak chen stílusú tai chi gyakorlatait láthattuk. A versenyben nekünk igazán meggyőző csak egy srác volt, a többiek fényévekre távol álltak az ő teljesítményétől. Ettől függetlenül érdekes volt megnézni a gyakorlatokat, a pontozást stb. Elég sokáig elidőztünk itt, valójában szórakoztató volt csak szemlélődni is. Este, mire hazaértünk eléggé elfáradtam, de legalább az Apu tortájának mindenképpen neki kellett állnom, mert az előkészítési idő kb. fél óra, a sütési ideje pedig 100 perc volt, ráadásul be is kellett hűteni, így nem hagyhattam másnapra.

  

Amíg az előkészítéssel bajlódtam, addig a sütőt egy jó adagnyi sütőtök sütésével melegítettem be, gondoltam jó lesz frissen néhányat elnyammogni, a többi pedig mehet másnap a "szokásos" gyömbéres-narancsos levesbe.
A torta tölteléke már bekeverve is eszméletlen fininek tűnt, de amikor sülni kezdett, olyan illatokkal töltötte meg a lakást, hogy a párom teljesen kivolt, pláne mikor kiderült, hogy falatnyit sem tud enni belőle, csak vasárnap, hiszen plusz adag nem készült...
Hú, éjfél után feküdtem le, és még hajnalban felkeltem a lehűlt tortát bepakolni a hűtőszekrénybe. Mozgalmas nap volt.

 

Majdnem hős

Úgy látszik családilag ilyen hősös érzetek vannak mostanában nálunk. De aztán persze tudom hogy nem, csak icipicit mégis de: nem gondolt győzelmek, sikerek és haladások - legalábbis nekem.
Mert persze tudom én, hogy sokaknak semmi lemenni egy MÉLYgarázsba és aztán FELjönni onnan, de nekem bizony kihívás és elkerülős helyzet - igazán mélygarázst még nem is vállaltam be sosem.
De ma Aput vittem kardiológiai kontrollra (Atyavilág, már 6 év telt el a szívműtétje óta!) és utána megkért, hogyha belefér, menjünk el a közeli MÜPA felé, mert ő úgy átlapozná a téli műsort és az ajánlott programokról készült tájékoztatókat... Hát persze, miért ne?! - gondoltam és mondtam is én hiszen, tényleg csak két villamosmegállóra van, tehát kocsival sem messze. Odataláltam, jó helyre kanyarodtam.(Pont!). Aztán vágyakozva néztem a felszíni parkolót és annak kijáratát, de a bejárat nem tudtam hol van, viszont útba esett és minden felé ki volt táblázva ez a mélygarázs dolog. No, magamért soha, de az Apukámért perszehogypersze, lementem. És a megszerzett füzetecskékkel egy (kicsit talán bizonytalan, de nem lefulladós) slunggal kijöttünk. Juhéjjj!
Ezután csak egy banki ügyet és egy kisebb vásárlást kellett elintéznem, aztán uzsgyi haza. Már reggel sem voltam jól, de bele sem gondoltam betegségbe, nem értem erre rá... No, mire hazaértem annyira rázott a hideg, hogy 10 percig csak fogkocogva csücsültem egy bögre tea mellett.
Romosnak éreztem magam, mindenfájós taknyos gombócnak. De Apunak megígértem, hogy lesütöm a húst, és finom levesnek valót vásároltam (ezt persze a reggeli rossz közérzet miatt), így összekapartam a romjaimat, és felraktam az ételeket főni. Hogy vidámságot lopjak az esti vacsiba, betűtésztát választottam levesbetétnek! ♥
Miután már minden csendesen főzős, ráérős állapotba került, beomoltam az ágyba takaróba csavarva és mindenfájva azon tipródtam, hogy el tudok-e vajon menni kb. másfél óra múlva tai chizni. No meg azon is hogyha ez vírus esetleg, akkor nem kéne, mert megfertőzöm a többieket...
Amikor a párom hazaért, és a szokásos lelkes hemzsegésével készülődni kezdett (Mert már együtt járunk, mondtam már?!), még mindig nem tudtam, képes leszek-e elmenni, mert előtte néhány perccel még a mosdóig is nehezen vonszoltam ki magam.
De aztán úgy gondoltam, inkább elmegyek - nem akarok egy edzést sem kihagyni és hátha menni fog, sőt jót tesz: Mégiscsak ma tanuljuk a ló sörényének szétválasztását, vagy mit is?! :)
Kezdés előtt szóltam is az edzőnek, hogy egy bizonytalan talánnal érkeztem, talán kibírom a mai edzést, talán nem. De ment, tényleg, végig (csak a masszírozást passzoltam), és közben nem is lettem volna rosszul, ha nem választok rossz helyet, olyat ahol a legkevesebb levegő volt a teremben. Szúszá!
Hazafelé az úton már megint vacogtam és kocogtak a fogaim, szóval most betolok egy kupicát a Mézi propoliszos pálinkájából, és közben vigyorgok, mert a mai Dao Yin alatt elértem a bal lábam hegyét is az ujjaimmal! ♥

Hát így. Ugye, kicsit azért hősös, nem?!

Tízcenti

A mai a tai chi edzésen, az egyik gyakorlatnál (Dao Yin), elértem a jobb lábujjam, amit öt alkalommal ezelőtt nagyjából, talán ha tíz centire tudtam az ujjam hegyével megközelíteni!
Csodás szülinapi ajándékaim egyike volt ez az élmény! ♥

Váltás

Haladok az úton, a változás útján.Az étkezést pont egy hete váltottam át az "izületi diétára", az eredmény jobb közérzet, és eddig mínusz két kg, éhség nélkül (a párom közel azonos ételekkel, max. 1400 kalória fogyasztással szintén itt tart).
A legnehezebb még nyár végén a kávé (és tea) fogyasztás csökkentése volt (a vashiány miatt) - a napi két kávé most heti legfeljebb kettő... tea pedig csak gyümölcs, esetleg fehér (zöld és fekete nem). A legtöbbször szűrt vizet iszom, finom! No és napi 1-2 dl termelői vörösbor, szintén a vérképzéshez, "receptre".

Ma este voltam már tai ji quan bemutató órán is, és túléltem, sőt élveztem is! A látszólag könnyű és egyszerű gyakorlatok bizony erőt próbálóak... azt hiszem hamarosan kidőlök aludni (úgyis fél hétkor kelek, mert reggelente főzök, frissen mindkettőnknek - csomagolom a "mózsiát".).
A Ziheng chikung tanfolyam majd októberben indul, arra is szeretnék járni, bár lehet sok lesz két egymást követő napon menni - jó lenne!

Ha mindez megy és bírom a terheléseket, akkor ősszel még valami "vizes" dolgot szeretnék keresni, például aqua fitnesst vagy egyszerű úszást, de lehet maradunk a túrázásnál (ERDŐŐőőőŐŐŐ!) és csak télre a víz.
Megyek kineziológushoz is, csak hogy a lélek is meg legyen pátyolva. Kell.
Sőt még (talp)masszőrön is gondolkodom, mert a párom ugyan olykor masszíroz, de nem rendszeresen. Lássuk be, nem gyógymasszőr, cserébe és mindenek felett ceret! ♥

Remélem, helyrejövök lassan (de biztosan), "bio" módon, nem "vegyi anyagokkal".
Muszáj lesz, mert a kemikáliás módszert nem bírom sem érzelmileg, sem testileg...