Szétszórt grafomán

Szeretek írni, tényleg. Írok is minden nap - füzetbe, kalendáriumba, bárakárhova. De valahogy a blogjaimat elhanyagoltam mostanában, pedig vannak félig megírt posztok és lejegyzetelt témák, elrakott dolgok, de a bejegyzések nem születnek meg. Ennek véget kell vetnem!
Tegnap este csaknem végignéztem a Julie&Julia-at (végül győzött az influenza és kidőltem éjfélkor) és láttam, hogyan is lehet bloggolni. Ennyire kitartóan és elszántan...
Mert valójában önmagának is ír az ember, valami benne van, amit ki akar adni - nem feltétlenül elad, szórakoztat vagy konkrét témákban segít, de ír. Talán sok örömködős vagy éppen pityergős, a bután zsibbadós - filmekbe menekülős este után írhattam volna néhány sort...

Nyilván nem akarom megváltani a világot egyik blogommal sem, de több figyelmet érdemelnek tőlem. Ezért most nekilátok. Egyet ide, egyet a Sufonesza-ra és holnap a Pink & Red -re is jut valami... És meglátom jól esik-e újra írni.

nyaralásos szeretemes, 2015.08.19.

♥ tépett szendvics reggeli ♥ késő nyári napsütés ♥ Veszprém ♥ patakpart ♥ kapibara ♥ szurikáta ♥ Fricska ♥ szilvás pite ♥ séta a Várban ♥ templom rom ♥ esti borozás ♥ cicaringatás ♥ Stigmata ♥

Jó kérdések

Még mindig úgy gondolom, hogy minden filmben van legalább egy olyan mondat és/vagy gondolat, ami értékes, töprengésre késztet, érdekes...
Persze ezért az egy mondatért nem biztos, hogy érdemes rászánni az időt, de ez van, sosem lehet tudni. :)

A napokban megnéztük a Thor című filmet, ami még egész szórakoztató is volt, amolyan "mese felnőtteknek" kategória. Találtam benne olyasmit, amit nagyon igaznak, sőt fontosnak tartok.

"Nem rossz dolog rájönni, hogy nem tudod mindenre a választ.
Így eljutsz a jó kérdésekhez."

Erőszakmentes hét - utózönge

Meglepően gyorsan eltelt az erőszakmentes hét. Könnyen átvészeltem, mi több élveztem, hiszen elég sok programunk volt a héten és este sokszor már csak bezombultam az ágyba.
Tegnap este már volt kis kitérő, mert megnéztem két Castle epizódot. Igaz, egyikben sem mutattak gyilkosságot, de azután nyomoztak, szóval nem nevezhető erőszakmentesnek egyik sem.
Megfigyelésem szerint ezen a héten, nagyjából szerdától már nyugodtabban aludtam, azok az álmok, amikre visszaemlékeztem, egészen mások voltak (kevésbé kaotikusak, egy-egy történet, ami többnyire nyugodt), kipihentebben ébredtem.
Örülök, hogy kipróbáltam és azt hiszem, hogy mától sem fogom visszavetni magam a sűrűjébe, igyekszem kerülni ezt az erőszak-dömpinget, ahol lehet.

Erőszakmentes hét - start

Tegnap este besokalltam. Rájöttem, hogy nem telik úgy el nap, hogy ne látnék filmben, sorozatban vagy valahol napi (?!) szinten gyilkosságo(ka)t. Döbbenetes felfedezés volt, hogy jó ideje az eddig természetes mindennapjaimban ez ilyen arányban, napi szinten jelen van. Mindenhonnan ez folyik...
Ezért ma reggel úgy döntöttem - kezdetnek ezen a héten - nem nézek olyat, amiben ilyen jelenik meg (helyszínelő sorozatok, Castle, Fringe, Supernatural stb. ezennel kilőve) - inkább olvasok, horgolok, mesét vagy nyugodalmas természetfilmet nézek.
Nem is értem, hogyan válhatott az erőszak ennyire mindennapjaivá az általam befogadott látványoknak, és miért hagytam ezt.
Kíváncsi vagyok, bírom-e egyáltalán egy hétig (még ha most olyan könnyűnek is tűnik), és érzek-e különbséget - akár az álmaimban, akár egyébként (hiszen például értékesebben töltöm majd el az időmet).

Esti mese perzsa herceggel

Tegnap este moziban voltunk. Mesét néztünk, felnőtteknek Prince of Persia: The Sands of Time címmel. Várakozások nélkül, csak kikapcsolódni, tényleg "mesét nézni" indultam a gigavászon elé, nem titkoltan várva a szertartáshoz kapcsolódó egyéb kellékeket is - közös vacsora, popcorn,...
Úgyis ritkán hódolunk ilyen elfoglaltságnak, ezért IMAX 2d-ben láttuk, a költségvetésbe belefért az 1.600 forintos jegy. Tulajdonképpen tetszett, bár én ilyen hatalmas képet valahogy nem tudok befogadni. Ez, és a hangerő néha annyira zavart, hogy kihuppantam a kalandból és untakoztam "kint" kicsit, amíg lassan vissza nem vonódtam (tudatosan akarva, nem tehetetlenül) a történetbe.
Bűvöletnek nem tudom nevezni, mert bár sokszor volt megragadóan csodás a látvány, hangulatos a zene, és elfogadhatóak a szereplők, mégsem varázsolt el (ahogy annak idején a játék sem).
Kellemes volt, nézhető, egy nyári estére megfelelő (kicsit hosszú, néhány jól elhelyezett vágással szerintem jobb lehetett volna).
Minden esetre ha legközelebb strucc közelébe kerülök, jobban a szemébe nézek. :D

Dr. House - Köszi!

Tegnap este megnéztem a House M.D. Season 6 évadzáró epizódot - bár amikor eléültem, valahogy nem realizáltam, hogy ez már az.
Tulajdonképpen még most is nehezen találom a szavakat. Olyan ívvel volt felépítve ez a rész, hogy valósággal belepaszírozott a székbe. Hugh Laurie játéka egyszerűen zseniális volt!
Úgy érzem, ha itt véget érne a House sorozat, akkor is elégedett lehetnék, ez így "nyitottan gömbölyű". És csak annyit tudok mondani: köszi!
Ahhoz képest, hogy a magyar tévében megjelent, első reklámoknál azt gondoltam, ennek a bunkó orvosnak a történeteit tuti nem fogom nézni (első megütközés: élősködőnek titulált magzat), most elmondhatom, imádom/imádtam! Örülök, hogy "megismerhettem" a karakterét.
Sokat tanultam tőle/belőle, rengeteg gondolatot ébresztett bennem, amiért hálás vagyok - a színészeknek és természetesen a sorozat szerzőinek, stábjának is.

Fel! utózönge

Mostanában otthon mozizom. Nem akarok annyit gép előtt ülni, ezért inkább hanyatt vágom magam a kanapén, olykor fogok egy tálnyi pattogatott kukoricát és filmeket nézek.
Olykor, kevésbé pihentetően(jellemzően hétvégén) ilyenkor vasalok.

A múlt hétvégén megvettük a frissen megjelent Fel!-t DVD-n, és bár nem volt kedvünk igazán mesét nézni, este végül ezt szavaztuk meg. Tulajdonképpen nem vártam a filmtől semmit, amikor ment a mozikban, nem is olvastam utána, különösebben nem érdekelt.
Most - gondoltam ha kevésbé fog meg - akkor majd figyelem a megvalósítást; a színeket, a karaktereket, a kidolgozottságot, a szereplők ábrázolását...
De a Pixar animációs filmje szinte az első perctől magával ragadott, és úgy érzem, sok gondolatot a felszínre hozott újra bennem, szembesített olyanokkal is, amikkel nem akartam szembenézni.
Kicsit fájt, de nagyon jól esett.
Hüppögtem, nevettem, mosolyogtam és borzongtam - több érzelmet éltem át, mint előtte sok "komoly"-nak titulált mozifilm esetében. Meglepett, hogy ennyire hatott rám - a gondolatok és érzelmek még napokig csengtek le bennem...
Örülök, hogy itt van a polcon és bármikor megnézhetem újra! Ajánlom mindenkinek, de főleg felnőtteknek!

Rozsomák

Nem vagyok filmesztéta, csak egy egyszerű befogadó. Ritkán megyek moziba, bőven kivárom a DVD megjelenéseket, sokszor egy évvel a megjelenés után látok egy filmet. Kivételes, ha valamit várok, és az első hetekben igyekszem eljutni a moziba. Most sem volt másként, különösebben nem hozott lázba az X-Men Origins: Wolverine. Azt sem mondanám, hogy az X-Men sorozat nagy rajongója lennék, de a trailer alapján a Rozsomákra mégis kíváncsi voltam.
Megnéztem hát. Kritikák olvasása nélkül. Csak én és a film, ennyi.
Nekem tetszett, végig lekötött és kikapcsolt. Nem ismerem a képregényt, és valószínűleg ez a jövőben sem fog változni. Így nekem új volt és tetszett Gambit karaktere, és Logan kicsit sok sémát használó múltjának kifejtése is. Nem kihagyhatatlan film az tény, de egy könnyed kikapcsolódásként szerintem érdemes megnézni.

Tegnap... holnap

A tegnapi nap megint "másként" alakult, mert a szél miatt még friss kenyérért sem volt kedvem lemenni, nem még hogy csavarogni vagy ilyesmi.
Így viszont készült itthon ciabatta kenyér, és Lala kifli, csodálatos illattal töltve meg a lakást. Ismét néztünk filmet, ezúttal mindkét gyerekkel, no meg volt közös játék, családi reggeli, és beszélgetés is (teljesen más sorrendben, hihi).
A L'ecsó sokkal jobban tetszett, mint a Wall-e, már az első percekben megszerettem ezt a kis patkányt - főleg a fülecskéinek nem bírtam ellenállni. El is határoztam, hogy nyáron majd megpróbálok alkotni ilyen művészien elkészített ratatouillet, mert vizuálisan is egészen különleges élmény.
Azért ha belegondolok, engem kicsit zavarna, ha a kedvenc éttermem felett patkányok randalíroznának... vagy akárcsak eszegetnének kúltúráltan.
Sajnos többet most nem tudok írni, loholok dolgozni, pedig tovább is van, mondanám még... Talán holnap.

Piac, pizza, mesefilm...

Valahogy minden másként alakult, de szeretem a tegnapot...
Ahogy terveztem, elindultam a piacra, ám a parkolóban összefutottam a fiammal, aki éppen érkezett haza. Bár nem szokott, most csatlakozott hozzám, kijött velem a piacra. Ez kicsit váratlanul ért, és már szerintem megszokásból (férfiember nem bírja) eltekintettem a teljes felderítéstől, és azt vásároltam, ami feltétlenül kellett (tojást, gyümölcsöt, zöldséget és persze petrezselymet a nyúlnak - enélkül nem lehet piacról hazajönni -). Együtt megebédeltünk a kedvenc kifőzdémnél, majd szerencsére találtunk Apunak szénsavmentes Balfit a mindenféle boltosnál. Hurrá, nem kellett nagy áruházba menni! Ezt és egy adag még forró pacalpörköltet házhoz is szállítottuk...
Otthon aztán egy kávé mellett gondoltam játszom kicsit (1-2 órát), de végül az ismét elővett druidámmal egyik instából a másikba sodródtam egy remek, magyar csapattal, így hosszabb idő ment el erre - jól esett.
A leányzó már elment dolgozni, és estére festegetést terveztem, de aztán úgy alakult, hogy pizzát rendeltünk és a fiammal és az ágyon tespedve megnéztük a Wall-e-t. Rég néztem mesefilmet. Kicsit olyan volt, mint amikor a gyerekek még aprók voltak és rendszeres volt a családi mozi, azt hiszem kívülről fújtam az összes mesét, szereplőt, epizódot... Azért ez a film eléggé kis butyuta, semmi különleges mondanivalója nincs, bár nem állítom, hogy nem tart görbe tükröt az orrunk elé. Moziban csalódtam volna, most jó volt, kikapcsolt.
Utána viszont már nem volt energiám bármi kütyüzéshez. Gondolom a hajnali ébredés kihatott rám, mert elkezdtem tévézni, és be is szunyáltam az RTL-en adott, Max Havoc és a sárkány átka című gyengécske akciófilmen és bevallom, ma sem bánom, hogy fogalmam sincs mi lett a végkifejlet...

A mese hatalma

Mesét néztünk tegnap. Lefeküdtünk, betakaróztunk, összebújtunk és néztük a tévében a Narnia Krónikáit. Sajnos, tettük ezt kereskedelmi adón, így rendre megtörték a varázst, de valahogy mégis, működött...

Pedig ez a mese lassú, nem olyan evilági, pörgős, több szálon futó, mint amilyen - szerintem - a Harry Potter. A Narnia lassan hömpölyög, kényelmesen árad, apró részleteken molyol, egyszerű, tiszta. Olykor unalmasnak éreztem, de aztán mégsem, jó volt ebben a pókhálószerű finom bűvöletbe burkolózva kicsit elbújni és lassan haladni. Mint a régi meséimben...
Elhinni, hogy például szekrénybe lépve kinyílhat nekünk egy másik világ, ahol a Jó és a Rossz küzdelmében bizony a Jó győzedelmeskedik. Szépen. Keményen, erősen, nemesen, nem véresen, mégha a harcnak része is a halál.
Kell a mese. Úgy ittam be minden pillanatát, mint a kisgyermek az anyja hangját a sötétben -a csodát, a kincset, a lelket kitáró, világra nyíló érdeklődést.
Nem lesz a Narnia a kedvenc mesém, és még csak azt sem hinném, hogy megnézem újra.
De jól esett. Úgy maradtam. Megint vágyom inni a szavakat, lassabb, omlós, finoman csipkézett történetben, nem sietve. Megállva kicsit ebben a bolond világban, és felnézni a csillagok közé, vagy éppen a szekrény mélyére, a bundák mögé...

Trópusi vihar

Ritkán járunk moziba, és általában jól megválogatjuk mit nézünk meg. Már többször elhatároztuk - főleg mozi után - hogy gyakrabban kéne hódolni ennek az időtöltésnek, de valahogy mindig elmarad. Nem is tudom mit láttunk utoljára, huhh szégyellem magam.
Nos, ma úgy döntöttünk, megtörjük a jeget. Vaciláltunk a sokak által dícsért utolsó Batman filmet (A sötét lovag), vagy Ben Stiller Tróusi vihar-át válasszuk. Végül a vígjáték mellett voksoltunk, amit én a film első negyedórájában megbántam, legalábbis ideiglenesen.

Szeretem ha egy film magával ragad, ha igazán jó, nem észlelem a körülöttem lévő világot. Erre egy olyan film, amiben patakokban folyik a vér és a belek, végtagok szakadnak le és egyéb trancs van, ritkán alkalmas. Persze tudtam, vígjátékon ülök és fel is volt fokozva, torzítva minden - csak ez valahogy nem vicces, számomra semmilyen formában.
A vígjátékok hangulatához nekem mindig sokat ad az is, kik ülnek ott velünk, kikkel nevetünk-sírunk egyszerre. Így volt ez most is, a kuncogások, kacajok, vicces megjegyzések lassan feloldottak - no meg csökkent a vér aránya is - és a film valahogy elvitt egy hullámvasútra. Olykor ki akartam menni, úgy éreztem, ez katasztrófa, máskor meg azt vettem észre, mégiscsak kacagok. Fent, lent, fent, lent. Ilyen volt az egész, és végül úgy döntöttem, sokkal jobb mintha például egy átlagos akciófilmre ültem volna be (bár ilyesmiért nem fizetnék), mert ott sokszor ugyanez történik a vásznon, csak éppen ott komolyan veszik, hogy az úgy jó és szórakoztató. Sírni tudnék. De most nevettem.
Végülis többször, és nem gondoltam semmi másra, nem törődtem a világ bajával, mégha az őserdő felett repülő helikoptert követve engem a táj szépsége ragadott meg és nem az akció... Egyszóval jó volt, mert pont ezt várom egy vígjátéktól, és a mozitól - kapcsoljon ki. Az elgondolkodtatás már e műfaj esetén nem követelmény, és mégis akadt itt néhány finom részlet, és feldobott fintor a világra, amin el lehet merengeni...