2013. március 24., vasárnap

Eseménydús vasárnap

Nem mondom, hogy a lustálkodós, semmittevős vasárnapokat kedvelem, de a mai kissé pörgősre sikeredett. Sebaj, kell ilyen is, nem igaz?!
Reggel a lányok türelmesen, együtt várták már a reggelit - Nyüzsi változatlanul az első. Bár voltak köztük kisebb nézeteltérések a nap folyamán, Lencsi folyton putyorog, és tanulgatnak egymástól - mindent együtt csinálnak. Annyira aranyosak!

nagyon figyelnek
Zsebit ma átkereszteltük Wombatra, mert tök olyan a pofija és amióta ezt kitaláltam, így hívjuk. Majd lemódosítom a blogon is, még sokat nem kell visszamenni. :D Nekem mondjuk az a név is nagyon tetszett.

Yin-Yang
Amennyire tartottunk az összeszokástól - persze miért is, amikor még csak 6 hetes pici lényeket raktunk össze - már bujszikáznak és puszik csattantak, meg tisztogatások történnek, bizony. Ma bementünk a kereskedésbe, ahol Lencsibe beleszerettünk és kiderült, hogy egy napon - február 9-én születtek mind a ketten!

Reggel korán mentem a fiamhoz és Apuhoz beszélgetni egy kicsit, majd utána (párom edzése után) robogtunk haza, várt az új program...
Nyüzsinek nehezebb napja volt, mint a malac-csajoknak, vele ma állatorvoshoz mentünk szurira és körömvágásra. Nem volt egyszerű, de túl vagyunk rajta... A kis tücsök persze megint előadta az "Anya, ments meg jó leszek csak vigyél innen" bújását, amitől elolvadok azonnal. ♥ A bújást lásd az első képen, míg a másodikon már oltás és körömvágás után, kidőlve (ő soha nem fekszik így a mi kezünkben!).


Miután Nyüzsit hazavittük és hagytuk, hogy kiheverje a megpróbáltatásokat, mi elmentünk vásárolni. Én bepróbáltam egy "idegen" ebédet - sült lazac és vegyes köret (végül a burgonya fogyasztása mellett döntöttem), valamint bebűnöztem egy laktózmentes capuccinót. Azt hiszem egyelőre még mind a kettőt hanyagolni fogom, fél órán belül már nem éreztem magam komfortosan.

Picit benéztünk egy műszaki áruházba is hűtőket szemlézni. Nagyon szeretnék egy újat, de nem fér el... Azért nézegetem őket, mi bajom lehet?! :D

Délután takarítottam, takarítottam és mostam... Hú, elfáradtam tőle (nem véletlenül szoktam én ezt apránként). És mire "kész" lettem, sorra került a vacsikészítés.
Este céklalevest terveztem enni, de azt hiszem amit alkottam inkább főzelék vagy püré lett. Elvileg az alapanyagokkal nincs baj, mégis felpuffasztott (lehet mert turmixoltam?!), szóval nem írom le a receptet, még csiszolni kell.
Ma volt az utolsó antibiotikumos nap, holnaptól probiotikum...
Most vár a Nyüzsi séta és a hajmosás, aztán püntyürkézés lesz a picurikkal.

Nincsenek megjegyzések: