Pitypang mese

Családunk történetei - kezdet

Apai nagyapám, akit sosem ismerhettem meg

Úgy látszik ez az év a régen motoszó tervek megvalósításának időszaka. Hogy ez 2012-t jelenti, vagy a hamarosan kezdődő Sárkány évét, nekem édes mindegy.
Múlt hétre terveztem a kezdetet, de az influenza közbeszólt, így csak ma tudtam átmenni Apuhoz, hogy elkezdjem leírni azt a sok-sok mesét és történetet, amit gyerekkorom óta hallok tőle, de sosem vettem a fáradtságot, hogy lejegyezzem, és a saját élményeim sodrásában nehezen idéztem fel őket.
Pedig annyi öröm, szeretet és érték van bennük!
Fontosak. Nekem, nekünk, és azt remélem, a gyermekeimnek, és majd az ő gyermekeiknek is.
Ma átmentem Apuhoz és elkezdtük...
Terveim szerint kéthetente írjuk együtt a családi történeteket, ő is készül (fotókat vett elő, anyakönyvi kivonatokban van kutatnivaló), no meg mesél, én jegyzetelek, kérdezek, és szerkesztek.
Már a mai napot is nagyon élveztem, és alig várom a következő alkalmat.
Szerettem nézni az elhunyt nagymamám babakori képét, a kis apró lábacskáit. Érdekes volt képről "megismerni" az ükanyámat...

Azt hiszem, beszerzem Friderikusz könyvét, vagyis inkább interaktív naplóját is, melynek a címe Az én családom. Bár nem feltétlenül ezt szeretném "kitölteni", de mindenképpen segíthet a témák átgondolásában.

Kedves olvasóm, vajon te tudod...
 
Mi volt, akárcsak a szüleid, legkedvesebb könyve?
Mit főzött apukádnak az édesanyja, ha ő választhatta az ebédet?
Hova járt iskolába, és kik tanították?
Mit szeretett csinálni a szabad idejében, és milyen foglalkozásra vágyott? Hogyan teltek a családi ünnepek?
...

Kőkorszaki szakik

Heti kedvenc - Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki - Romhányi szinkronnal. :)
Legjobb. Már heti szertartás, legalábbis ha a nyaralóban ébredünk vasárnap.
"Ó, ez a Benő, merő őserő!" - Frédi
"Ne félj, nem ég a ház... Szaglássz!... Vagy ég?! Nagy ég! Vilmaaaaaaa" - Frédi
És utána legalább fél óráig még mi is rimekben beszélünk... igaz némelyik kicsit kinrim, de mi remekül szórakozunk.
(A hosszú i még mindig nincs meg.)

Betűk papíron, sok-sok

Bevezettem, magamtól magamnak, olvasok minden este, regényt, amit szeretek, nekemnek.
Nem is tudom hogy tehettem ennyi ideig, én a könyvmoly, hogy nem olvastam (újságokat, tanulmányokat, és számos dolgot igen, de regényeket csak keveset és nem rendszeresen, míg régen heti 3-4-et, sőt). De most már vége, és de... és élvezem, nagyon jó (persze tudtam én hogy jó ez... csak mindig volt ok, miért nem érek rá erre...)!
Olvasok akkor is ha ájulásig fáradt vagyok, és akkor is ha még éber. Mindenképpen, legalább néhány oldalnyit.
Nem csak befogadok, élvezve a "mesét", hanem figyelek is, figyelem hogyan ír az író, miként ábrázolja a szereplőket, ki kihez kötődik, ezt mikor tudjuk meg - szóval kicsit tanulok is, valakitől, akinek ez a trilógiája, amit most újra olvasok nagyon kedves a szívemnek.
Apró változás, óriási öröm. Szavak varázslata. Örök érték.

Van egy világ...

Van egy világ, ami már hat éve része az életemnek. Igaz, olykor hűtlenül elhagyom az utóbbi két évben, de a napsugaras nyarakat követő, hosszú, téli éjszakákra mindig visszatérek.
Mindig barátok várnak, és nem tagadom, mindig akad ellenség is. A tájakon barangolva ismerős dallamok csendülnek a lelkembe, és még mindig megborzongat valami, ha felkeresem az erdőt, a falut, ahol a druidám megszületett... Akkor még nem is gondoltam volna, hogy valaha megtanulhat majd repülni és szabadon szárnyalhat a fellegek között!

Néhány hete újra kalandozok Azerothban, kicsit emlékezve, kicsit búcsúzva. Mert valami véget ér, és valami elkezdődik. Reng a föld, rettegnek e világ virtuális lakói.
Ha minden igaz, ma ránk zúdul a katasztrófa, és a táj sosem lesz már olyan, mint egykor volt.

A lángok, a felhasadó föld, és a szökőár tönkretesz majd oly sok szép vidéket... Ironforge csarnokában talán már nem gyútjhatunk többé tábortüzet.

Vajon mi lesz a sorsa a kikötőknek?

Lesz még varázslatos táj, vagy csak a pusztulás és kín vár mindenhol?

Csak üldögéltem és merengtem... Várom, és félem ezt az estét. Már nem lesz meg az az általam ismert birodalom, ahol elbújhatok a titkos zugokban, ahol üldögélhetek a kedves sziklám peremén...

Vajon visszatérnek a barátok? Újra vállvetve küzdünk majd?

Vagy sosem ülünk már így együtt, az élet nagy dolgain merengve...

Különös ez a nyugtalanság, és érdekes hogy ennyire hat rám a valós életben is.
De hiszen napok óta harcolunk szinte örökké rengő földön, a hullámokban ránk törő elementálok támadásai ellen, hiába.

Ma a világot visszavonhatatlanul eléri a kataklizma... Furcsa, de számomra megnyugtató gondolat, hogy legalább egy sárkány hozza el...

Fel! utózönge

Mostanában otthon mozizom. Nem akarok annyit gép előtt ülni, ezért inkább hanyatt vágom magam a kanapén, olykor fogok egy tálnyi pattogatott kukoricát és filmeket nézek.
Olykor, kevésbé pihentetően(jellemzően hétvégén) ilyenkor vasalok.

A múlt hétvégén megvettük a frissen megjelent Fel!-t DVD-n, és bár nem volt kedvünk igazán mesét nézni, este végül ezt szavaztuk meg. Tulajdonképpen nem vártam a filmtől semmit, amikor ment a mozikban, nem is olvastam utána, különösebben nem érdekelt.
Most - gondoltam ha kevésbé fog meg - akkor majd figyelem a megvalósítást; a színeket, a karaktereket, a kidolgozottságot, a szereplők ábrázolását...
De a Pixar animációs filmje szinte az első perctől magával ragadott, és úgy érzem, sok gondolatot a felszínre hozott újra bennem, szembesített olyanokkal is, amikkel nem akartam szembenézni.
Kicsit fájt, de nagyon jól esett.
Hüppögtem, nevettem, mosolyogtam és borzongtam - több érzelmet éltem át, mint előtte sok "komoly"-nak titulált mozifilm esetében. Meglepett, hogy ennyire hatott rám - a gondolatok és érzelmek még napokig csengtek le bennem...
Örülök, hogy itt van a polcon és bármikor megnézhetem újra! Ajánlom mindenkinek, de főleg felnőtteknek!

Mese a Korongvilágról...

"A mese a hagyományos megfogalmazások szerint olyan történet, amiben olyan népi figurák szerepelnek, mint tündérek, koboldok, manók, szörnyek, óriások, beszélő állatok és gyakran varázslatok is . A mese ezen klasszikus formájában sokkal inkább az "egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl" fiktív világában játszódik, mint valódi helyszíneken vagy időben." Wikipédia

Kell. Szerintem egész életünkön át szükségünk van mesére. És bár nagyon jó olvasni, saját ritmusban emésztve elmerülni más világokban, mégis akkor a legjobb, amikor Anya vagy Apa mesél, ringat álomba... már ha el tudunk aludni a nagy izgalomban.

Én még mindig olvasok és mesélek is mesét, főleg magamnak. És vannak mesés könyvek is, melyeket újra és újra át kell élnem, el kell olvasnom, hogy picit része legyek annak a világnak. Ilyen a Terry Prattchet könyve is, A mágia színe. Tucatszor olvastam, faltam... nem elég.
A karácsony másik kedves kincse ez a hangoskönyv, melyen Rudolf Péter előadásában hallgathatom, kicsit úgy mint a gyerek, igaz nem saját ritmusban, mégis jó, mert bár nem rezdül velem mint Anya, de elméláz a kellő helyeken és rezzenéstelen tud maradni ott ahol könnyeim csorgatva kacagok. Szeretem. Köszönöm.