Kerek számok bűvöletében

Ez ennek a blognak a 700. bejegyzése. A kulcsszám a bejegyzésben mégsem a 700, hanem az 50 lesz...

Tudom, mások titkolják a korukat, én nem teszem, sosem érdekelt. Talán mert sosem éreztem magam annyinak, amennyi vagyok - olykor sokkal kevesebbnek, máskor sokkal többnek, de "annyinak amennyi pont" sosem. Azért a 40. születésnapom fordulását megnéztem. Hosszan, tükör előtt ülve néztem ahogy az idő átfordítja a koromat 39-ről 40-re. De nem történt semmi. Még mindig én ültem ott a különös üveg másik oldalán...

Idén ősszel 49 leszek, jövőre pedig 50. Szeretném ezt kicsit "hobbitosan" megünnepelni, mert bár _sokan_ bulizni nem akarok, ám adni igen.

Viszont ötven vagy még több, Valódi, szeretettel teli ajándékot adni már tervezést igényel.
Ezért arra gondoltam, hogy a szülinapomat megelőző 50 hétben (vagy már akár előbb is), elkezdem az alkotást, heti 1-1 "vállalással", hogy kész legyek, mire eljön a nap.

Még nem döntöttem el, mi lesz az sk kézműves projekt, de szerintem 50 nyuszi a nyúlmentésnek, 50 madár az MME alapítványának és talán még 50 vércsepp és lehet 50 szív is.

Átgondolom, mielőtt jön a fogadalom, de már tervezni is nagyszerű.

10 hónaposak

Ma 10 hónaposak a csajok, ünnepelünk. :)

2

már csak kettőt...

Képes napi-riport - 2012.11.25.

Eljött hát a "fiúk" születésnapja, korán kellett kelni, hogy elkészüljek még a második tortával is. Mivel a fiam a csokis tortákat kedveli és igazán nincsen oda a krémekért, gyümölcsökért, mazsoláért stb. ezért olyan receptet kerestem, ami naggGGggyon csokis, és nincs benne liszt. Találtam is egy ilyen süteményt, amiben csak csokoládé, mandulaliszt, cukor, vaj és tojás kell. Ennek a tetejére terveztem még fehér csokit olvasztani és m&m drazsékat szórni... :D

   

Amíg a párom elment edzeni én mindent előkészítettem. Közben megérkezett a lányom is, és együtt indultunk felvenni az ünnepelteket. Az étteremválasztást Apura bíztam, aki már tavalyi is emlegette a Dobos éttermet... Elmentünk hát, megnéztük (bár ne tettük volna). Még régen a lakótelepen dolgozott egy szakács, akit kedvelt, és Apu úgy tudta ő főz ott, de mint kiderült, már évekkel ezelőtt elhunyt szegény. Ennek ellenére maradtunk, és ott ebédeltünk, inkább nem taglalnám mennyire átlagos vagy az alatti ételeket. Szerencsére a torták és sütik, amik készültek finomak lettek, nem maradt senki sem éhes, és Apunak végülis ez az évek óta visszatérő kívánsága is teljesült. Rengeteget nevettünk, sajnos Apu a nagyothallása miatt csak töredékében tudott részt venni a társalgásnak, de igyekeztem nagyon figyelni rá, minden történetét meghallgatni, a kérdéseire válaszolni...

   

Innen tulajdonképpen csak percekre rohantunk haza, nem szántam időt arra, hogy folytassam a délelőtt megkezdett új kötést. A lányomat is felkarolva elmentünk a Frei Caféba, ahol végre nem volt gondunk a minőséggel. Megnyugodva szürbölgettük az illatos kávénkat, aztán mi a Rékával még bementünk a kreatív-hobby boltba (is), ahol vettem ezt-azt a már említett, céges craft foglalkozásra. Innen már nem is terveztünk máshova menni, azt reméltük, ha fél négy körül kiérünk a Körcsarnokba, még láthatunk valamit a versenyekből. Sajnos nem így történt, már csak az eredményhirdetések, díjkiosztók és a gála volt hátra. Ahhoz viszont kevés volt az idő, hogy elmenjünk valahova csavarogni, és kézimunka sem volt nálam, így több mint másfél órás, bámészkodós tingli-tangli következett a fő attrakcióig.

 

Szerencsére a gála kárpótolt minket a hosszú várakozásért. Fantasztikus előadásokat, bemutatókat és gyakorlatokat láthattunk. A legnagyobb érdeklődést kiváltó, egzotikus oroszlántánc természetesen a végére maradt, így azok sem mentek el, akik igazán nem akartak este nyolcnál tovább maradni...

Szuper hétvége volt, de a hétvégi tervek egy része "szokás szerint" meghiúsult: nem készült el a zoknilovacska, mindössze egyetlen inget vasaltam, nem igazán haladt a karácsonyi ajándék-projekt és nem sütöttem kenyeret sem. Persze ha azt nézem mennyi minden teljesült a tervekből és mennyi élmény volt, akkor nincs okom csüggedésre! Ugye?! :)

Furcsa karcolat

Olyan, mintha lemaradnék magamtól. Annyira sokat élek, hogy nem jut időm írni; meg-, fel- lejegyezni.
Különös ez, főleg nekem, a grafománnak...

Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.

Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!

Csak  mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.

Jó volt ma "egyedül" a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket... De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)

Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis... ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel...

Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan - de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem - értékesen.
Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne - a FÉK-et.
De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!

Még sohasem ...

Vastaps...

Még sohasem voltam a MÜPA-ban, még sohasem voltam újévi hangversenyen. 2012 első napján ez megadatott nekem, így máris egy köszönömmel indíthatom ezt az évet...
Aputól Karácsonyra koncertjegyet kaptam, méghozzá a Művészetek Palotájába, ahol idén Haydn: A teremtés című oratóriumát Fischer Ádám vezényletével mutatták be a Bartók Béla hangversenyteremben.
Mivel még a helyszínt is csak kívülről láttam eddig, jóval a koncert előtt érkeztem.

Emlékszem, elkészülte után milyen nehezen fogadtam el a böhömnek tűnő épület képét a Duna partján, évek alatt, és az éjszakai fények csak lassan szelidítették meg kedvem. Valahogy nem vágytam ide, nem is figyeltem a "palota" programjait, talán éppen dacból.

Vasárnap este más, új irányból érkeztem, ahogy közeledtem az épület bejárata felé, úgy nyíltam - teljes befogadással és a felfedezés örömével lépdeltem a csípős hidegen neszező esőben. Nem siettem. Hagytam, hogy a forgóajtó befordítson egy másik világba, mintha mesébe csöppennék. Sikerült.
Mintha maga a szó nemes értelmében vett kultúra ölelt volna körül.
A modern épület eleganciája, a kedves és szolgálatkész segítők az épületben, a rutinos, gördülékeny csapat, mind mind segítette, hogy szeretettel ismerkedjünk, az épület és én.
Mire az előadás elkezdődött megkedveltem a falak íveit és burkolatát, örömmel cirmoltam a pálmát és a sokaknak már kényelmet nyújtó széksort is. Örömmel tekintettem meg a Szent-Györgyi Albert iskola képzőművészeinek kiállítását is.
Jó volt itt lenni.
A közönség is nyugodt, értelmes, tiszta tekintetű mosolygós emberekből állt - másik világ.
Amikor felcsendült a zene, harmónia volt bennem, pedig elvileg a káosz bemutatásával kezdődik a mű.
Egyszerűen jó volt újra "élőben" komoly zenét hallgatni.
Hagytam eláradni bennem, régen volt már, amikor a szüleimmel rendszeresen operába jártunk...

Imádtam nézni, ahogy Fischer Ádám vezényelt, fantasztikus élmény, mintha zenét festett volna, mintha ő maga lenne az ember, aki zenészként a kóruson, a zenekaron és a három énekesen egy hangszerként játszik. Csodálatos.
Bevallom, a baritonista nekem kicsit gyengének tűnt, valahogy e hangszínt hallva általában borzongok, most nem éreztem erőt, sem ezt a jóleső érzést, pedig biztos tehetséges előadót láttam.

Nem vagyok zenekritikus, így nem sok "értelmeset írhatok".
Csak egy Valaki vagyok, aki ott volt ezen az estén, korunk művészeinek tolmácsolásában meghallgatott egy oratóriumot, és köszöni szépen, mert úgy érzi, pusztán ez az este is kincsként hordozandó perceket adott neki, melyet reméli még sok ilyen követ ebben az évben, és a távolabbi jövőben is.

Mottó magamnak: "Soha ne mondd, hogy soha..."

Készülődöm

Holnap Anyucihoz utazom a kórházba, már nagyon várom, hogy lássam, simogathassam, ölelhessem őt.
Persze mehetnék ma is, csak mivel aznap ügyel a kezelő orvosa, és nagyon szeretnék vele is beszélni, így gyakorlom a türelmet. Legalább van időm kedvességeket és apróságokat összeszedni...
Remélem Karácsonyra már otthon lehet!

A mai napon tervezem megsütni a jövő hétvégére szervezett Süti party általam készített adagjait is. Kicsit pánikolok, de szerintem menni fog fájós, begyulladt kézzel is. Tegnap még számolgattam, ma már inkább nem, mert ez bizony azt jelenti, hogy 18 tepsi keksz csillag készül ma el nálam, sőt, lehet hogy 20, mert kértek néhányan, "külsősök" kóstolót.
Olyan kis teázgatós, irogatós, szüttyögősnek tervezem - meglátjuk mi lesz belőle.

Mondjuk az irogatási terv kicsit "túllövés", attól tartok. De minden esetre beszívom a hangulatot is az illatokkal, hátha később születik belőle valami szóperglet.

Kétbalkéz Világnap

Vannak olyan napok, amikor az ember minden leejt, lever, rossz helyre rak, fellök - szóval olyan ügyetlen.
Ilyenkor, szerintem, a legjobb szép csendesen meghúzódni a sarokban, és csak lenni, valahol, ahol jelentősebb kárt nem okozhat az ember!
Azt, hogy ezek a napok összefüggenek-e a frontokkal, a lelkiállapottal vagy ilyesmi, nem tudom
Ami biztos, hogy csütörtökön ragyogó kékszemű kolléganőmnek sikerült ezt előadni, tegnap pedig életem kicsiny párja volt ilyen.
Már reggel kezdte, aztán elmondása szerint egész nap folytatta (tanácsom ellenére elment dolgozni), és estére szépen kiteljesedett benne.
Hogy miért ezen a napon kellett kicserélni pl. a rootert, nem tudom, az biztos hogy a picúr lepke orchideám repült miatta, a szőnyegre ontva minden földjét, és repült a drágám szépen (mert valamiért a radiátor tűnt megfelelő helynek a pakolás alatt - de nem volt az).
Szerencsére a gondosan válogatott, akciósan vett, csinos, lila kaspó túlélte a repülést. A növényről még korai lenne nyilatkozni. A szőnyeg porszívózása hátra van, még szárad...
Ezután beparancsoltam az ágyba és sorozatokat néztünk, majd az éjfélt átlépve a kezébe adtam pár dolgot, leejti-e. És már ügyes volt. :) Éjfélkor megtörik az "átok".
Vannak ilyen napok. És én változatlanul azt mondom, ezeken jobb nem kísérteni a sorsot, ha lehet nem kell tenni-venni. Van elég másmilyen nap.
Ez legyen a privát, "Csaknekünk Kétbalkéz Éves Világnap", és ünneplési módja egyszerűen a semmittevés. :)

Folk fesztivál - készülődés

Közeledik a IV. Siófolk Fesztivál időpontja, amit a ma kezdődő, Bor-Kikötő "felvezető rendezvény" előz meg. Még egyikhez sem volt szerencsém... no majd idén, remélem.
Ma reggel úgyis Siófokon jártam (postára mentem, reggeliztem, ragasztót szereztem stb.), ezért kinéztem a kikötőbe. Javában építették a pavilonokat, ahogy láttam, lesz étel-ital bőven...
Remélem a folk rendezvény alatt valóban magyar népi vásár lesz!
Jó lenne igényes, hazai termékeket látni, és akár még az egyik kézműves foglalkozásra is "beneveznék".

A programok közül leginkább az első esti "Arany és kék szavakkal - Herczku Ágnes előadása" érdekel.

Szegedi Hétvége

Ezt a hétvégét Szegeden töltöttük. Emlékeim szerint első találkozásom volt ezzel a várossal, bár lehet Anyuci ha ezt olvassa kiakad, mert nem is. Minden esetre én nem emlékeztem rá, hogy valaha itt jártam volna.
A 2. szegedi retro számítógép, video- és quartzjáték kiállítás apropóján mentünk, de persze szántunk időt a városra is. Annál is inkább, mert ehét pénteken éppen megkezdődött a XVII. szegedi borfesztivál, amit ugye botorság lett volna kihagyni.
Az élményeinket igyekszem majd összemazsolázni, mert annyira sok, addig is álljon itt csupán ez a bejegyzés - hátha az élet sodrásában többre nem is futja, és akkor legalább nyoma lesz ennek a csodás hétvégének.

A mese folytatása - kettecskén

Folytatva a mesét, nekünk még csak ezután kezdődött az igazi varázslat. Mondjuk mire eljött az alkony, a városi zsibongás, zaj és feszültség egyszerűen kimosódott belőlem, így készen is álltam annak befogadására.
Mivel a pincében megbeszéltük a borászmesterrel, hogy visszamegyünk vacsorára (bár fogalmunk sem volt mi készül majd), csak meg kellett keresnünk a néhány száz méterre lévő szálláshelyet, amit a párommal előzetesen nagy gonddal választottunk ki, és már alig vártam, hogy lássam, vajon tényleg olyan kis romantikus fészek lesz-e, mint azt Catherine a honlapján (Catherine's Cottages) ígérte.

Olyan volt. Sőt! A fatüzelésű kályhának köszönhetően illatosan meleg hely várt minket, két kedves emberrel, akik mindent megmutattak, majd diszkréten távoztak. Szinte olvadoztam, szószerint is, mert eddigre már majd megfagytam, és az apró szállás megannyi csodájától is. Olyan érzés volt, mintha valaki befogadott volna az otthonába.
Az aprólékosan berendezett házikó egyszerűen tökéletes.



Néhány órát pihegtünk itt és a finom melegben már majdnem elaludtunk, mire indultunk a vacsorára, amit a Sáfrán család pincéjében költöttünk el.
A hosszúra nyúlt estében elfogyasztottuk a kézműves kerámiatálban készült étkeket, finomakat boroztunk, helyi pálinkát kortyoltunk, még táncot is láthattunk, egyszerűen fantasztikus élmény volt, amit kiegészített az az angol pár is, akik szintén Cathrine egyik házából jöttek át vacsorázni, és magyarul tanulni vágyva, sajátos beszélgetésbe elegyedtek velünk és a családdal.



A szokatlanul sok bornak és éteknek hatására nyugtalanul aludtam, de néhány napig még próbálgatnám, hátha megy jobban is...
Csodás volt a házikóban felébredni, a nappali fényben is felfedezni a rejtett zugokat
Milyen fantasztikus lehet itt nyáron, amikor virágoznak a levendulák!
A pattogó tűz mellett illatos teát készítettem és ha nem is a hamuban, de átsütöttem az előző napról maradt pogácsákat.
Lassan, lustán, teát kortyolgatva, beszélgetve telt a reggel.
Alig másfél napra mentünk el, mégis úgy éreztem, átmos ez az élmény, újra helyreteszi bennem a dolgokat. Jajj, de kellett már ez!
Sajnos nem jött el a napsütés, így a hidegben másztunk fel az oromra, hogy megtekintsük a tájat a csókakői vár falai közül. A civitelő cinkesereg csodálkozva meg is nézett minket, majd dolgára sietve tovarebbent.

Köszönöm ezt a hétvégét!

Mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt sok sok ember, mégha minden tudjuk relatív is, de akkor is sok, na - aki ugyanolyan kis dobozka alakú autót választott egyszer, valamiért kedves járművének...
Ezek az emberek az internet kusza hálóján megismerkedtek, összebarátkoztak, és néhányan már a fizikai létben is találkozgattak. Aztán elkezdtek szervezkedni, és egyre többen rendszeresen összejárni, pontosabban inkább kiszemelt helyekre együtt elmenni és magukat jól érezni!
Hogy hogynem, az is megtörtént, hogy kitalálták, ők bizony 2011 februárjának második szombatján együtt fognak sült kolbászt enni. No de, nem is elégedtek meg ennyivel, mert a Sors úgy hozta, lehetne ez akár egy falugazdaságban elkövetett, disznóölés utáni pecsenye és kolbászevés is, helyi borkóstolással meg örömködéssel.
Így legyen! - döntötték el a társaság lelkes tagjai. És így is lett.



Szombat reggel a vidám társaság összegyűlt az orondpusztai gazdaságban és az erős, hideg szél ellenére felfedezte annak kincseit, miközben már zajlott a disznó feldolgozása. A vállalkozó kedvűek hólánc felhelyezési versenyben vehettek részt, míg mások inkább az állatok csodálásával voltak elfoglalva. Történetünk íróját és párját persze a malacok kötötték le, hogyan is lehetett volna ellenállni ezeknek a kéthetes, csíkoshátú csöppségeknek?!




Amikor elkészült az illatos pecsenye, sütésre készen várt a sok-sok kolbász és az elfogyasztott házi pogácsák, valamint lélekmelengetők ellenére már jól kihűlt mindenki, a pirosarcú társaság, a gazda vezetésével konvojban átgurult a pincéhez, ahol fűtött helységben, terített asztalok mellett jól belakmározott.
Innen a vállakozókedvűek (és még nem elég piros orrúak) borkóstolóra indultak, és bár megálltak a fazekas lány portékáit megcsodálni, végzetüket követve a Sáfrán pincében kötöttek ki, ahol aztán bőven volt mit kortyolgatni...
Így aztán mire tillárom haj visszaértek a többiekhez, ők már nem igazán voltak ott, mert huss hazamentek. Így aztán ők is felkapták a kikészített elemózsiájukat és illa berek, nádak, erek... meglehetősen hazamentek.

Februári tervek

Készülünk a WagonR+ Fan Club februári, disznótorral egybekötött farsangi találkozójára. Nem is maga a pecsenye és kolbászsütés a legvonzóbb benne, hanem a társaság, akikkel évről évre találunk okot a kupacba gyűlésre (pedig már vannak, akik nem is wagonnal érkeznek...).
Kíváncsi leszek erre a bulira is, eszméletlen jó helyre megyünk, az orondpusztai Vécsei farmra. Ha minden igaz lesz nyuszi, sőt malac simogatásra is lehetőség!

Életem párja valami eszméletlenül romantikus és kedves szállást talált nekünk, remélem a foglalásunk sikeres lesz, és tényleg itt lehetünk egy napot - sőt talán vissza is megyünk majd hosszabb időre!
Catherine Dickens "fészek" név fantázia név alatt futó, apró vidéki házikója igazán varázslatosnak, valóban kuckós kis fészeknek tűnik...