Tai chi híradó

Majd írok ám tovább az útról, csak olyan sok minden van, hogy elfáradok estére, pedig annyi mindent szeretnék még tenni, tanulni... De jó ez így, nem?! Sokkal jobb, mintha unatkozva, a holnapot várva feküdnék le...

A két hétnyi kimaradt tai chi után tegnap este persze KO lettem, teljesen elfáradtam (ilyenkor amúgy is békés "zen-állapotba" kerülök, sokszor gépet se kapcsolok be, csak bepihenek), és mindenféle izomlázam volt. De most rekord ideig bírtam a fa állást (igaz, amikor az edző azt mondta hogy érezzem, ahogy minden porcikámmal lélegzem én kb. azt éreztem menten felgyulladok vagy összeesek, esetleg mindkettő). Nem 'zártam le' előbb, mint a többiek, azt hittem belegebedek, de megcsináltam! Ennél nehezebb talán csak a mabu volt, hú... remegett a lábam rendesen. Szóval mire elértünk a Wu Gong-ig, már átléptem az összes - általam eddig ismert - saját határomon.
Érzem az áldásos hatásait az eltelt hónapoknak! Az egyik - mellesleg velem egyidős - tanulóval meg is beszéltük, mennyi minden jót tesz a tai chi nekünk. Én például kb. 15 centivel tudok mélyebbre hajolni, mint valaha, már nem fájnak a kezeim egyáltalán (!), és máshol is igen ritkán (méghogy járókeret!), a menstruációm ismét teljesen szabályos ciklusú, már nem 'sántikálok', hanem megyek "mint a csík", sőt hosszú percekig képes vagyok guggolni (amit 25 éve nem!), és általánosan is sokkal energikusabb lettem. :)
Talán ehhez, talán a koromhoz van köze, de egyre jobban szeretek adni, és adni és még adni... örömet okozni, kinyílni ismeretleneknek is, vagy akár szabad percekben csak nyugodtan lélegezni, szuszogni és érezni egy olyan, eddig ismeretlen békét, ami bennem van, de mégis a világot, az univerzumot rejti...

Ez az egy perces meditációs gyakorlat egyébként nagyon értékes:

Meg vagyok Hömpisedve. Ennyi.