Olykor

Vannak napok, esték, amikor csak be szeretnék bújni a kis vackomba, sötétben lenni, melegben, takaróba csavarva... vagy mehet a tévé is mit bánom én, csak ne öljenek benne és ne kelljen semmilyen világi vagy nyakamban lévő teherre gondolni.
Ez egy ilyen nap, inkább este lett. Nem tudom, hogyan lettem ilyen nyüfle, de készen van az állapot.

Volt már ilyen, vagy hasonló, csak túl kell élni.

Szorongok.
Azt hiszem nagyon nehéz lesz ez az Anyák napja...

Kívánósság

Holnap lesz 4 hete, hogy Anyu "elment". Az érzékenységen, a furcsa dolgokon bömbölésen és egyébként is sírósan bármitől tünetek mellett új "panaszom" a kívánósság. Úgy mint anno, várandósan. Igaz akkor uborkát és görögdinnyét kívántam. Most azonban véletlenszerű időpontokban édességet _kell_ ennem, muszáj. Ilyenkor szinte bármit megtennék azért, hogy megszerezzem a nasikámat és sokszor csokoládét vagy _nagyon_ csokis dolgot kívánok, pedig egyébként nem igazán szerettem - eddig - az ilyet.
Remélem majd elmúlnak ezek a rohamok! Még nem híztam és minden ruhám rám jön, de akkor is...

Ma császármorzsa-kívánósságom lett, ami viszont nagyjából negyedévente normális nálam, és a "panasz" fontos ismérve, hogy nem múlik el, amíg nem eszek valóban jó császármorzsát. Így aztán nem is vitáztam magammal, bekevertem egy adagot és estefelé elkészítem.

Felfoghatatlanság

Tudom én, hogy ez az élet rendje, és el kell fogadni - de ilyenkor valahogy akkor is, felfoghatatlan.
Nincs egy hete még, hogy simogattam a fejét, próbáltam megérteni a már akkor is nehezen formált szavait, aggódtam a köhögése miatt és biztattam, ne csak iszogasson, egyen is, hogy erőre kapjon. Láttam, hogy fárad, akadt fájdalom is, de élt a vágy: hazamenni, megint úgy lenni mint régen, otthon. De nem vihettük haza, hisz lábra sem tudott állni hetek óta...

Aztán tegnap hajnalban már nem volt velünk, a teste feladta, s a lélek hiába maradt volna tán.
Ma pedig az ügyintézés, rohangálás szinte felfoghatatlan, sodró forgatagában, mintha megállt volna az idő, ahogy a patológia kórboncnoka - a második találkozás alkalmával - számomra érthetetlen módon elemezte a szíve és tüdeje állapotát, a halál okát és elkerülhetetlenségét. Igazán fel sem fogtam mit beszél. Egy szervi rendszer működését magyarázta és hogy miért lehetetlenedett el a létezés. A testé.
És értem én, eljött az idő, 85 éves volt, szép kor, persze... de akkor is, nekem még, bennem még itt van.
Pityeregtem - nem szoktam - kicsit oldódott is talán a bánat, de mégsem fogom fel, nem akarom elhinni, hogy már nem fogom hallani a hangját, nem ölel át és nem lapogatja a maga módján, kedvesen a hátam, nem aggódik értem, nem ad kért és kéretlen tanácsokat, nem néz mindenttudóan rám szótlanul, mosolyogva és nem ad simit és puszit az Anyukámnak...

Nem először találkozom a gyásszal, mégis keresem a szavakat. Eddig le sem írtam ilyesmit publikusan, de valahogy most jól esik.
Elfér. Nem segít, nem árt.
Csak néhány mondat egy virtuális tér betűhalmazaiban.

Készülődés

Nagyon nagyon készülök Anyuci 70. születésnapjára, már legalább fél éve, de most a finishben belehúztam, és még mindig vannak "pánik" részek. Egész nyáron alkotgattam erre a célra, és bármerre járok amúgyis mindig veszek valami kedvességet neki, de ez akkor is nagy ünnep és fontos, hogy minden rendben legyen majd. Ma rendeltem meg a tortát, tetejére szép kék virágot (az a kedvenc színe), kék gyertyákkal a számot, táblácskát és persze a neki legkedvesebb ízt választottam (Zila "világújdonság" konyakmeggyes csokitorta).
Ez az egész előkészítés és ajándékválogatás ünnep nekem is. Amikor júliusban Anyu margarétáit horgoltam, minden szeretetem a virágokba adtam, lassan és olykor fájdalmasan is készültek. Amikor az életünk, és az ő élete képekben elérhető szép pillanatait kerestem, akkor is gondosan válogattam a fotókat, rajzokat és kedvességeket (elefántos képeket az internetről). Ez a tevékenység rengeteg érzelmet kavart fel bennem; olykor könnyeim csorogtak a nevetéstől a gyerekeim első rajzait nézegetve, elmerengtem a régi fotókon, ámulva néztem a 15 éves anyukám képét is, amin már szinte felnőtt, komoly nőnek tűnik. Érdekes volt a saját kisbaba létem szemlélése is, és bizony amikor előkerült az elhúnyt keresztmamám (aki Anyu húga) családi képe, sírni kezdtem...
Sok-sok érzelem lesz jövő hétvégén a csomagomban, és nagyon NAGYON jó lesz megint belebújni Anyuci ölelésébe...

1 éve

Ma egy éve halt meg a kicsi drágaságom, a mi kicsilényünk. Helyét a szívünkban azóta sem tudta átvenni senki, és azt hiszem ez így is marad örökre...