Nem írok mert,

... éppen felszámolják a céget - vagy legalábbis kirúgnak mindenkit, a cég tulajdonképpen megmarad, kérdés hogy maga a kft a cég vagy az emberek akik alkotják... - és még nem dolgoztam fel igazán,
... igyekszem gyógyulni, ezért lecuccoltam a nyaralóba és nem igazán netezek, töltődök és pihenek (már ha a szomszédban állandóan idegbetegen ugató kutya hagyja), tévét sem igazán kapcsolok be.

Van sok tervem meg mindenféle dolgok is történnek, de nem írok, majd ha jön. Most nem jön, ezt is csak azért írtam le mert a picicsibe "reklamált".

Furcsa karcolat

Olyan, mintha lemaradnék magamtól. Annyira sokat élek, hogy nem jut időm írni; meg-, fel- lejegyezni.
Különös ez, főleg nekem, a grafománnak...

Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.

Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!

Csak  mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.

Jó volt ma "egyedül" a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket... De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)

Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis... ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel...

Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan - de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem - értékesen.
Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne - a FÉK-et.
De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!

Napszám

Mínusz egy dolgozós, és mínusz egy orvosos.
Tanulság is van: nem jó háromnegyed hatkor kelni, pedig tudom sokan (köztük a fiam is) még korábban kelnek, és nekem általában jó dolgom van.

Érdekes volt az ORFI-ban lenni korareggel...
Ahol én voltam, ott a falak, az ajtók stb. szerintem ugyanolyanok, mint amikor Anyu járt ott, kábé harminc éve - csak át lettek néha festve - gondolom.
Minden tiszta volt. Az emberek kedvesek (és velem együtt álmosak).
Mégis, mint az időutazás...
Ráadásul egyszerre mentem hátra és előre; nem érzem magam annyinak, mint amikor ott kéne, vagy számomra elképzelhető lenne, hogy ott üljek - sőt egyáltalán nem is akarok - rám is tört a mitkeresekénitt érzés!
Készült a kezeimről, és a nyakamról mindenféle röntgen felvétel, és ultrahangos kütyüvel megnézték a lábaimat.
Aztán a doktornő nagyon sok furcsa dolgot nyomtatott a papírokra, és kaptam vicces képeket is az "alkatrészeimről". (Tudom, az én vagyok, az én testem, de akkor is muris!)
Van a papíron diagnózis (mind a kettőn ugyanaz), de majd a jövő kedden, a szerológiai vizsgálatok birtokában mondja meg az okos professzor a tutit (amit én kicsit ítéletnek érzek). Addig nem pánikolok, rákerestem a szóra, aztán gyorsan inkább mégsem. Nem akarok olyat, nemke, köszi. "Csak" 1%-nak van, miért lennék pont én is olyan?!
Kár, hogy nem ma tudom meg, és kezdődik meg végre valami enyhülés, mert egyre jobban fájnak a kezeim, meg már máshol is egy ideje ... például a térdeim belül, a bokáim csontja is... (lapítok, és némán nyifogok, szugerálva: "nincs baj").
Bármi is lesz, megérdemlem... több hét volt, mire rászántam magam, hogy újra orvost próbáljak (tapasztalataim szerint nem jutnak semmire a végén), mert nem segített a sínben alvás, meg semmise - egy kupakot sem tudok elcsavarni... Fujj, de utálom.
Akárcsak az esti "nyílzáport" az ujjaimban.
Ezt a posztot is utálom. Nem is írom tovább. Na.

Kismadár

Hazaértünk. Leírtam az álmom, most regenerálódom, meg kéne sütni a sütiparty kekszek második felét... úgy érzem, nincs ma hozzá erőm.
Nem aludtam jól (lassan megszokom), bár a párom hajnali hozzám kifliződése jól esett nagyon. Aztán a fura álom a nyulakkal után, inkább ébren maradtam. Úgyis aprózgattam Anyucinak a befőttet, kompótot, hogy könnyen tudjon majd falatkákat enni, ha megkívánja... Leszűrtem a leveséről a zsírt, ellenőriztem, nem felejtek-e el valamit.
Közeledett a "muszáj felkelni már"-időpont, elkezdtem készíteni a páromnak a ham & eggs-ét, hogy jól induljon a reggel, meg úgyis tudtam, ki tudja mikor aznap eszünk újra.

forrás: Amazing Paper

Anyuci nincs jól. Látom.
Persze ésszel értem én, hogy hurrá, mert már eszeget, megkíván dolgokat, éhes és jajjdejó, hogy megszűntek (úgy tűnik) a csúnya tünetek, de nagyon le van fogyva... nem csak a teste.
Olyan mintha egy apró, ijedt, fázós kismadár lenne, holott máskor, ha nem is szárnyaló, "mindenható" sas már, de legalább aranyos rigó.

Hallgattam őt, néztem meggyötört kezét, simogattam finom bőrét, aggódva figyeltem, ahogy formálja, olykor keresi a szavakat, gondolatokat bogozva fogja homlokát, vagy dörzsöli szemét.

Most magam sem találom a szavakat. Legszivesebben felkapnám, napra, zöldmezőre, vidám dalba vinném, táncolni hívnám, égbe emelném, szellővel csiklandoznám.

Beszéltem az orvossal... kedd délután, egy vizsgálat után többet tudunk.
Most még igazán semmit, de legalább kap infúziót, figyelnek rá, és a pici lelke, most öröm-rebbent, hogy vele voltam. Porszem.

Megcsavarodott bennem valami, amit csak ő cirmolhat ki.

Kék nyúl a kamrából

Zűrzavaros álommal kezdődött ez a nap. Különös, belvárosi lakásban költöztünk, elvileg nemrég, de nem voltak csomagok vagy ilyesmi, igazán éppen akkor tekintettem meg, mit is vettünk - bejártam a helységeket.
Az egyik szoba kör alakú volt, jó nagy és iszonyat magas. Fent körben. fűzérben ablakok, és "mintha körbe lehetne menni" - korlátot is látni véltam. Aztán valakik (múzeum látogatók?!) tárlatvezetéssel tényleg beballagtak oda, de a vezetőjük gyorsan kiterelte őket onnan, hogy jajj ez már nem kiállítási terület.
Felzaklatott. Mit keresnek idegenek az otthonomban (amiben mellesleg magam is idegennek éreztem magam, egyáltalán nem tetszett a lakás)?!
Aztán találtam egy furcsa (Fringe-t idéző jelenet) kezelés alatt álló, hófehér nyulat, de azt mondták ne foglalkozzak vele, mert úgysem soká él már.
Erre megrémültem, hátperszehogy pátyoltam. Jobban is lett, hamarosan ugrándozott a lakásban és hamar összehaverkodott Nyüzsivel is.

Forrás: brett superstar

A szobák, és minden helység furcsa, öreg hatású és szagú volt, repedések is akadtak, nagyobbak is...
Az egyikből előugrált még egy nyuszi, kölyök, fekete, szemei alatt barna folt (inkább kutyák szoktak ilyen rajzolatúak lenni).
Ő is csatlakozott a boldog nyúl-bandá(m)hoz, én meg kezdtem magam furám érezni.
Aztán a résekből egyre több kisebb-nagyobb nyúl került elő... Besokaltam, és elkezdtem őket kipaterolni (az első három kivételével) a bejárati ajtón (itt derült ki, hogy gangos házban van a lakás), de akkor láttam, hogy a szomszéd néni is nyulakat rámol kifele a lakásából...
Itt már kezdtem "magamból távolodni".
Aztán amikor megláttam a kamra melleti résből kiugró, és szaporán menekülő kék nyulat, ráeszméltem, hogy álmodom.
Felébredtem.
De még most, mikor este leírom is emlékszem a nyulakra, a lakásra, a szagokra, az érzésekre... Fura.

Kikukucs-bekukucs

Úgy gondoltam, mégiscsak kinyitok.
Bár oka volt a bezárkózásnak, ami nem is múlt el teljesen, de valahogy ez a "lakat" sem megoldás.
Ha elhatalmasodik az érzés, akkor inkább nem írok majd ide többet.
Nem akarok bekucorodni magamba.

Szervusz Világ van!

Bezárkóztam

Különféle okokból bezárkóztam, mostantól csak meghívottak olvashatják ezt a blogomat.

Még nem tudom meddig, de egyelőre így marad.

SMS

Ma kaptam egy olyan sms-t, amit emésztenem kell.
Felfogni, elfogadni, megérteni, hagyni, hogy a feltörő gondolatok belém ívódjanak.
Mi fontos, mi érték, miért érdemes mit tenni.
Emésztgetek.
Felfogom.
Talán...
...lassan.
Furcsa tükör.
Nekem.
A világnak.
Pedig csak egy sms.
... vagy mégsem?!

...félig tele van

Majd írok, csak most valami változik. És a leírása nem ide való, egyelőre maradok az át- illetve megélésénél. Gondolom, ha túlleszek rajta, majd tudok írni is, mégha nem is feltétlenül erről.
Jó nekem, úgy érzem jót hoz. Mondjuk ez nem nagy bölcsesség, mert szerintem a változás általában jó, valami újnak az alapja.
Addig is, ölelés. brb

Fragilidad

Akinek küldöm az tudja... hogy ez neki...

Manana ya la sangre no estara
Al caer la lluvia se la llevara
Acero y piel combinacion tan cruel
Pero algo en nuestras mentes quedara
Un acto asi terminara
Con una vida y nada mas
Nada se logra con violencia
Ni se lograra
Aquellos que han nacido en un mundo asi
No olviden su fragilidad
Lloras tu y lloro yo
Y el cielo tambien, y el cielo tambien
Lloras tu y lloro yo
Que fragilidad, que fragilidad

(Sting)

Ilyenizés...

Ma van/volt minden - öröm, szurkolás, győzelem, aggódás, törődés, boldogság, szerelem, bánat, fájdalom... de nem tudom leírni, mert ez nem elbújós blog. Pici nyoma így azért marad. Legyen ennyi elég.