Tubika

Tubika giccses, Tubika csúnya: csillog-villog, szeme gomb, szárnya ezüst, farka furcsa-páva, Tubika kiesett tegnap a sosemnyúlunkhozzá kosárból, a ping-pong ütők alól, a fémkocka mellől.
Ő az a "madárka", akinek jóvoltából tegnap több mint fél órán át kacagtam féktelenül, könnyekben fuldokolva, hasamat fogva, párom nyakában lógva és nem tudtam, hogyan került valaha a lakásunkba. Többet gyógyított rajtam, mint a legtöbb eddig bevett pirula. :)

Tubika most ül a konyhaasztal közepén és várja a sorsát, hiszen csak tegnap bújt elő a celofánból, ahol évek óta szorongott a sok furcsa tárgy alatt, és talán fél is kicsit, hogy majd nem kell...

ő, a nevettető

Furcsa karcolat

Olyan, mintha lemaradnék magamtól. Annyira sokat élek, hogy nem jut időm írni; meg-, fel- lejegyezni.
Különös ez, főleg nekem, a grafománnak...

Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.

Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!

Csak  mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.

Jó volt ma "egyedül" a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket... De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)

Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis... ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel...

Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan - de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem - értékesen.
Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne - a FÉK-et.
De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!

Élet = Igen!

Nem szoktam ilyet linkelni, vagy csak nagyon ritkán, de ma megmutatta Valaki (egyébként a szívemnekdekedves kolleganő), és olyan jó hömpis érzés - de tényleg. Olyan - mindenkinek ajánlom, ha szomorús vagy bármibajavanós.
A lényeg meg "csak" ennyi: ÉLET = IGEN.
Élni JÓ! - árhol, bármikor.... és a pillanatok apró örömcseppek. (Hm, jut eszembe, egykor írtam egy ilyen verset, amiben ez pont így szerepelt. És tényleg igaz!)

A videó... ha szomorú lennél, vagy ha nem... itt van:
Where the Hell is Matt?

399

Nem írtam, mert inkább létezem.
Nem mondom, hogy nem vagyok gép előtt, de sokkal kevesebbet és nagyon jó!

Ez részben a nyúl hatása, részben a tudatos változásé...

Hát így.
Az igazság az, hogy ami most / mostanában bennem kavarog, azt nincs is kedvem ideírni - elég rumlis mindenféle - feldolgozás alatt.

Ennyi most.

Ti ti tá - Szün.

Másmilyen szombat

Már tegnap este így készültem a lelkemmel. Másmilyen szombatot szerettem volna - olyat, amikor a dolgok nem a megszokott mederben folynak, nem követjük a szokásokat, a terveket, a majdleszvalahogy jegyében valóban akármi lesz - és jó eséllyel nem az, ami szokott.
Később ébredtem, mint szoktam, pedig éjfélre kidőltem, hiába akartam sorozatot nézni... Direkt nem a számítógép előtt kezdtem, beültem kicsit a kuckózós szobába, szüttyögtem, ébredeztem.
Aztán főztem egy finom teát, habosan, cukrosan, ahogy a nagyim csinálta régen. Egyből két bögrével is elszopogattam.
Ekkor kuporodtam csak át a gépem elé, és játszottam a megváltozott világban, ami most lépten-nyomon új, ismeretlen élményt kínál.
Lassan ébredt az ember is, egy-egy kupica pálinka után (?! - igen, korán reggel, ilyet még sosemáskoritthonnem csak egyszer régen a Kisfaluban..) tükör tojást reggeliztünk, és visszatértünk kockulni. Nem mentünk piacra, nem mentünk vásárolni, egészen pontosan sehovase mentünk! Amikor éhesek lettünk, pizzát rendeltünk.

Aztán besötétedett és a Kedves kitalálta, hogy menjünk el a hóesésben sétálni, olyan szép lett az ünnepi fénybe öltözött főtér, és nem olyan messze, a piacnál van egy pici karácsonyi vásár is...
Így aztán kéz a kézben, a kavargó hópelyhek hűvös ölelésében elmentünk sétálni, beszélgetni, forralt bort inni...

Most kicsit bloggoltam. A Sufonesza elmaradásom holnapra hagyom.
Inkább megyek Fringet nézni.

Szerettem ezt a napot és még nincs is vége!

Hiszekegyem

Hiszek az aloéban,
Hiszek a pálinkában,
Hiszek a feketeribizliben,
Hiszek a reggeli turmixban,
Hiszek a multivitaminban,
Hiszek a vörösborban,
Hiszek a sóskában,
Hiszek a céklában,
Hiszek a kacsahúsban,
Hiszek a vassal bevett C és B vitaminokban,
Hiszek a csakazértismeggyógyulokban...

Nyomok a homokban

Vannak napok, amikor az élet másmilyen. Kevésbé jó.
Bár vallom a változás értékét, és hiszem, jót hoz - ilyenkor valahogy a jelen ráül a dologra - így nagy szerencse, hogy oly gyorsan múlt lesz belőle.
Ez a nap ilyen volt, így most gyenge módon, búfelejtek oktalan, hisz egyik énem azt mondja, így a jó, így kell legyen. De mit csináljak, ha a másiknak fáj, annyira FÁJ...

És megint nem írom le, csak ennyit. Torz emlékként itt marad, akárcsak a ma esti vers, a lányom átölelése és a fülébe dúdolt, bennem ringó dalok.

Hamarosan nem lesz fontos, bár megmaradnak a nyomok.
És akkor most dúdoljunk...

...I'm not the only one starin' at the sun
Afraid of what you'd find if you took a look inside
Not just deaf and dumb iIm staring at the sun
Not the only one who's happy to go blind...

Olykor

Vannak pillanatok, amikor a szavaknak súlya van.

Olyan nagyonnemmindegymitmondok érzés ez.

Számít.
Értékes.
Felelősségteljes.

Vajon elég lassan mondtam?
Jót mondtam?
Megtudom mire hatottam?

Már mindegy... túl vagyok rajta. A homokszem átesett a másik részbe.

1. másmilyen

Még mindig, megint, olykor és sokszor tipródom, kéne-e, merek-e, vágyok-e többet tenni ezen a blogon, mint naplózgatni az életem - random. - Még csak nem is feltétlenül akkor, amikor a legnagyobb és fontosabb élmény ér, vagy megörökíteni vágynék, csak ahogy időm jut, és persze mégis szeretném, hogy itt is legyen. -
Olykor kinyílnék, olykor nagyon nem - csináltam már heppi és depi blogot is, nyitottam, majd csuktam.
De igazán, ha másokat olvasok látom, én is ott időzök el, ahol aki írta, mert nyitni.
Azt hiszem lesz kis változás, lesz néhány adag kevésbé érthető vagy publikusabb, belső én.

Ma este például megmagyarázhatatlan hiszti zizegett bennem. Oktalanul. Az idő szép, a mai tervezett tennivalóim elvégezve, finom vacsora a párommal elfogyasztva és mégis... Villogó képek rabságában néztem bután ki a fejemből egy ideig az ágyról. De nem bírtam - hiába no, elszoktam én a tévézéstől már. Aztán mégis, kiszemeltem egy sorozatot (Viasat - Lépéselőnyben), bepróbáltam. Ajánlották a Sorozatjunkie-n és tényleg egész jó volt! - Eredeti nyelven valószínűleg sokkal jobb. -
De a film után a belső hisztim visszatért, és utáltam hogy megint a gép előtt ülök, semmi más értelmest nem csinálok blabla.
Aztán beírtam a kedvenc túrkálós címszavaim egyikét (Bretagne) blog párosítással a Google-be. Szép estém lett - olvastam hasznosat, bohót, unalmast, értelmetlent, vidámat és semmitmondót. Utaztam kicsit. Aztán elakadtam, Mademoiselle blogján - egyik - , ahonnan könnyes kacajjal búcsúztam végül - a teknős-fejes miatt .
Ilyen volt az estém... és most... kéne fürdeni és aludni, de NEM AKAROK, mert odabent még mindig nennyo valami. - Na ez megint kissé naplós, de mégiscsak másmilyen én - és most "hősiesen" itt is hagyom. -