Különös ez, főleg nekem, a grafománnak...
Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!
Csak mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.
Jó volt ma "egyedül" a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket... De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)
Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis... ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel...
Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan - de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem - értékesen.
Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne - a FÉK-et.
De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!
