Selfie-s kihívás

Bevallom nem igazán értem a selfie "sikerét". Talán nem vagyok barátságban önmagammal vagy nem tudom mi a baj velem... de én nem értem. Tényleg. Miért jó ez?

Ritkán nézek tükörbe: nem sminkelek, random helyeken fésülködök, és mivel még mindig nincs a fürdőszobánkban fent a tükör, ezért még csak a fogmosásnál sem látom a képem (már ha a fürdőben vagyok amikor fogat mosok, mert sokszor sétálgatok az elektromos fogkefével).
Eszembe jutott Via kihívása, és arra gondoltam belevágok. Hátha megfejtem. Meg valahogy mostanában bejön nekem ez a kihívásos-projektes, önfeszegetős, komfortzóna piszkálós dolog. Ez a selfie dolog remekül passzol ebbe. Így tegnap este készítettem egyet. Persze mikor máskor, ha nem a hajnalban kelős napon, amikor reggel vérvétel van, este meg fogorvosos nyúzás, és aztán későn érek haza a vonattal, ami még késik is....
Szóvel elsőre ezt a szundinyuszis, inkább a U2 koncertet lesős selfiet tudtam készíteni. Igyekszem majd jobbat is. A terv egy hét alatt legalább 3-4-et összehozni és esetleg megosztani is valahol. Meglátjuk.

Ugye csak izomláz?!

Új időszámítás, első nap. Eljött a megmozdulás napja; az amikor már érzek magamban annyi erőt, elszántságot és eltökéltséget, hogy elmenjek mozogni. Kellett ez a két hónap regeneráció, de most már készen állok. Harmadik hete viszünk új, egészségesebb, diétás étrendet. Most már jöhet hozzá a testedzés is!

Reggel a párommal együtt indultam, edzőterembe. Mivel a vashiányos, oxigénhiányos időkön átment szervezetem más, komoly kihívásokkal is küzd - krónikus izületi gyulladások, erózív arthritis stb. már a múlt héten megkértem egy edzőt, hogy segítse ezt a dolgot. Most így este, hogy már háromnegyed nyolckor bekúsztam remegő lábakkal az ágyba, nem tudom ez az egész jó ötlet volt-e. Lehet előbb reumatológus orvossal kellett volna konzultálni.
Meglátjuk mire ébredek... Nem akarom pikk pakk feladni, bár a jobb oldali csípőm és a teljes jobb oldalamon megjelenő fájdalmak és panaszok (a gyakorlatok során is), lehet indokolnák.
Mindenképpen szeretnék megnézni más mozgásformákat is. Mázli, hogy most indul a környéken is minden (pilates, senior torna, gerinctorna), sőt van lehetőség úszni is. Talán hétvégén azt kéne...
Mindegy csak mozgás, mozgás, mozgás legyen.

Jajj, csak a csípőm ne fájna ennyire, még akár büszke is lennék magamra!

Kerek számok bűvöletében

Ez ennek a blognak a 700. bejegyzése. A kulcsszám a bejegyzésben mégsem a 700, hanem az 50 lesz...

Tudom, mások titkolják a korukat, én nem teszem, sosem érdekelt. Talán mert sosem éreztem magam annyinak, amennyi vagyok - olykor sokkal kevesebbnek, máskor sokkal többnek, de "annyinak amennyi pont" sosem. Azért a 40. születésnapom fordulását megnéztem. Hosszan, tükör előtt ülve néztem ahogy az idő átfordítja a koromat 39-ről 40-re. De nem történt semmi. Még mindig én ültem ott a különös üveg másik oldalán...

Idén ősszel 49 leszek, jövőre pedig 50. Szeretném ezt kicsit "hobbitosan" megünnepelni, mert bár _sokan_ bulizni nem akarok, ám adni igen.

Viszont ötven vagy még több, Valódi, szeretettel teli ajándékot adni már tervezést igényel.
Ezért arra gondoltam, hogy a szülinapomat megelőző 50 hétben (vagy már akár előbb is), elkezdem az alkotást, heti 1-1 "vállalással", hogy kész legyek, mire eljön a nap.

Még nem döntöttem el, mi lesz az sk kézműves projekt, de szerintem 50 nyuszi a nyúlmentésnek, 50 madár az MME alapítványának és talán még 50 vércsepp és lehet 50 szív is.

Átgondolom, mielőtt jön a fogadalom, de már tervezni is nagyszerű.

Tipródás

Azon gondolkodtam, hogy lehet "össze kéne költözni" a blogjaimmal. De lehet hogy nem, nem tudom. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?!

Van ez (a Ficsergő), a naplós dolog - ez nekem az "igazi" webnapló.
Van a főzős (a Sufonesza) - inkább családi szakácskönyv a neten, sosem szántam világhódító gasztroblognak.
Van még a kreatívos - amivel sehogy sem haladok, mert próbáltam angolra, de az meg nehéz, akadozós. Voltak terveim vele, illetve valójában olyanok, amihez ez kapcsolódott, de egyelőre nem jöttek össze (kézműveskedés és Etsy bolt).
... és van még egy ami zárt.

Tipródom. Azon is hogy "összeköltözés" a jó, vagy a "régiek" elhagyása és egy teljesen új indítása. Vagy az hogy keresztbe átadjam a bejegyzéseket (tehát ha például írok a Sufoneszán, akkor ide is tegyek róla kis bejegyzést?). Na de egy kézműves, angol dologgal már nem ilyen egyszerű. Bár akkor lehetne itt a Ficsergőn a magyar. %)

Közben meg annyit téma gyűlt össze, le kéne jegyezni magamnak ide, és talán van aki olvassa is. Mentem is a fényképeket sorra, hiszen állandóan fotózok, csak a vége mindig az, hogy este kidőlök és elalszom (vagy nyifogok, sirdogálok, mikor mi). Persze ha tudnám mit akarok magammal kezdeni, akkor sokkal könnyebb lenne dönteni.
Legalább az Instagrammon nagyjából folyamatos a jelenlétem és figyelek a sok követett emberkére is - imádom! ♥

Anyu halála után vettem meg a könyvet és haladgatok (tényleg nagyon csak "gatok") az "Ennél zöldebb" feladatokkal. Amikor rászánom az időt, a helyet és a teret, nagyon élvezem. Valóban magamra szánt idő (általában egy finom teával, halk szeretem-zenével).
Hátha jó lesz valamire - végülis magammal "dolgozom" magamon.
Tapasztalatnak mindenképpen hasznos és értékes!

Addig is talán majd adok már életjelet itt a blogon és tulajdonképpen egész jó sebességnek veszem ezt, ahhoz képest, amit átéltem az elmúlt időszakban.
Anyucit még csak hat napja helyeztük végső nyugalomba és bár a "temetés" hozott egyfajta megnyugvást, mégis rohamokban tör rám az Anya-hiány: hallani szeretném (akarom!) a hangját, ölelni őt, puszilva érezni a selymes bőrét, az illatát (igazából még érzem, bármikor, bárhol), simogatni a kezét, a fejét, megnyugtatni őt és magamat...
A "kisgyerek" önző, akaratos szükség-vágyai.
De már nem lehet. :(

Kívánósság

Holnap lesz 4 hete, hogy Anyu "elment". Az érzékenységen, a furcsa dolgokon bömbölésen és egyébként is sírósan bármitől tünetek mellett új "panaszom" a kívánósság. Úgy mint anno, várandósan. Igaz akkor uborkát és görögdinnyét kívántam. Most azonban véletlenszerű időpontokban édességet _kell_ ennem, muszáj. Ilyenkor szinte bármit megtennék azért, hogy megszerezzem a nasikámat és sokszor csokoládét vagy _nagyon_ csokis dolgot kívánok, pedig egyébként nem igazán szerettem - eddig - az ilyet.
Remélem majd elmúlnak ezek a rohamok! Még nem híztam és minden ruhám rám jön, de akkor is...

Ma császármorzsa-kívánósságom lett, ami viszont nagyjából negyedévente normális nálam, és a "panasz" fontos ismérve, hogy nem múlik el, amíg nem eszek valóban jó császármorzsát. Így aztán nem is vitáztam magammal, bekevertem egy adagot és estefelé elkészítem.

Mikulás-várás

Tudom, hogy "vénségemre" kezdek megkergülni, de akkor is élveztem, hogy mini mikulás sapkát horgoltam a tengerimalacaimnak és a próba után, ma meg is történt a fotózkodás.
Ketten együtt nagyon nem akarták amit én, de egyesével végülis sikerült őket Mikulás sapiba öltöztetni. :D

Lencsi - mikuli

Wombat - mikuli

Haladás

Ma voltam vérvétel kontrollon és a 2 hónnapal ezelőtti eredményekhez képest 3-5%-os javulást tudok felmutatni. Szerintem ez óriási eredmény, nagyon örülök neki! Nem hiába vezettem be a változásokat, úgy néz ki beválik a vaskészítmény is amit szedek, és természetesen az életmódváltás, a pihenés is hozzájárul ehhez.
Remélem tartom majd ezt a tendenciát és fél éven belül fel tudok mutatni egy relatív normális, egészséges emberekre jellemző vérképet!

Nem írok mert,

... éppen felszámolják a céget - vagy legalábbis kirúgnak mindenkit, a cég tulajdonképpen megmarad, kérdés hogy maga a kft a cég vagy az emberek akik alkotják... - és még nem dolgoztam fel igazán,
... igyekszem gyógyulni, ezért lecuccoltam a nyaralóba és nem igazán netezek, töltődök és pihenek (már ha a szomszédban állandóan idegbetegen ugató kutya hagyja), tévét sem igazán kapcsolok be.

Van sok tervem meg mindenféle dolgok is történnek, de nem írok, majd ha jön. Most nem jön, ezt is csak azért írtam le mert a picicsibe "reklamált".

Esti pillanat

Ágyban fekve, a laptoppal a hasamon írok. Semmi van és minden van. :)
Nem történik semmi különös, miközben persze rengeteg dolog történik velem;
- egyrészt fekszem, tehát pihenek * büszke *
- ma 5 hónaposak a tengerimalac kislányok! * ünnepel *
- tartom az étrendet és írom a táplálkozási naplót rendületlenül * elmereng *
- ma este régi családi fotókat nézegettem * feldolgoz, érzelmeket gyúr *
- lassan meg kéne hoznom döntéseket * tipródik, halogat *
- még mindig fociznak lent az ablak alatt! * bosszankodik *
- miért mennek mindig gyilkosságok a tévében?! * tévét kikapcsol *
- sajog a lábam minden este, szeretnék egy lábszopogató-masszír rémet
* vágyakozik *
- álmos vagyok, de írni is vágyom - meg ilyen zajban úgysem tudnék elaludni
* ásít, kuckózik *
- minek írom ezt ide, úgysem érdekel senkit * majdnem posztot töröl *

Pirosban érkezik a változás

Kicsit sokáig voltam csendben, de nagy dolgok készülődnek, aminek előszeleként megváltam az asztali gépemtől, és átköltöztem az új laptopomra. Még csak néhány napja vagyunk együtt, de máris úgy érzem, sokkal "szabadabb" lettem.
Mivel a gép eddig egy enyhén szólva romos széken ülve, asztalnál volt elérhető számomra, így esténként sokszor oda se mentem - hiszen egész nap számítógép előtt dolgozom, este a vacsora, "nyusziterelés" és malackákkal való foglalkozás után elfáradok, nagyjából beájulok az ágyba, semmi kedvem üldögélni.

Most viszont foghatom a "kis" kütyükémet és viszem magammal - nyugodtan olvashatom a kedvenc oldalaimat, böngészgethetek, írhatok, hiszen már fekszem, pihenek. Örülök! :) Gondolom hamarosan útra is kelünk együtt, mert jó ha egy ilyen fészek mindig az ember közelében van!
Hab a tortán, hogy az új drágaság piros (és fehér), kiválóan illik az Éva magazin előfizetéshez kapott Be Happy! táskába (ami mázlimra pont olyan lett, amire vágytam!), sőt a piros dzsekimhez is, hihi.
Azt hiszem neki kéne állni készítenem egy tokot filcből és/vagy horgolva, hogy védve legyen (és még csajosabb). Hmm, komolyan mondom, "vénségemre" megmakkantam, pirosakra vágyom és fontos, hogy a kiegészítők illeszkedjenek, elmolyolok régen nemisfontos részletekkel...
Mi van velem?!

Kívánságok

Szeretnék taiji-zni a felkelő nap fényében,
szeretnék  színes virágokat horgolni és teleszórni velük valamit,
szeretnék énekelni és táncolni önfeledten,
szeretnék erdőt ölelni, fába rejtőzni,
                 földet vájni és szagolni,
verseket írni újra, kicsit belebújva magamba,
                  aztán lefesteni őket,
ajándékokat osztani, csak úgy, mert jó.

Nem így szeretném most a világot, ahogy kapom tőlem nekem, olyan kényszerekbe nyomva magam, amit nem vár el tőlem senki.

Fogalomhatározó: hömpisedés

Nem tudom mi van velem, de úgy érzem ez így teljesen rendben van, hogy pillanatról pillanatra, percről percre egyre jobban szeretem a Világot, élvezem az Életet és megölelnék Mindenkit. Na ilyen a meghömpisedés - csak ez valamikor egyetlen személyre irányul, na az aztán a mindent elborító érzelem! ♥

Kihívás?!

Így az igazán nehéz abszolút pozitívnak maradni, ha az ember párja dühöng, káromkodik, csapkod, dohog és dúl-fúl... egyre többet és többet, nap mint nap (velem nem, csak mellettem).
Tudom mi a baja, elmondja. És értem én.
De vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni - főleg nem a múlton, sokszor már a jelenen sem. Valamihez pedig egyszerűen picik vagyunk. Ettől még előre nézve, miért ne láthatnánk szép jövőt? És a jelenbe, vagy hátranézve miért ne találnánk jót is.
Üss vagy fuss?! Ő ütne is, futna is... én egyiket sem. Talán mert én nem élem meg azt a stresszt, amit most ő igen.

Érdekes kihívás ez, mert míg én egyre pozitívabbnak és hömpisebbnek érzem magam, akárcsak egy apró hópihe szépségének örülve, ő egyre idegesebb, pesszimistább, agresszívabb és morgósabb.
Lehet, hogy én nem élek a valós világban?
Lehet, hogy nem tudok mindenről ami itt történik... de az is lehet, hogy többet tudok, az is lehet, hogy jobban érzem, mi a fontos.
Igaz, az értékrendünk különbözhet, és akkor nehezen leszek helyette pozitív.
De akkor csak hagyjam tombizni? ütni? futni? Szeretnék segíteni...

Egyelőre legalább én nem pakolom rá a kis gondjaimat, hiszen magam is serpenyőbe teszem őket, és a mindennapi csodák súlyát nem érik el és ha napok múlva egyáltalán fel is tudom idézni őket, olyan jelentéktelennek tűnnek...

Tai chi híradó

Majd írok ám tovább az útról, csak olyan sok minden van, hogy elfáradok estére, pedig annyi mindent szeretnék még tenni, tanulni... De jó ez így, nem?! Sokkal jobb, mintha unatkozva, a holnapot várva feküdnék le...

A két hétnyi kimaradt tai chi után tegnap este persze KO lettem, teljesen elfáradtam (ilyenkor amúgy is békés "zen-állapotba" kerülök, sokszor gépet se kapcsolok be, csak bepihenek), és mindenféle izomlázam volt. De most rekord ideig bírtam a fa állást (igaz, amikor az edző azt mondta hogy érezzem, ahogy minden porcikámmal lélegzem én kb. azt éreztem menten felgyulladok vagy összeesek, esetleg mindkettő). Nem 'zártam le' előbb, mint a többiek, azt hittem belegebedek, de megcsináltam! Ennél nehezebb talán csak a mabu volt, hú... remegett a lábam rendesen. Szóval mire elértünk a Wu Gong-ig, már átléptem az összes - általam eddig ismert - saját határomon.
Érzem az áldásos hatásait az eltelt hónapoknak! Az egyik - mellesleg velem egyidős - tanulóval meg is beszéltük, mennyi minden jót tesz a tai chi nekünk. Én például kb. 15 centivel tudok mélyebbre hajolni, mint valaha, már nem fájnak a kezeim egyáltalán (!), és máshol is igen ritkán (méghogy járókeret!), a menstruációm ismét teljesen szabályos ciklusú, már nem 'sántikálok', hanem megyek "mint a csík", sőt hosszú percekig képes vagyok guggolni (amit 25 éve nem!), és általánosan is sokkal energikusabb lettem. :)
Talán ehhez, talán a koromhoz van köze, de egyre jobban szeretek adni, és adni és még adni... örömet okozni, kinyílni ismeretleneknek is, vagy akár szabad percekben csak nyugodtan lélegezni, szuszogni és érezni egy olyan, eddig ismeretlen békét, ami bennem van, de mégis a világot, az univerzumot rejti...

Ez az egy perces meditációs gyakorlat egyébként nagyon értékes:

Meg vagyok Hömpisedve. Ennyi.

2

már csak kettőt...

KO

Ez a kehesség jobban kiütött, mint gondoltam. Pláne, mert dupláztam, és a csendes, mázlimra viszonylag fájdalommentes garat- és gégegyuszi mellé, begyűjtöttem valahogy a legújabb futkosós vírust is, ami péntekre virradóra foglalta el állásait bennem és teljes győzelmet aratott - 39 fokos láz, 125 körüli pulzus, "kétméter is maraton" fíling.
Vasárnap már kezdtem ember lenni, bár enni nem nagyon kívántam/tudtam (még ma sem).
De legalább már a hőmérsékletem és pulzusom normalizálódott.
Hát így, lassacskán.

Crazy day

Nem tudom, hogy a névnapom, vagy mi miatt, de elég lükepék napom van. :)
Ezért aztán ide is teszem Yerek általam alkotott rajzát, hogy szimbolizáljam ezt.
Mikor ezt írom, éppen Belgát hallgatok (Fehérlófia 2 - "Mit keresel itt felvilági, hol a madár se jár?Most jajj neked, az én uram a 7-fejű sárkány, Ha hazajön és meglát, azonnal szétvág") - annyira vicces. Válogatom a zenéket, mindent, ami vidám.
Jó így. Nagyon pozitívan előre! Mindig.
Kell, mert napok óta alig bírok mozogni, főleg éjjel. Ennek hatására nagyon aludni sem sikerült többet egyben, mint egy-két órát.
"Fincsi" ez a sacroileitis, de azt hiszem, tudtam volna enélkül is élni. Persze mindenkinek jut valami, tudom. Elfogadom, de ha lehet azért kimásznék (sőt, ugranék) belőle!
Zenével és előszobai sétákkal kúrálom magam. Gondoltam ha "hullafáradtságig" ébren maradok, akkor hátha elég mélyen alszom ahhoz, hogy ne mozogjak éjjel - akkor fájni sem fog.
Kipróbálom.

Reggel olvastam a mormotákkal "suttogó" kisfiút történetét - olyan jó!
Na megyek sétálni kicsit... addig is szóljon a Padödö - Te vagy a legjobb dolog a héten! :D

Lejöttem a szerről

készül a horgolt margaréta

Fél éve szedtem az ízületi panaszaimra azt a gyógyszert, amit a nagy-tapasztalatú professzor úr felírt nekem. Rengeteg pénzt költöttem el, rengeteg (~75/180) rémes napot éltem át a 'gyógyszer' mellékhatásai miatt és a szervezetem teljesen tönkrement.
Két hete sikerült gyomorvérzési tüneteket produkálnom (a diagnózist igazoló gyomortükrözést a jelenlegi állapotomban nem vállaltam fel, gondoltam max. ha elvisz a mentő) és a háziorvos, valamint a prof javaslatára is "lejöttem a szerről".
A laborleletemen csendesen sikítozott a vashiányos vérszegénységem elhatalmasodása, nyilván ennek sem tett jót a szervezetemben heti szinten létrehozott STOP.

Most szabin vagyunk, ezerrel pihenek, regenerálódom, és rendszerben mindenféle vérképzést serkentő dolgokat tömök magamba, valamint táplálkozási/közérzeti naplót is vezetek (remélem most sikerül tartósan megtartani).
Szeptemberben kezdek majd tajcsizni, októberben csikungot tanulni (alig várom!), és elmegyek táplálék intolerancia vizsgálatra (gyanús, hogy mindig június-július magasságában gyullad be a gyomrom), és ezután táplálkozási tanácsadóhoz is.

Sok terv, sok változás, új és remélhetőleg sokkal energikusabb időszak vár!

Emellett nem adom fel az új, kialakult hobbijaimat - horgolok, kötök, gyöngyöt fűzök, szervezem a cégnél a kézműves szakkört, és tervezek festeni is, sőt, ha az ízületi gyulladásom csitul, és az időm engedi, talán újra megpróbálkozom a kalligráfia gyakorlásával is.
Ilyesmik.

Sok terv, nagy remények és optimizmus - jelenleg, többek között, ez a kupac jellemez.

Egyébként ...Vakáción

Már több mint egy hete pihenek. El sem tudom mondani mennyit alszom, tisztára mint egy mormota. Az élet (el)robog mellettem, én meg csak itt pihegek. Néha szó szerint, mert nem kapok levegőt, máskor csak képletesen. Létezem - finomakat falok, olykor kutyulok valamit, de leginkább párom kényeztet és enni visz; leveseket, halakat falok, sokszor palacsintát, vagy ami éppen tetszik és kívánatos. A vérvétel a nyaralás utánra halasztva, nem is érdekel az eredmény, mert tudom milyen: sosejó, lehet hogy én egyszerűen ilyen vagyok: átlagtól eltérő, "hibás" - kész és kész. Lassan - éppen most normálisan - élek; kötök, horgolok, gyöngyöt fűzök, netes közösségi dolgokkal szüttyögök, beszélgetek, kortyolom a jó levegőt, a jó nedűket, terelem a rossz - nagggGGyon rossz - nyulamat, pocsék tévé filmeken alszom el, és ma éppen élvezem a hűs, borús, szeles időt. Már az sem zavar, hogy a gyógyszertől hullik a hajam, mert tele van a fejem babahajjal... és nem tudom mi a jó, ha segít ez a borzasztó napokat okozó apró, sárga bogyó, vagy ha nem. Döbbenet, de több mint fél éve szedem... minimum 75 pocsék napot kaptam tőle, de nem tudom mennyitől mentett meg. Persze minden áldott nap van minek örülni, van min mosolyogni, van mit és kit ölelni, így zokszóra nincs okom. Nem is panaszkodom, csak mondom, mert néha eltipródom ezen, igazán nem is tudom, miért szedem, és mi lenne ha nem...

Az első duplázás után

Túl vagyok a két "duplás" napon. Reggel két gyógyszert szedek, este egyet. Az első nap délutánjától a felfogóképességem "tompika" szintre ment, a kollégákat lassításra kellett kérnem... Aztán megérkezett a sejtek mélyéről feltörő, magamból kifordulós hányinger. Utálom.
Az első napot esti céges rendezvény színesítette, kilencig bírtam. Mire hazaértem, mint akit agyonvertek...
A második nap mindig nehezebb, tegnap a meló végeztével épphogy hazahúztam a belem (a párom sajnos nem tudott hazahozni, mert vidéken volt), az összeesés határán voltam. Gyors vacsi, esti bogyó, zuhany és zuhantam az ágyba, hétkor. Görcsös fejfájásos, utcai ordibálásokat és szomszédok létét hallgatós, Kedves vállának illatát beszuszogós, másfél órás félig-alvás után végre mély kóma... reggel hétig. Bár 12 órát aludtam, felkelve kábé ugyanúgy voltam, fejfájás nélkül. De menni kellett - gyógytorna, csontsűrűség vizsgálat.
Reggelire almát és kekszet majszoltam, ez esik jól. Gyümölcsöt kívánok gyümölccsel - mázlim, hogy nyár van (bár ez a gyümölcsök árán nem látszik).
Rávettem magam, írok, mert ma kicsit jobb (3. nap, ez már a szervezet-felélesztős, folsavas), most eddig bírtam, tehát nyolckor fekszem... Ettem almát, epret, ittam feketeribizli lét és holnap vár a sárgadinnye és az ananász.

Hátha holnap még jobb lesz... reménykedem.
Akkor lenne heti két pocsék, egy romos és négy egész jó napom.
2-1-4 vállalható.