Széljegyzet

A költészet napjának margójára egy régi "vers"(em)

Tűnődés 

Mint a sivatagban felcsillanó harmat,
oly tűnékeny létem.
Pillanatnyi lélegzet,
tán sóhaj csupán?

Tűz mélyén búvó hamu?
Tengerbe olvadt könnycsepp talán...

Egyszerűen beleszerettem...

Olykor bent, a munkában is hallgatok rádiót, nem csak vezetés közben.
Ma így volt. Egyszercsak halkan felcsendült - és beleborzongtam a belém ívódó szövegbe, a dallamba, a hangba.
Egyszerűen MUSZÁJ volt rögtön megkeresni a szöveget (nem csoda, mint kiderült, a "szerző" József Attila), és aztán este otthon újra (és újra) hallgatni a tiszta dalt.

Az előadó általam ismeretlen volt, eddig. A neve alapján(Ágnes Vanilla) sosem gondoltam volna, hogy torkából ilyen dal fakadhat. Pedig - mint ma kiderült - egy egész albumnyi ilyen lélekborzongató nótája van.
Köszönöm.

József Attila - Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehelete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott úton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zúzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsú, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

Leendő halál

A fogorvosnál volt kis időm, és "még mindig" elvagyok Fodor Ákos - Még: Mindig kötetével. Újra és újra olvasom, forgatom a sorokat, van amit nem értek, van ami azonnal betalál, és némelyik nem érint meg egyáltalán.

A következőt többször is forgattam magamban, érdekes, fricska, tetszik.
(Többet nem írok már le, nincs kapcsolatom a szerzővel, lehet nem örül, hogy néhány versét lejegyzem ide...)

A bevásárlóközpontban

Nézegetem leendő halálomat.
Tulajdonképpen egész jó kis halál;
a beláthatatlanul széleskörű választékból
még ez látszik a legmegfelelőbbnek.
Méregetem még súlyra, színre, ízre, alakra -hm,
végtére is ezért mindent megadnék
(kevesebbért meg úgysem kapható)
- na jó. Hát akkor: ez volna az. És előre is
köszönöm a pontos házhozszállítást.

Fodor Ákos

Néha helyükre

behoztuk a szellőt

hallom épp
lemosod magadról a város

nekem jut a hátad
szeretem ha meztelen vagy

néha helyükre találnak a dolgok

(Puskás Balázs: Élő szövet)

Hóvirágom, hóvirágom

Donászy Magda: Hóvirág

- Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?
- Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak.

Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.
- Ó, be szép ez virágom!

Gondoltam ha ennyire sokan vágyjuk már a tavaszt, a napsugarat, a puha, langyos szellőt, csak megérkezik már. Kicsit fokozva a hívást, kerestem egy szívemnek kedves verset is hozzá...

Tíz éve írtam...

Tíz éve írtam ezt a verset, most több okból aktuális, ezért ide másolom, mégiscsak napló ez. A részleteket viszont a nyilvánosság miatt megőrzöm magamnak. Nekem ma csak emlék, már nem is fáj...

Hiányzol

Tudom hogy fontos leszek
neked egyszer,
a sors fintora csupán
hogy ez akkor jön el
mikor engem
elnyelt már a messzeség
akkor érzed majd
hiányomat, felsóhajlanak
benned a szavak, miket
sosem mondtál
nekem mégis
tudtad hogy érzem

Gondolj rám majd
akkor, szabadulj
meg a szavaktól
érezd kicsit velem
milyen a hiányod bennem

Porlepte emlékek felfedezése

Ma rászántam magam a könyveim katalogizálására. Ez azt jelenti, lepakolok a polcokról, megtörölgetem a kedves lapokat, felírom egy táblázatba a szerzőt, címet, kiadót, évszámot és esetleg egyéb fontos adatot (pl. hogy sorozat tagja-e az adott mű). No és persze belelapozok, beleszimatolok, simítok és olvasok a könyvekbe. Szeretem ezt csinálni, mondjuk a polcok lemosása kevésbé szórakoztat, mint az emlékek ébredése, vagy a kedves sorok átolvasása. Egészen régi művek is lapulnak itt, például most egy különösen "öreg" kötetet ölelek, amit nagypapám 1944-ben kapott ajándékba (1942-ben készült).
Ez a vers nagyon tetszett a varázsos hangulatú gyűjteményben (pontosan úgy írom, ahogy kötetben áll):

Somlyó György: A költő szól

Parázs voltam, rejtek parázs
lappangó őseim szivében,
át annyi izzó ezredéven,
várván, hogy felszit egy varázs.

S megbújva fojtó föld alatt,
ó, hányszor, hányszor kialudtam.
De mindig, mindig ujra gyúltan,
vittem tovább vad lázamat.

S láng lettem végre, égi fény,
húnyó tüzekből fellobogtam!
S föld alól is, minden korokban
örökre már világlok én!

mert rámfújt, - s lobbantam vele -,
az Úr tüzes lehellete.

Megint verseket olvastam...

Íme a mai, lelkemnek kedvesek Fodor Ákos, Még: Mindig című kötetéből.

TANULMÁNY

A tó színéről
ellépő pára mutat
példát lelkemnek.


ZENBESZÉD

Hogyan adhatnék
választ, mikor a kérdést
is csak keresem?

Kavicsok

Tegnap este kaptam a kicsi lánytól verses kötetet olvasgatni (Puskás Balázs: Élő szövet). Jól esett, érdekes volt mindegyik vers. Emésztgettem, elgondolkodtatott. Az egyik különösen tetszett:

kavicsok

lassan megtanullak

koptatjuk egymást
hátha gömbölyű

nem pattan el

36 fokos lázban égek

Fura, hogy egy gasztroblogon (Fűszer és lélek) találtam rá a Versíró verseny kiírására. Tetszik, hogy szeretettel várják az évek óta a fiók mélyén szunnyadó verseket is. Beneveztem párral, csak úgy, nem nyerésvágyból vagy ilyesmi. Jól esett molyolni a régi verseimmel, az emlékekkel, a gondolatokkal - mégha némelyik akkor fájt is. Majdnem írtam egy újat is, de aztán úgy döntött - bent marad még. Sebaj, én ráérek, hisz mindenképpen a részem - idebent és kint is.
Feltétlenül olvasom majd a pályaműveket, már amennyire győzöm.
Jó, hogy sokan érdeklődnek!