Bizony már "régen", október 17-én volt az a workshop, amire óriási mázlival bekerültem. Az agyag, mint anyag mindig is vonzott és szeretem, szeretném most is, de nem annyira, hogy annak szenteljek egy teljes műhelyt és életmódot is akár. Így nagyszerű lehetőséget kínált tapasztalat gyűjtésre az Apacuka Ceramics workshop (mi ennek a szónak a tökéletes magyar megfelelője?! műhely-foglalkozás?!), amire úgy jelentkeztem, hogy a Facebook oldaluk bejegyzése szerint nem volt hely... de azért írtam e-mailt, hogy szeretnék részt venni amint lehet, hátha. És akkora mázlim volt, hogy szinte napokkal később, a születésnapomat követő hétvégén felszabadult egy hely és el tudtam menni Judit és Gábor kerámia foglalkozására, ahol kicsit beletekinthettem, hogyan készülnek kerámiáik és kipróbálhattam magam is a technikát...
Az 50 ajándékos tervemet már nyár óta fortyongatom magamban, így a kerámia tárgyak készítésekor nem csak magamnak, másoknak is alkottam. Ezt a hófehér egyszarvút szántam a születésnapi csomagba, akiből hűtőmágnes lesz, remélem jövőre valaki, akarom mondani Valaki nagy örömére. ♥ 3/50
Jajj olyan boldog vagyok, végre elindítottam a kreatív oldalamat,
angolul, íme: Pink & Red. Remélem lesz erőm csinálni, még annyi munka van rajta... és ugye a tartalom sem nő ki magától!
Na de ez fontos, dédelgetett álom volt már egy ideje és így egyben megvalósul a tervezett hármasság: alkotás - angol nyelvtanulás - írás.
Majd írok ám tovább az útról, csak olyan sok minden van, hogy elfáradok estére, pedig annyi mindent szeretnék még tenni, tanulni...
De jó ez így, nem?!
Sokkal jobb, mintha unatkozva, a holnapot várva feküdnék le...
A két hétnyi kimaradt tai chi után tegnap este persze KO lettem, teljesen elfáradtam (ilyenkor amúgy is békés "zen-állapotba" kerülök, sokszor gépet se kapcsolok be, csak bepihenek), és mindenféle izomlázam volt. De most rekord ideig bírtam a fa állást (igaz, amikor az edző azt mondta hogy érezzem, ahogy minden porcikámmal lélegzem én kb. azt éreztem menten felgyulladok vagy összeesek, esetleg mindkettő). Nem 'zártam le' előbb, mint a többiek, azt hittem belegebedek, de megcsináltam!
Ennél nehezebb talán csak a mabu volt, hú... remegett a lábam rendesen. Szóval mire elértünk a Wu Gong-ig, már átléptem az összes - általam eddig ismert - saját határomon.
Érzem az áldásos hatásait az eltelt hónapoknak! Az egyik - mellesleg velem egyidős - tanulóval meg is beszéltük, mennyi minden jót tesz a tai chi nekünk.
Én például kb. 15 centivel tudok mélyebbre hajolni, mint valaha, már nem fájnak a kezeim egyáltalán (!), és máshol is igen ritkán (méghogy járókeret!), a menstruációm ismét teljesen szabályos ciklusú, már nem 'sántikálok', hanem megyek "mint a csík", sőt hosszú percekig képes vagyok guggolni (amit 25 éve nem!), és általánosan is sokkal energikusabb lettem. :)
Talán ehhez, talán a koromhoz van köze, de egyre jobban szeretek adni, és adni és még adni... örömet okozni, kinyílni ismeretleneknek is, vagy akár szabad percekben csak nyugodtan lélegezni, szuszogni és érezni egy olyan, eddig ismeretlen békét, ami bennem van, de mégis a világot, az univerzumot rejti...
Ez az egy perces meditációs gyakorlat egyébként nagyon értékes:
Már nagyon vártam ezt a szombati programot, amit a tai chi edzőnk szervezett erre a hétvégére. A budapesti Pu Ji, chan buddhista templomba mentünk kicsit megismerni a kínai teaszertartás és a buddhizmus alapjait.
A koradélután órákban, csodálatos, bár már kissé erőtlen napsütésben érkeztünk a cinkotai templomhoz, ahova ajándékként gyümölcsöket hoztunk, amit szertartásosan (most tanultuk meg hogyan) helyeztünk el a szentélyhez. Éva itt mesélt nekünk a buddhhizmus és a chanbuddhizmus alapvető dolgairól. Igyekeztem figyelni rá, bár bevallom sokszor elkalandoztam a különleges tárgyakon, a rájuk eső napsütés különleges fényein, és hagytam hogy a gondolataim elvigyenek kicsit más világok felé...
A talán egy órás "előadás" után edzőnk a közösségi teremben bemutatta nekünk, hogyan zajlik a szertartásos kínai teázás. Először egy híres zöld oolong teát kóstoltunk, a Tie Guan Yint, ami Guan Yin bódhiszattva nevét nevét viseli. Ez Jiaolian örök kedvence... Különleges, könnyed, gyöngyvirágos aromájú tea - nagyon ízlett nekem is! (ez a tea van a képen)
A másik egy kevésbé híres oolong tea volt, a Wudang hegyről.. Ennek a beceneve "fa tea".
A különleges nedűket apró kortyokban ittuk a piciny csészékből, és mindannyian csendesen merengtünk, olykor kérdeztünk.
Érdekes találkozás volt egy másik kultúra számunkra oly különleges rítusával.
"A tea a földi tisztaság szimbóluma. Van valami a természetében,
ami az élet csendes szemlélésének világába vezet."
Bevezettem, magamtól magamnak, olvasok minden este, regényt, amit szeretek, nekemnek. Nem is tudom hogy tehettem ennyi ideig, én a könyvmoly, hogy nem olvastam (újságokat, tanulmányokat, és számos dolgot igen, de regényeket csak keveset és nem rendszeresen, míg régen heti 3-4-et, sőt). De most már vége, és de... és élvezem, nagyon jó (persze tudtam én hogy jó ez... csak mindig volt ok, miért nem érek rá erre...)! Olvasok akkor is ha ájulásig fáradt vagyok, és akkor is ha még éber. Mindenképpen, legalább néhány oldalnyit. Nem csak befogadok, élvezve a "mesét", hanem figyelek is, figyelem hogyan ír az író, miként ábrázolja a szereplőket, ki kihez kötődik, ezt mikor tudjuk meg - szóval kicsit tanulok is, valakitől, akinek ez a trilógiája, amit most újra olvasok nagyon kedves a szívemnek. Apró változás, óriási öröm. Szavak varázslata. Örök érték.
