Dallamok és képek

A balatoni posztokban már többször emlegettem Robi bácsit, és egyszer szó esett egy különleges hegedűről is itt a blogon. Idén nyáron volt szerencsénk kicsit többet beszélgetni az említett úr egyik lányával, aki az European Ensemble String Quartet egyik előadója.
Sok mindenről esett szó, többek között előkerült a közösségi oldalak népszerűsége, és az ő zenei világának bemutatása is. Ennek nyomán hallottam meg először az általa vonósnégyesre átírt világslágereket, melyek olykor nem is négy, hanem csak két vagy három hangszeren szólalnak meg.

Ez a különleges zenei világ megérintett, amint felcsendültek az egyedien hangszerelt, ismert dallamok, tiszta libabőr lettem. Amikor kiderült, hogy Edina örömmel fogadna képeket néhány dal bemutatásához, ami felkerülne a YouTube-ra, örömmel ajánlottam fel, hogy szívesen keresek/adok a több ezer általam készített digitális fotó közül. :))))
Mindegyik nótához egy-egy város, utazás képeit válogattam össze, és izgatottan vártam, hogy a klip készítője mit hoz össze az elküldött képkupacból.
Nemrég megkaptam az elkészült műről a linkeket, és bevallom, óriási élmény így is visszanézni az emlékeinket...

Kíváncsiaknak a linkek:
Secrets - One Republic - arrangement by European Ensemble Strings
Love Song - Adele - arrangement by European Ensemble Strings
Thousand Years - Twilight Saga - arrangement by European Ensemble Strings

 

Köszönöm a lehetőséget!

Még sohasem ...

Vastaps...

Még sohasem voltam a MÜPA-ban, még sohasem voltam újévi hangversenyen. 2012 első napján ez megadatott nekem, így máris egy köszönömmel indíthatom ezt az évet...
Aputól Karácsonyra koncertjegyet kaptam, méghozzá a Művészetek Palotájába, ahol idén Haydn: A teremtés című oratóriumát Fischer Ádám vezényletével mutatták be a Bartók Béla hangversenyteremben.
Mivel még a helyszínt is csak kívülről láttam eddig, jóval a koncert előtt érkeztem.

Emlékszem, elkészülte után milyen nehezen fogadtam el a böhömnek tűnő épület képét a Duna partján, évek alatt, és az éjszakai fények csak lassan szelidítették meg kedvem. Valahogy nem vágytam ide, nem is figyeltem a "palota" programjait, talán éppen dacból.

Vasárnap este más, új irányból érkeztem, ahogy közeledtem az épület bejárata felé, úgy nyíltam - teljes befogadással és a felfedezés örömével lépdeltem a csípős hidegen neszező esőben. Nem siettem. Hagytam, hogy a forgóajtó befordítson egy másik világba, mintha mesébe csöppennék. Sikerült.
Mintha maga a szó nemes értelmében vett kultúra ölelt volna körül.
A modern épület eleganciája, a kedves és szolgálatkész segítők az épületben, a rutinos, gördülékeny csapat, mind mind segítette, hogy szeretettel ismerkedjünk, az épület és én.
Mire az előadás elkezdődött megkedveltem a falak íveit és burkolatát, örömmel cirmoltam a pálmát és a sokaknak már kényelmet nyújtó széksort is. Örömmel tekintettem meg a Szent-Györgyi Albert iskola képzőművészeinek kiállítását is.
Jó volt itt lenni.
A közönség is nyugodt, értelmes, tiszta tekintetű mosolygós emberekből állt - másik világ.
Amikor felcsendült a zene, harmónia volt bennem, pedig elvileg a káosz bemutatásával kezdődik a mű.
Egyszerűen jó volt újra "élőben" komoly zenét hallgatni.
Hagytam eláradni bennem, régen volt már, amikor a szüleimmel rendszeresen operába jártunk...

Imádtam nézni, ahogy Fischer Ádám vezényelt, fantasztikus élmény, mintha zenét festett volna, mintha ő maga lenne az ember, aki zenészként a kóruson, a zenekaron és a három énekesen egy hangszerként játszik. Csodálatos.
Bevallom, a baritonista nekem kicsit gyengének tűnt, valahogy e hangszínt hallva általában borzongok, most nem éreztem erőt, sem ezt a jóleső érzést, pedig biztos tehetséges előadót láttam.

Nem vagyok zenekritikus, így nem sok "értelmeset írhatok".
Csak egy Valaki vagyok, aki ott volt ezen az estén, korunk művészeinek tolmácsolásában meghallgatott egy oratóriumot, és köszöni szépen, mert úgy érzi, pusztán ez az este is kincsként hordozandó perceket adott neki, melyet reméli még sok ilyen követ ebben az évben, és a távolabbi jövőben is.

Mottó magamnak: "Soha ne mondd, hogy soha..."

Szókeresés

Keresem a szavakat. Vannak rá, biztos - csak én még nem találtam meg őket. Azért leírom... ami és amennyi most van.

Tény: sem kritikus, sem zeneértő nem vagyok - csak egy hallgató a sok közül.

Ehét kedden este Karácsony volt nekem. Aputól kaptam a jegyeket még tavaly, Szenteste. Távolinak tűnt akkor az április... örültem, tulajdonképpen az öröm lehetőségének.
Meglepően hamar értek el idáig a napok, egyszercsak április ötödike, majd este is lett.
... arra eszméltem, hogy egy hosszú sor előtt állunk, várva, hogy bejussunk a Dohány utcai zsinagógába... Utat kerestünk a padok között és leültünk a romantikus épület falai közé. Vártunk a "csatára", a zene csodájára.

És jött.
De tényleg.

Amikor megláttam Rhoda Scott mezítlábait a kivetítőn, felrémlett, hogy Apu milyen rajongással ecsetelte anno - amikor én még kislány voltam - , mit tud ez a nő. De vannak zenék, stílusok, amihez be kell érni... így akkor nem fogott meg igazán a zene, csak a cipő nélküli lábak látványa.

2011. április 5-én este kicsit meghaltam, és megszülettem.

Ez a kortalan (emberi években 73 éves) nő, tud valami olyat, amit nevezhetünk akár csodának is. Vagy mondhatnám azt; ő a zene?! ... ő is a zene. Mindenképpen benne van a kupacban, azon kevesek közt, akik dallá tudnak válni.

...és ott van Sarah Morrow is! Jajj de mennyire... basszus!
"Nem is szeretem a trombitát!" - gondoltam a koncerten, de azóta tudom, pozan azaz harsona az, nem is trombita.
És de, szeretem.
Legalábbis, ha Sarah Morrow szólaltatja meg ezt a rézfúvós hangszert, akkor határozottan igen, és akarom is - még, még és még!

Az este másik "hozadéka": sosem gondoltam, hogy úgy lehet a Csendes éj-ből Boci, boci tarka, hogy az kiresetel valamit a fejemben. Pedig de.

Köszönöm. * meghajol és jelentéktelenségén eszmél, újfent *

PS: A szöszi kicsit zavart, de lehet ahhoz is nőnöm kell még...

Elbűvölő munkák

Ismét korán keltem (nem tudom mi van velem, amióta korán kel a nap, általában én is 6-kor kelek, holott alhatnék bőven, akár 8-ig is, de nem megy).
Ilyenkor igyekszem csendesen molyolgatni, nem felzörögni a családot, bár első mindig a nyulam, aki már alig várja az ébredésem, és a reggelit...

Ma valahogy kávém hürbölése (és a nyuszi keksz ropogtatása) mellett kreatív oldalakra landoltam, és ott találtam meg Agócs Írisz munkáit. Mint kiderült már láttam több mesekönyv borítót is, amit ő illusztrált, de akkor ennyire nem fogott meg - gondolom, mert nem lapoztam bele egyikbe sem és nem nyuszis volt, ami persze odavonzott volna mint fény a pillangókat...
Elvarázsolódtam. Nem volt olyan kép, amelyik ne érintett volna meg, és ne érezném, mennyire bájos, kifejező. Le vagyok nyűgözve... igazán nem is találom a szavakat, inkább megyek vissza, csak valahogy írásban is fejet akartam hajtani, kifejezve tiszteletem és megköszönve az élményt, amit kaptam.

Kép: © Agócs Írisz