Szerencsés portya

Boldogság, szerelem, tervezgetés és álmodozás van. Méghozzá olyan fajta, ami megvalósulós. Ez nagyon jóóóÓÓóóóó érzés!
A ma esti portyán megtaláltuk a mindkettőnknek azonnal szerelem padlót és még a kivitelező által megadott árban is benne van.
Izgulok, hogy minőségileg is rendben legyen és akkor kiszámoljuk pontosan mennyi kell...

Forduló

Nem szoktuk ünnepelni, legalábbis eddig. Valahogy a kapcsolatunk sem kezdődött "hagyományosan", valójában nem is volt pontos kezdete. Hosszú évek barátsága kötött minket össze, segítettük egymást a válásaink során és az új életszakasz kezdetén is támaszt nyújtottunk a másiknak. Nem volt könnyű az az év egyikünknek sem, és eszünk ágában sem volt szerelmesnek lenni, pláne nem egymásba. De ahogy teltek a hónapok, egyre többet voltunk együtt, valami felébredt, kinyílt és ott álltunk külön-külön a nehéz döntés előtt, kockáztassunk-e egy ilyen fontos, baráti kapcsolatot a szerelemért.
14 éve, 2000 márciusában végülis valaki, valahol - nem vagyok benne biztos, hogy mi - döntött és csókkal pecsételtük meg a pillanatot. Nem tudom melyik nap volt, nem is volt fontos.
Magam sem tudom miért, de idén először vágytam ezt megünnepelni, ezért azt találtuk ki, hogy így a "második hétéves ciklusunk" végére kitalálunk egy dátumot, amikor majd ezentúl, ha ránk tör, ünnepelünk. A tavasz kezdetének időpontját és a költészet napját választottuk, március 21-ét.
Idén először  köszöntöttük egymást és a szerelmünket, belépve a harmadik hétéves ciklusunkba...
Persze nem csináltunk belőle nagy ügyet, nem vettünk ajándékot, nem mentünk el ünnepi vacsorára vagy ilyesmi. Csak már az ébredés pillanatától még többet törődtünk egymással és talán egy kicsit több romantikával is fűszereztük a dolgokat.

Már ilyenünk is van, fordulónk. Legalábbis idén volt. :)

"A homlokom hozzád nyomom, a te homlokodhoz az enyém,

nem kell hogy beszélj hozzám, még a kóládból sem kérek én..." 

Kispál és a Borz

Piros-fehér-barna

Már legalább egy hete lecseréltem az októberi koszorúnkat, csak valahogy nem jutottam el az írásig. A koszorú alapot magam fontam a Meska foglalkozáson, igaz, akkor még olyan friss volt, hogy a vesszők zöldelltek. Mostanra beérett, megbarnult.
A díszítésben nincs saját alkotás, több éve itthon lévő "maradékokból" készült. A babákat azt hiszem tavaly vettem, a kisfiú és a kislány minket jelképez a párommal, ezért szivecskét varrtam a kezükbe (mert még mindig nagy szerelem van, sőt). A "manópárt" is fonallal rögzítettem fel és a csillagokat, a csillagánizst, valamint a hópelyheket az ágakra ragasztottam. Egészen egyszerű, de szeretem. ♥

2013 - téli koszorú

Fogalomhatározó: hömpisedés

Nem tudom mi van velem, de úgy érzem ez így teljesen rendben van, hogy pillanatról pillanatra, percről percre egyre jobban szeretem a Világot, élvezem az Életet és megölelnék Mindenkit. Na ilyen a meghömpisedés - csak ez valamikor egyetlen személyre irányul, na az aztán a mindent elborító érzelem! ♥

Kihívás?!

Így az igazán nehéz abszolút pozitívnak maradni, ha az ember párja dühöng, káromkodik, csapkod, dohog és dúl-fúl... egyre többet és többet, nap mint nap (velem nem, csak mellettem).
Tudom mi a baja, elmondja. És értem én.
De vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni - főleg nem a múlton, sokszor már a jelenen sem. Valamihez pedig egyszerűen picik vagyunk. Ettől még előre nézve, miért ne láthatnánk szép jövőt? És a jelenbe, vagy hátranézve miért ne találnánk jót is.
Üss vagy fuss?! Ő ütne is, futna is... én egyiket sem. Talán mert én nem élem meg azt a stresszt, amit most ő igen.

Érdekes kihívás ez, mert míg én egyre pozitívabbnak és hömpisebbnek érzem magam, akárcsak egy apró hópihe szépségének örülve, ő egyre idegesebb, pesszimistább, agresszívabb és morgósabb.
Lehet, hogy én nem élek a valós világban?
Lehet, hogy nem tudok mindenről ami itt történik... de az is lehet, hogy többet tudok, az is lehet, hogy jobban érzem, mi a fontos.
Igaz, az értékrendünk különbözhet, és akkor nehezen leszek helyette pozitív.
De akkor csak hagyjam tombizni? ütni? futni? Szeretnék segíteni...

Egyelőre legalább én nem pakolom rá a kis gondjaimat, hiszen magam is serpenyőbe teszem őket, és a mindennapi csodák súlyát nem érik el és ha napok múlva egyáltalán fel is tudom idézni őket, olyan jelentéktelennek tűnnek...

Ciki?! Sebaj!

Tom, hogy nem olvasod...
...és lehet, hogy így 10+ év után ciki is, de én vártalak/várlak.

Most jöttem el nagy nehezen az ablak elől, hogy ne csüngjek az érkezés pillanatán, reménykedve hogy eljön a végremárdejóittvagyéslehetcsimpizni.

Már nélküled aludni is súrolta az impossible mission kihívásait, pedig istibizi a pozitív, dejó oldalát kerestem (de nem találtam) a távollétednek.

Csak tegnap mentél el, mégis úgy fáj, mintha elevenen harapnák ki a húsomat - a részem vagy, igazi elemem, részlet ami te vagy, bennem, úgy hogy az én vagyok, benned.
* whatever *

Hülye vagyok, gondolom.
Nem zavar.
Ki, ha nem én fogadnám el magam.
Életem zömében el kell viselnem magam, jobb ha szokom... így túl az evilági félidőn.

Érkezzél már vissza. Na.

Naplenyomat - kétezertizenegyjanuártizenkilenc

Bejött hozzám/elém, a dolgozóhoz este a Cicusom és elmentünk mindjárt-szülinapja-lesz alkalomból várásolni fehérneműt-amit-nélküle-nem-lehet. Aztán nem robogott, átjött. Örülés volt, bújás és beszélgetés. A diéta keretében maradva, meglepően finom melegszendvicset készítettünk (és teát is amit nem ittunk meg, mert végül vörös bort kortyoltunk inkább), és aztán véééégre Karácsony is lett - igaz csak fél, de már ez is Valami.
Sok szó gurult ki a szánkon, kuncogós, mesélős, figyelős meg mindenféle, sőt volt hű is (elfelejtettem a szót - valami suttyos, sipirces, sustorgós vagy ilyesmis dolog - "S" az biztos van benne...), merthogy ő itt a nagy események sodrásában közben menyasszony lett vagy mi. (?!?!)
Na, emésztek. De mit is?! ...igazán nem változott persze semmi, csak valakivel mégjobban kimondták egymásnak hogy NAGYON. Na. :)
Mondtam már ki ilyet én is. Jó ez. :) Főleghatényleg!

Édes bűnök

Úgy tűnik másnap is finom az a kefíres sárgabarackos süti, amit tegnap készítettem. Csinos nagyon, szerintem tortának is alkalmas, és elronthatlannak tűnik. Ráadásul, jól variálható gyümölcsökkel, magvakkal (dió, mandula, mogyoró), sőt tört csokoládé, vagy éppen mák is mehetne bele...
Na ezúton meg is győztem magam, készítek máskor is!
Kár hogy a leányzó nincs itthon, biztos nagy örömmel fogyasztaná, nekünk meg minden falat maga a bűn...
Majd legközelebb megpróbálom egészségesebbé tenni, a liszt típust óvatosan lecserélni, mert a párom nyáron sárgabarackos süti nélkül félkarú óriás... Olyan áhitattal teli örömmel pislogott rám, amikor a még langyos, illatos szelettel megleptem, hogy az bármit megér.

Nemfontos Legfontosabbak

Ma egyáltalán NemFontosnak-tűnő LegFontosabb dolgokat csináltunk...

Lustán, lassan, későn ébredtünk. Egyrészt mert a páromnak ez alapból is jól megy, másrészt mert fél kettőig filmet néztem, és így én is tudtam aludni magamhoz képest naggggyon sokáig. Aztán reggelit készítettem, sok zöldfélével és illatos rozskenyérrel. Bújtunk és szerettük egymást, néztük a vizet és a felhőket, lustálkodtunk. Aztán ebédet sütöttem a wokban, majd kütyükézés, autó porszívózás ilyesmi - semmi fontos.
Aztán elmentünk sétálni a délutáni VégreIttVan napsütésben, beültünk az új fagyizóba, bűnöztünk sütivel és hazafelé elnyaltunk egy fagyit is. Estefelé vittünk a Robi bácsinak a tegnapi gulyásból kóstolót, ő pedig elmesélte, hogy képzeljük az éjjel ő hogy megkívánta a smarnit, amit nem evett ezer éve...
Kicsit beszélgettünk a balatoni stégek behelyezésének feltételeiről is, aztán hazajöttünk, hogy még a maradék kis meleget kihasználva olvassunk a teraszon. Bár a Robi bácsinak jövő hét végére ígértem; bizony csinálunk egy jó adag smarnit közösen, végül egy kis adagot csak bekevertem neki a második oldal elolvasása után (fél órát úgyis jó ha áll, aztán meg kisütni ilyen kis adagot csak 10-15 perc).
A tó felől hűvös szél fújt, fáztam, így lejöttem, és cukor híjján akác mézzel láttam neki a daramorzsa készítésnek. Meglepi, "amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra" alapon, hiszen csak negyedóra az életből, igazán nem sok a remélt örömért. Kis üvegnyi baracklekvárral a zsebemben és kezemben a még forró, jénaiba tálalt smarnival sétáltunk át a Halas Karcsinál megismert, kedves öreghez, aki elől én elbújtam, a párom pedig mosolyogva adta neki át a lekvárt a daramorzsához. Ő csodálkozva nézett (mert ugye sehol az említett morzsa), és én csak ekkor léptem elő a bokor mögül... Volt nagy öröm, még puszit is kaptam!
Az invitálás ellenére nem időztünk el a láthatóan máris legszivesebben smarnit befaló Robi bácsinál, hanem kisétáltunk a partra, és egymást ölelve megnéztük a naplementét. Csodás volt, ma is, ahogy mélynarancs színben ragyogva szinte behullott a hegyek mögé...
Most már itthon vagyunk, becsuktuk a házikó spalettáit és hárman ülünk a csendben - a párom, a nyuszi és én. Szeretek itt lenni. Jó. Fontos. Kell.
Most megyek vissza olvasni...

Különleges hétvége

Nem volt mit írnom, és energiám sem sok... A múlt hetem kikészített, igyekeztem megfelelni a munkahelyen, bár néha úgy éreztem rám dől minden, talpon maradtam, ha nem is mindennel, de a kritikus dolgokkal a kialakult helyzetek ellenére is végeztem, így nyugodtan indultam haza péntek este (igaz, a tervezett 5 óra helyett fél 8-kor).
Szombaton a szokásos piaci körrel kezdtünk, de hamar haza iszkiriztünk és mivel gyermekeim elvonultak édesapjukhoz mindenféle születésnapok megünnepelésére, kettesben maradtunk itthon.
Csodálatos, ölelős, nyugalmas hétvégénk volt, amit még ma reggel nagyon szívesen folytattunk volna, így nem is keltem ki az ágyból reggel fél hétkor, ahogy szoktam, hanem még összebújva ráaludtunk - kicsit többet is, mint kellett volna.
Mondanám, hogy nem történt semmi érdekes, de nem igaz, mert ezek a napok a legcsodálatosabbak, nagyon kell nekünk ez a kettesben töltött nyugalom és tutuj...