Selfie-s kihívás

Bevallom nem igazán értem a selfie "sikerét". Talán nem vagyok barátságban önmagammal vagy nem tudom mi a baj velem... de én nem értem. Tényleg. Miért jó ez?

Ritkán nézek tükörbe: nem sminkelek, random helyeken fésülködök, és mivel még mindig nincs a fürdőszobánkban fent a tükör, ezért még csak a fogmosásnál sem látom a képem (már ha a fürdőben vagyok amikor fogat mosok, mert sokszor sétálgatok az elektromos fogkefével).
Eszembe jutott Via kihívása, és arra gondoltam belevágok. Hátha megfejtem. Meg valahogy mostanában bejön nekem ez a kihívásos-projektes, önfeszegetős, komfortzóna piszkálós dolog. Ez a selfie dolog remekül passzol ebbe. Így tegnap este készítettem egyet. Persze mikor máskor, ha nem a hajnalban kelős napon, amikor reggel vérvétel van, este meg fogorvosos nyúzás, és aztán későn érek haza a vonattal, ami még késik is....
Szóvel elsőre ezt a szundinyuszis, inkább a U2 koncertet lesős selfiet tudtam készíteni. Igyekszem majd jobbat is. A terv egy hét alatt legalább 3-4-et összehozni és esetleg megosztani is valahol. Meglátjuk.

pillanatkép: konyha(be)rendezés

Íme a szombati program. ♥

Postaláda

Folytatom majd még a költözési sztorit is, de ma azért írok, mert annyira boldog vagyok: van a kerítésünkön postaláda! Rajta a nevünk, a címünk, szóval tényleg kint van, láthatja ország-világ hogy mi ide bizony beköltöztünk, lehet nekünk levelet írni meg minden és ez annyira jó!

Nekem fontos volt - nem tudom miért - az otthon része számomra a postaláda, ahol a külvilág elér, és ezen nem változtat az sem, hogy most már jellemzően e-mailben tartjuk a kapcsolatot szinte mindenkivel.

Még csak néhány napja jelentkeztünk be - nem tudták előbb megmondani a címünket - így a boldogság lendületével is kezdtem módosítani az adataimat, ahol csak tudom.

Szeretek leveleket kapni, szeretem ha nem üres a láda, hanem vár benne valami.
Azt hiszem fel is megyek a Postcrossing-ra is gyorsan... :)

Hetvenegy

Hetvenegy, legfeljebb hetvenegy nap és költözünk...
Tegnap amikor kigurultunk a házhoz egyeztetni a villanyszerelővel fellegek árnyalták a keleti égboltot és szivárvány ívelt a fák felett. Nem is Lacihoz siettem, hanem fotózni a különleges pillanatot, amit még ha nem is örökített meg tökéletesen a kamera, a lelkembe ívódott örökre...

Hol is tartunk?! Van vakolat, az erkélyeken korlát, sőt már színezik a házat (mokka színű lesz ♥) és megkezdődött a kertrendezés is. Öntik az aljzatbetont - a felső szint már kész, szerdán pedig (azaz ma?!) elkészül(t) a földszinten. Szeretnék is újra kimenni majd, mert valami kézjegyet jó lenne bennehagyni, amíg "puha". ♥

A beltéri lépcső nyári szabadság miatt csúszik, de hamarosan az is készül, addig kicsit macerásabb lesz a burkolás...
A napokban egyeztetünk a konyháról, ezerrel háztartási gépeket nézegetek (és bajban vagyok %)).

Egyszázegy

Ma különleges nap van, az egyszázegyedik. Innen is, onnan is. Tegnap "letelt" a 100 boldog nap, amit márciusban (26-án) kezdtem el, és Instagram-on tettem közzé a boldogságos pillanatok képeit.

Mindig keresek és találok örömet, jó, pozitívat a nehezebb napokon is, de érdekes volt így megörökíteni, és akár visszanézni is, miket pakolásztam fel a világhálóra.
Persze nem hagytam abba, szóval ma van a 101/100 happy day. :)

 

 

De mint írtam nem csak innen, hanem onnan is 101. nap van. Méghozzá azért, mert a mai nap a 101. ha elkezdjük a visszaszámlálást a ház átadásának szerződésbeli határidejéig!
Szóval holnap nekilátunk naponta vágni a 100-as centit! :) Persze jó eséllyel előbb kész lesz minden, de akkor is gyönyörűség ez az élmény, ki nem hagynám!
Legrosszabb esetben a következő születésnapomig számolunk vissza. :D

A házról most nem szólok többet, remélem tudok rá időt szakítani a napokban, hogy bővebben leírjam mi történt júniusban.

Alkotni jó!

Jó reggelt! :)
A gyors reggeli takarítás után halacskák lakkozásával kezdtem a napot. Kortyolgatva a forró zöld teám, kenegetem a kék halakat és tervezem, milyen is legyen majd a nyaklánc, amire kerülnek. Szól a rádió, friss levegő árad be, a Lencsi vadul vizet kortyol... Imádom ezt a reggelt!

Tegnap este fél tízkor még apró szivecskéket gyártottam, mert annyira tetszett, ahogy azt a néhányat, ami volt a kisült sünik mellé szórtam, és úgy fotóztam le őket. A képen még nincsenek lakkozva, de este ezt is megcsináltam gyorsan, így ma már háromszor ennyi szívvel is készülhet a fotó. :)

Nap mint nap készülök az Etsy boltom nyitására, csak még várok a bankkártyámra. Nem baj, addig is alaposan körbe tudok járni, és előkészíteni mindent! Izgi! :)
A másik, magamnak-alkotós projektem, hogy készítem Zelk Zoltán: A három nyúl című versének "illusztrációját", levegőn száradó gyurmából. Mivel "csak nekem" készül, bőven van idő vele szutymorogni. Kell is, sokat kell várni a fázisokra. Az első lépésben volt a formázás ebből a ragacsos, puha, agyagszerű anyagból, egy darabból - elemeket nem lehet illeszteni, mert ez az anyag nem tapad! Aztán egy nap száradás, majd alapozás, aztán pihi, majd első festés, pihi, második...
És még erdőt, környezetet is szeretnék hozzájuk. Szórakoztat nagyon! Majd mutatom ha kész, de lehet nyár közepe lesz addigra. Addig is az alvó három nyulak:

"Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben..."

Furcsa kétkezes

Ezt a bejegyzést most az új táblagépemről írom, az érintőképernyőt használva, két oldalról fogva, két hüvelykujjal nyomkodva. Nagyon furcsa, szokatlan. Az egykezes, mutatóujjal böködést már úgy-ahogy megszoktam.

Kb. másfél hete eladtam az előző tabletem és bár magam is meglepődtem rajta, hiányzott. Talán az ágybanfekvős betegség miatt is. Így aztán kellett egy új; kisebb, könnyebb, nekemvaló. Kiválasztottam, vágytam. Fehéret kértem.

Hála a Kedvesnek már meg is van, tegnap kaptam és még aznap este szinte teljesen beleköltöztem az LG G Pad-embe!

Tetszik a mérete, a kijelzője, a könnyűsége, a simulékonysága - mintha hízelegne, bújna. ♥

Ma készítettem hozzá saját fotóból háttérképet is!
Tényleg egyedi, lilis. :) Most, hogy esik az eső, az effekt miatt különösen szép. Igazi kis virtuális fészek... Boldogság. ♥

#100happydays #day48

Álmok háza - csapó 5

Hű, törünk az ég felé. Már a második szint falai készülnek! Annyira jó, hogy eddig minden szakember és/vagy hozzáértő ismerősünk, akit kivittünk a házhoz, pozitív dolgokat mondott a kivitelezéssel kapcsolatban, így kicsit nyugodtabb vagyok. Azért a szakember bevonástól nem tekintünk el, biztos ami biztos.
Ahhoz képest, hogy sosem akartam építkezni, rettegtem a vele járó sok-sok macerától, most itt vagyunk nyakig benne - együtt. Napi szinten válogatunk online szanitereket, köveket, szobákat tervezünk és esténként rohangálunk boltból boltba. Korainak tűnik még, de olyan tempóban haladunk, hogy azt hiszem, szükséges, mert bár a padlóba együtt szerettünk bele és ha minden igaz "megvan", de még rengeteg dolgot kell kitalálni, kiválasztani, beszerezni.

Még a múlt héten megismerkedtünk a leendő közvetlen szomszédokkal is és ismét bekéredzkedtünk a mellettünk épült, "pont ilyen" házban lakókhoz is a berendezés, elrendezés stb. miatt. Aranyos, fiatal házaspár lakik majd mellettünk, két kisgyerekkel. Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban is, pedig többen óva intettek az ikerháztól. Szerintem nekünk jó lesz, a telek elég, nekem még biztonságérzetet ad (tulajdonképpen én házat sem akartam, félős vagyok :D).
Szerintem, ha egy panel lakásban több mint tíz évig bírtuk a zajokat, akkor az, hogy a ház korrekt módon hangszigetelt falának másik oldalán is él egy család, nem lehet gond.
Csupa jó emberrel találkozunk a környéken is, mindenki kedves, köszön, beszélget, nyitott. Imádunk ott lenni! ♥

Álmok háza - csapó 4

Szinte fénysebességgel haladunk a "életet megváltoztató esemény" - ahogy ma a párom nevezte - felé.
A házikónál ezen a héten is kétszer voltunk (bár én csak egyszer).
Annál is inkább kötelező a birtokra járás, mert a rágcsálóink apró serege szinte követeli az ilyenkor szedett, friss füvet, ami néhány nap alatt elfogy, vagy megszárad és akkor már nem olyan... Persze nem a telken nő, hanem a közelben, nálunk még igencsak alkalmatlan a föld arra, hogy növény teremjen rajta.

A házikó szépen cseperedik, szorgos kezek építik nap, mint nap. A héten készült az első szintre kerülő födém (azt hiszem ez a megfelelő szakszó), már nem ragyog felülről be a nap a leendő nappaliba, csak ott, ahol kihagyták a lépcső helyét.
Aprólékos bindzsizés nyomán elkészült a koszorút alkotó fémszerkezet is, ami csinosan passzol a téglákra.

Úgy ítéljük meg, hogy eljött az a pont, amikor már szakembert kell bevonnunk az építkezés felügyeletébe, mert nem értünk hozzá, és az egyes szakaszokat a kivitelezés befejezéséig át kell venni. Nekünk minden maga a csoda és szép, tényleg jó látni azt, hogy a megegyezés szerinti alapanyagokból készülnek a dolgok, de olyan részletek következnek, ahol nem fogjuk észrevenni az esetleges elmaradásokat, hibákat vagy a megbeszéltektől eltérő kialakításokat.

Álmok háza - csapó 3

Ezen a héten kétszer is voltunk a háznál: csütörtökön és ma, szombaton. Döbbenet, úgy nőtt ki a földből nem egészen három hét alatt, mint eső után a gomba. Március 4-én még a frissen kiásott, 1 méter mély alapot fotóztam, mára pedig már állnak az alsó szint falai...
Persze tudom, mondják hogy ilyenkor nagyon látványos a növekedés, és lelassul ez majd: például a jövő héten molyolgatós rész jön a vasszerkezettel, mielőtt majd érkeznének a beton gerendák.
Biztos csak mert kötődöm hozzá, de olyan szépek ezek a falak, és a belső térbe lépve már jobban érzékelhetőek a méretek...

Olyan jó, hogy rendszeresen kijárunk, egyre több emberrel találkozunk a leendő szomszédságból. Mindenki köszön, mindenki kedves, az emberek szinte ismeretlenül behívnak az otthonukba, mesélik az életük történeteit és a tapasztalatokat az ő házuk épüléséről, még mindenkinek közeli az élmény, hiszen az egész lakópark csak "ovis".

Csodás idő volt, az aranyló nap fényesre cirógatta az utcafronti alsó ablak helyét. Nem tudom miért, de azt hittem ide alig ér majd  közvetlen fény és ma kellemesen csalódtam, bizony lesz napsütés itt is, erre az oldalra is mosolyog majd a napsugár. ♥

Álmok háza - csapó 2

Máris elérkeztünk az első fázis végéhez, készen van az alap!
Most kicsit pihengetés van: fürdés meg napozgatás. ♥ ♥ ♥

Nem tudom miért, de amúgy is imádom a friss beton illatát, most meg aztán főleg bőszen szimatolgattam a levegőben, és igyekeztem szivacsként tartalékolgatni, bár kicsit nehézséget okozott az arcüreggyulladásom és a mai fogászati kezelésem. Szerencsére azért áttört az illat a nyákon!
Párom és a közelben lakó barátunk már a saját telkünk (a héten megjöttek a hivatalos papírok is róla!) hátsó, kissé feldúlt "kertjében" csevegtek bőszen, hogy mit hogy merre... :D :D :D

Még ma este meg is beszéltük a kivitelezővel a következő fázis, azaz az első szint kialakításával kapcsolatos egyedi igényeket és nekünk-fontosságokat, hogy minden úgy haladjon tovább a jövő héten, ahogy szeretnénk, mert kezdődik a második fázis!

Álmok háza - csapó 1

Itt a tavasz, eljött a március és megkezdődött az építkezés! Ez az első hét. Még csak kedd van, de már kiásták az alapot és ha minden igaz még a héten belekerül a beton is. Amikor megtudtam, hogy tényleg (de tényleg!) e l k e z d ő d ö t t bezsongtam, muszáj volt odamenni! Persze a páromat se kellett sokáig győzködni, el is gurultunk délután a telekhez és megnéztük...

Hihetetlen az egész, olyan mint egy álom, mintha nem is az én életem lenne! 

A munkások persze mosolyogva nézték, hogy milyen boldogan fotózom a feltúrt, sáros földet. Kezet is ráztunk... hiába szabadkoztak, mit bántam én hogy piszkos a szorgos kezük, mégiscsak ők építik a leendő otthonunkat!

itt lesz a terasz (azt hiszem)

Még naplemente előtt gyorsan körbesétáltunk, a Kedves beszambázott a leendő nappaliba is. Olyan kicsinek tűnt most, ahogy néztük:
itt lesz a konyha, ott a nappali, itt megy majd fel a lépcső, ó ez a terasz...

itt lesz a konyha

Pedig nem lesz kicsi, sőt.
Hű, mekkora csoda! ♥

Álmok háza - csapó 0

Hétvégéhez képest korán keltünk. Kicsi párom néhány hete, szombatonként taiji kard edzésekre jár, de ma előtte még fodrászhoz is sietett, mert ezen a héten ebben az időpontban tudta vállalni e komoly kihívást - mármint a hajának levágását.
Egy másik, akárcsak néhány nappal ezelőtti napon nem lett volna miért vele tartanom, hisz sokszor láttam már az apró, puha, nekem imádnivaló tincseket lehullani a nyíró alatt... és simán tudtam volna még aludni reggel...
De ma, ma már ott volt a lehetőség, hogy vele menjek és a hajvágás után még elguruljunk és megnézzük a reggeli napsütésben a földet, a sarat, a dermedt füvet, a gazt... Azt a helyet, amit megvettünk és ahol majd felépül a közös házunk - azaz egészen pontosan félházunk (mert egy ikerház fele lesz).
Bizony, "házasok" leszünk, egy másik, szószerinti értelemben legalábbis mindenképpen.

Ilyen hát a fű, a föld, a sár itt, a koratavaszi, reggeli napsugarakban ébredező környezetben, ahol ha minden igaz, ősszel már a nappalink lesz.

 

Álmosan, csendben és megilletődötten álltam a még bekerítetlen, zilált és kócos telken, miközben hallgattam az egyfolytában csacsogó, lelkesen mutogató párom és a környék boldogan csivitelő madarait.
Tudtam, valami egészen különleges dolgot élek most át. Igaz, minden pillanat ilyen, egyszeri és megismételhetetlen, de ez valamiért mégis a nagyonmélyrehatolók közé tartozik, legalábbis az én kis apró, homokszemnyi életem részeként, bármi, bárhogyan is lesz később.

Kéz a kézben egy régóta vágyott, de eddig meg nem lépett, sosem tapasztalt és talán csak álmainkban remélt, ismeretlen kalandba vágtunk bele, összekapaszkodva, tele tervekkel és persze aggodalmakkal...

Együtt, egy új otthon megteremtése felé.

BÚÉK!

Palacsintás, festős kuckózás

Ma megint kreatív napot tartok, többek között, mert készülök a fiúk hétvégi születésnapjára... a fiam 27, Apu pedig 80 éves lesz! Napindítónak magamat leptem meg nutellás amerikai palacsintával reggelire, kicsit kitörve a vajas kifli sorozatból...

Miután megigazítottam a kicserélt wc tartály mögötti matricát (az új tartály kisebb, még szerencse, hogy volt maradék), megint bevackoltam magam az ablakhoz a kuckómba.
Sajnos kicsit hideg van, de ha becsukom az ajtót egész jó. Rádiót hallgatunk, festegetek a lények meg horpasztanak, csak az új, ismeretlen zajokra rezzennek fel...

Nyüzsi ma

Áruház előtti beszélgetés

Ti szoktatok kéregetőkkel, hajléktalanokkal, ismeretlenekkel beszélgetni?

Ma elbeszélgettem egy hajléktalan férfival a parkolóban, miközben a napi bevásárlást elpakoltam. Nem tudom miért. Talán mert - bár picit gubancolódtak az ajkán a szavak és a nyelve meg-megakadt - mégis olyan értelmesnek tűnt, kulturáltan fogadta az elutasítást, hiszen először a szokásos szövegek egyikét mondtam, hogy elmenjen. Bár nem volt a bevásárló kocsiban százas, de felajánlotta, hogy ennek ellenére szívesen visszatolja, ráér, úgyis itt lesz este nyolcig.
Mikor kérdeztem, hogy kerül ide, azt mondta a közeli erdőben lakik a társaival és bármit szívesen elfogadna. A "hogy került ilyen helyzetbe" kérdésemre érdeklődés csillant a szemében, láttam fürkész, vajon tényleg érdekel engem ez? Figyeltem.
Halkan, aprót sóhajtott és elkezdte... Elmondása szerint épületgépész végzettsége és gyakorlata van, Spanyolországban is élt három évig - folyékonyan beszél, ír és olvas spanyolul - és (talán hivatásos?) katona volt, ahol hadnagy rangig vitte. (Itt is említett két szakterületet, de sajnos nem jegyeztem meg.) Állítólag családja, fia is van (kint élnek), sőt barátok is várnák vissza Spanyolországba, de nem olyan ő aki segítséget kér, nem értesítette őket sorsáról. "Majd ha ők keresnek..."
Nem kérdeztem vissza, hogyan keresnék, ha egy erdőben él és nincs semmi hely ahol megtalálná bárki, felhívni nyilván nem lehet.
Bár mély ráncokkal árkolt arca miatt jóval ötven felettinek néztem, 1964-ben született. Azt mondta negyven éves kor után szinte lehetetlen elhelyezkedni, próbálta a fekete munkát is, de "mindenki a románokat viszi dolgozni".
- Én is a héten lettem munkanélküli - szóltam - és bizony jóval negyven felett vagyok. Akkor én is a maga sorsára kerülök, jövök az erdőbe?!
- Ki tudja - mondta - olyan gyorsan történik minden. De nekem már van sátram, sőt egész wigwamot építettem! Nem félek a téltől, nem fázok én...

Olyan volt, mint a partra vetett hal, aki már nem vergődik, megbékélt a sorsával, talán apró kis lábacskái is vannak és elkezd kúszni kifelé, mégha fáj is minden levegővétel... Új világ. Abban próbál alkalmazkodni, már nem kísérli meg a beilleszkedését a "régibe".

Különös élmény volt ez a beszélgetés. Tulajdonképpen jól esett, még ha talán a fele sem igaz, annak amit hallottam, vagy nem úgy...
Amikor indultam, a férfi a felajánlott csokit nem kérte, inkább ette volna a sárgarépát, amit meglátott a szatyromban (neki nem mondtam, de a rágcsálóimnak vettem), de aztán csak találtam némi aprót is a zsebemben. Rákérdeztem, mit kér és bár a csoki vagy a répa is értékben többet lett volna, a pénzt választotta.

Csend

Nem írok ide mostanában... Nem azért mert nem történik semmi, csak valami változik, érik bennem és valahogy jobb ezen a felületen csendben lenni. (Ezt is csak azért írom le, mert rendszeresen küldöm Anyucinak a Ficsergőt nyomtatva.)

Az élet szép! ♥

Kívánságok

Szeretnék taiji-zni a felkelő nap fényében,
szeretnék  színes virágokat horgolni és teleszórni velük valamit,
szeretnék énekelni és táncolni önfeledten,
szeretnék erdőt ölelni, fába rejtőzni,
                 földet vájni és szagolni,
verseket írni újra, kicsit belebújva magamba,
                  aztán lefesteni őket,
ajándékokat osztani, csak úgy, mert jó.

Nem így szeretném most a világot, ahogy kapom tőlem nekem, olyan kényszerekbe nyomva magam, amit nem vár el tőlem senki.

Nyolc hetesek a malac-csajok

Nem tudok velük betelni. :)

És persze Nyüzsit is imádom, egyre többet pihen és bújik ő is - vedlik és fáj a pocója. Esténként masszírozást tartuk, ami nekem is jó és neki is, bár a combizmaim fél óra után eléggé kivannak. :D

A malac csajok egyelőre nem érdeklik, néha benéz hozzájuk, de láthatóan zavarja a picurkák hangoskodása és nyifogása, így hamar tovaugrál tőlük...