Filc függő

Kész vagyok, kész vagyok dámdidáj!

Miután kénytelen voltam a teknősöket 24 órás ragasztóval, könyvek alatt lapítani egy napig...

Így csak ma állhattam neki a végleges összeállításnak. És elkészültem, nagyon tetszik, úgy örülök neki, hogy rögtön fel is pakoltam a falra és picit átrendeztem a kuckót! ♥

Sajnos a színeket nem adja vissza semmi, akárhogy próbáltam állítgatni, de azért így is átjön a hangulata talán. A Pink & Red-re minden esetre kitettem, hogy készült.
Ezen a képen inkább látszik, amit akkor készítettem, amikor még nem fűztem fel őket:

Októberi koszorú

Ma elkészültem végre az októberi fonott koszorúmmal!

Annyira örülök neki, majdnem olyan lett, mint amilyennek terveztem, de persze az anyagok és a napi hangulat is alakították a végleges formáját. Végül felhasználtam az első Meska workshopon készült, nemez sütőtököket, golyókat (sajnos a fekete egy hete elgurult és a szoba-manók eldugták, azóta sincs meg) és szárat is hozzá - mégsem füzér lett belőlük.

Első saját fonású, díszített koszorúm már kint is lóg az előszobában, időszakosan lecserélve a hintázó fanyuszi csapatot. ♥

Nyuszi "ül" a fűben...

Életem párja még mindig barátkozás kezdetén áll a hosszú-füles családtaggal, de megenyhülni látszik, mert egyre nő a közös tevékenységeik aránya, s most hétvégén kitalálta, hogy ő bizony ennek a futkorász, nyüzsge lénynek épít a kertbe egy kifutót.
A tervet már aznap tett követte, elmentünk az Obiba, megnézni milyen lehetőségeink vannak egy relatív kultúrált, de a lényt a kívánt helyen jó eséllyel sikeresen megörző kerítés kialakítására. A 80 cm magas vadrács mellett döntöttünk, remélve, hogy ez az ugri-bugri, cikázó veszedelem még nekifutásból sem ugorja át. Persze a rácsok megfelelő távolságának belövése is aggodalomra adott okot. Első nap 4 elemet vettünk, de másnap inkább továbbiakkal bővítettük a készleteket...
Némi drótozás, kötözés és a nyitás-csukás, valamint bejutás opció kialakítása után el is készült a füves tér, amit a nyuszinak szántunk. (A két fenyő között, egy szív alakú kő alatt, itt alussza örök álmát a mi kis Dodzsemünk is.)
A bétateszt alatt egyszer a hátsó lábainál fogva rángattam vissza Nyüzsit a kis kertbe, de azért úgy tűnt, folyamatos felügyelettel betöltheti a kívánt funkcióját, lehetőséget kínál neki robogni, legelészni, hűsölni, rágni - szóval nyulaskodni.


Azóta minden este, hat után, kint vagyunk egy-másfél órát, együtt. Rohan mint a veszedelem, legel, rágja a berakott fatörzseket, próbál elcsenni, átrángatni és befalni a szomszéd kertből valami furcsa levelű dolgot, kapar, a lábaim mellé fekszik, majd újra rohan...
Jó. Ilyenkor, az alkonyati napon nekem is jól esnek a sugarak, és az együttlét is. Nem fegyelmezek itt, csak ha kiszökési veszély van. Jó őt boldognak látni!
Csak majd bajban leszünk, amikor visszakerülünk a panelba... ő is, én is.
No de most nem gondolok erre, most nyaralunk és hejehujaság van.

Hétvégi eredményeink

Az egyre lelkesebben barkácsoló kedvesem érdeme e mű, aki ezen a hétvégén - végre nem esett napoki az eső, és a fa ki tudott száradni - nekiállt a teraszunk lecsiszolásának, hogy aztán gondosan lekenhessük. Sziszifuszi munka volt, poros és fárasztó a tűző napon, de makacsul kitartott (végig aggódtam hogy napszúrást kap), egészen amíg el nem szakadt a bordásszíj a gépben.
Így kb. még harmadnyi felület hátravan, de amit lecsiszolt, koraeste, kettecskén lekentük. Első nap a korlátot kívül-belül, második nap pedig a terasz felső részét.

Szerintem gyönyörű lett, hangulatában western-kocsmát idéző! Remélem, ez a szer jobban óvja majd a fát, mint az előző (bár sokak szerint 1-2 évente ápolni kell, bármit is kenünk rá, nincs mese). Minden esetre a színe, hangulata, számomra telitalálat, beleszerettem.

Íme az előtte-utána kép-páros:

Félszoba felújítás fázis

Az utóbbi időben sok mindent kihagytam a blogomból, talán majd írok róluk, talán majd nem - minden esetre annyit most zöngeként megemlítenék, hogy a fiam még tavaly, december elején "kirepült" a fészekből és önálló életet kezdett.
Ennek hatására rengeteg dolog történt velünk is (anyai lelkem érzelem-hullámzásait most nem ecsetelném), például egy (pontosabban fél) szobásával több hely lett a lakásunkban, ami szinte azonnal hozott változásokat az életünkbe.

Például a párom vásárolt egy, a lányom által "ablaknyi"nak nevezett tévét - ami megint lehetne egy külön történet, hiszen 10 éve élünk itt tévé nélkül... de most nem lesz.
Aztán a többszáz könyvünk jó része átvándorolt az ideiglenesen raktár/teregető szobának kialakított térbe, az imént említett televízió okán a "nappaliból" kiszorult polcokra...

Ám, amiért most írok nem ez, hanem hogy eme néhány négyzetméter "normális" felhasználása végre eljutott a megvalósításig, és nekiláttunk, hogy kialakítsuk benne a dolgozó-kuckónkat!

Érdekes, nem sokat vajúdtunk rajta, hogy hálószoba legyen, pedig mindig is vágytunk egy önálló pihenőhelyre, de valahogy mégsem az tűnt elsőre jó választásnak. A párom és én kicsit eltérő ritmusban létezünk, sokszor mindketten gép előtt ülünk, de ő éjjel még nekiállna dolgozni, én pedig gyakran 6-kor ébredek, és gép elé ülnék - de egyikünk sem teszi, tekintettel a másikra, aki tőle egy méterre alszik. Ám most, ha ez a kuckó kész lesz, az alvás és a munkaterület elszeparálódhat. Alig várom!


Óriási kihívás nekünk ennek az apró szobának a felújítása (nem ecsetelem, mit hagy maga után egy kamaszkoron átesett ifjú tíz év alatt például a falakon), hisz van itt kérem tapéta tisztítás, temérdeknyi blue tak lepény leszedés, lyuk begipszelés, egy falon újratapétázás, konnektor-szerelés, festés, no meg padlóburkolási feladat is.
Februárban már minden héten haladtunk egy kicsit - hiszen a december-január időszakban az apró szobába rengeteg, nincshelyedeegyelőreideberakjuk dolog került, a felújításhoz pedig ezeket mind ki kellett hordani Valahova.
Volt egy lelki-rákészülős hétvége is, amikor már nagyon akartunk, de végül nem csináltunk semmit. Mégis beleszámít - szerintem.
Aztán egy hétvége elment, a kapirgálásokkal, az egyik falon romossá vált tapéta eltávolításával, és számos barkács anyag és szerszám beszerzésével - amivel szintén nem rendelkeztünk (még kalapáccsal sem). No meg nagy gonddal kiválasztottuk a festék típusát, színét, és be is szereztük azt, remélhetőleg a kellő mennyiségben.
Tegnap tapétáztunk - ketten, két csíknyit a plafontól a padlóig - rengeteg ötlettel a megvalósítást, és aggódással az eredményt illetően.
Ma reggel hatkor örömmel konstatáltam, hogy a tapéta, igyekezetünknek megfelelve a falon maradt, és reményeinket valóra váltva lelkesen tapad új helyére. Ezért március hetedikén, ezen a hideg, de nekem már akkoristavaszi napon, jön az új próbatétel - festeni fogunk!
Plafont és falat - méghozzá négyet - ráadásul, növelve kihívásainkat, kétféle színt is tervezünk használni; meleg barnákat (szeretem a nevüket: buzogány és bodza).
A kapcsolókat és a plafonról a lámpát nagy gonddal leszedtük már (nem úgy, mint annak idején a "profi" festők, akik összekenték ezeket a dolgokat), és az ablak keretet is beborítottuk az ecélra kapható, de elfelejtettemanevét csíkokkal.
Valószínű csak lelkitársa leszek ma a páromnak e hatalmas kihívásban, mert a karommal sajnos nem tudom bevállalni a tetteket (elmentem új orvoshoz, megint kezelik, de ez egy másik történet), de nagyon izgulok, egyrész hogy elég festéket vettünk-e, valóban olyan szép színűek-e, mint remélem, vajon tényleg egy rétegben fednek-e, és sikerül-e a két szín találkozásánál, lakásunk amúgy sem túl szabályos éleinél, megfelelő látványt nyújtó találkozást létrehozni...
Jövő hét végén elvileg padlót burkolunk, és szegőlécet is varázsolunk valahogy a falak tövéhez.
Aztán, és addig, hét közben, jöhet a bútorvásárlás (de vajon hova tesszük ebben a rumliban?!), no meg persze végül majd ezek összeszerelése, és a kuckó berendezése.
Remélem Húsvétra kész leszünk...
Más is ilyen lassan halad, vagy mindez egy nap alatt kéne megtörténjen?