A következő címkéjű bejegyzések mutatása: múlt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: múlt. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 24., szerda

Van egy világ...

Van egy világ, ami már hat éve része az életemnek. Igaz, olykor hűtlenül elhagyom az utóbbi két évben, de a napsugaras nyarakat követő, hosszú, téli éjszakákra mindig visszatérek.
Mindig barátok várnak, és nem tagadom, mindig akad ellenség is. A tájakon barangolva ismerős dallamok csendülnek a lelkembe, és még mindig megborzongat valami, ha felkeresem az erdőt, a falut, ahol a druidám megszületett... Akkor még nem is gondoltam volna, hogy valaha megtanulhat majd repülni és szabadon szárnyalhat a fellegek között!

Néhány hete újra kalandozok Azerothban, kicsit emlékezve, kicsit búcsúzva. Mert valami véget ér, és valami elkezdődik. Reng a föld, rettegnek e világ virtuális lakói.
Ha minden igaz, ma ránk zúdul a katasztrófa, és a táj sosem lesz már olyan, mint egykor volt.

A lángok, a felhasadó föld, és a szökőár tönkretesz majd oly sok szép vidéket... Ironforge csarnokában talán már nem gyútjhatunk többé tábortüzet.

Vajon mi lesz a sorsa a kikötőknek?

Lesz még varázslatos táj, vagy csak a pusztulás és kín vár mindenhol?

Csak üldögéltem és merengtem... Várom, és félem ezt az estét. Már nem lesz meg az az általam ismert birodalom, ahol elbújhatok a titkos zugokban, ahol üldögélhetek a kedves sziklám peremén...

Vajon visszatérnek a barátok? Újra vállvetve küzdünk majd?

Vagy sosem ülünk már így együtt, az élet nagy dolgain merengve...

Különös ez a nyugtalanság, és érdekes hogy ennyire hat rám a valós életben is.
De hiszen napok óta harcolunk szinte örökké rengő földön, a hullámokban ránk törő elementálok támadásai ellen, hiába.

Ma a világot visszavonhatatlanul eléri a kataklizma... Furcsa, de számomra megnyugtató gondolat, hogy legalább egy sárkány hozza el...

2010. május 13., csütörtök

Emlékek - fűben hemperegve...

Minden este eszembe jut, kéne ide írni. Mert olyan jó később újra olvasni (és Anyuci is innen tud oly sok dolgot meg rólam). De aztán sokszor elpereg az idő, és nem jutok el hozzá, hogy digitális sorokat rójak a web-naplóba.

Ma valahogy itt ragadtam a gép előtt (pedig tudatosan igyekszem nem ezt tenni), és elkalandoztam az archivált digitális fotók közt. Elidőztem a nyuszimmal töltött pillanatokon, és sok-sok szép emléken. Akkor még bőven nem bloggoltam...
Ez a képet, mi emléket idéz, most ide tettem - rég volt(...tényleg?!), olyan jó volt! Egy őszi, csaknem öt évvel ezelőtti októberi napon, a Kisfaluban.

Mennyi minden változott azóta... velünk, köztünk... és mégis, odabent, a mag, ugyanolyan.
Bennem maradt ez a veled (veletek) töltött, fűben-hempergős délután, az illatokkal, a napsütéssel és a sok mosollyal. Finom érzés, aranyló-narancsos emlék.

2010. március 24., szerda

Száztornyú város, jövünk...

Nemsokára Prágába megyünk. Várom. Tervezgetnék, "készülnék", de valahogy estére mindig annyira lezombizódom, hogy csak lehuppanok a kanapéra és sorozatot nézek, ölelve a sajgó jobb karomat... Aztán néhány epizód után kókadozni kezdek, átkuckózok az ágyba, ahol menthetetlenül elalszom... És jön az újabb reggel, a sodró nap, és az Arany városból való készülés újra elmarad.
Pedig jó volt a tavaly nyári úton, hogy voltak tervek, tudtam mit szeretnék megnézni, látni, mit nem szabad kihagyni! No, talán hétvégén kerítek rá sort! (Még dvd-t is vettem, azt csak sikerül megnézni!)

Többször voltam már a Száztornyú városban, de egyik emlék nem lett "szép" - az első esetben sajnos életem hosszan fájó pofonját adta a sors, a másik alkalommal csupán nem tudtuk befogadni a város szépségét, mert olyan hideg volt, hogy 10 percnél többet nem lehetett sétálni a belvárosban a fülfagyás kockáztatása nélkül.

Remélem most, e kezdődő szép tavaszon egymásba szeretünk, a galambos-soktornyos és én...

Kép forrása: www.tyutyunnik-art.com

2009. június 29., hétfő

Guru Meditation

Volt egyszer egy magazin, aztán meg egy másik is... Voltam én ott mindenféle - szerző, terjesztő, szerkesztő, ilyesmik. Rég volt, igaz volt.
Nemrég megkeresett Valaki, akinek belső változása okán blogja van. És meginterjúvolt, nosztalguru-találkozások epizódjaként. Én lettem a VI. rész.

Tulajdonképpen hálás vagyok neki, mert amíg válaszoltam a kérdéseire, sok nagyon szép, kedves, dédelgetni való emlék kukucskált elő belőlem, és jó volt újra átölelni, ringatni kicsit őket...
Köszi.