Porlepte emlékek felfedezése

Ma rászántam magam a könyveim katalogizálására. Ez azt jelenti, lepakolok a polcokról, megtörölgetem a kedves lapokat, felírom egy táblázatba a szerzőt, címet, kiadót, évszámot és esetleg egyéb fontos adatot (pl. hogy sorozat tagja-e az adott mű). No és persze belelapozok, beleszimatolok, simítok és olvasok a könyvekbe. Szeretem ezt csinálni, mondjuk a polcok lemosása kevésbé szórakoztat, mint az emlékek ébredése, vagy a kedves sorok átolvasása. Egészen régi művek is lapulnak itt, például most egy különösen "öreg" kötetet ölelek, amit nagypapám 1944-ben kapott ajándékba (1942-ben készült).
Ez a vers nagyon tetszett a varázsos hangulatú gyűjteményben (pontosan úgy írom, ahogy kötetben áll):

Somlyó György: A költő szól

Parázs voltam, rejtek parázs
lappangó őseim szivében,
át annyi izzó ezredéven,
várván, hogy felszit egy varázs.

S megbújva fojtó föld alatt,
ó, hányszor, hányszor kialudtam.
De mindig, mindig ujra gyúltan,
vittem tovább vad lázamat.

S láng lettem végre, égi fény,
húnyó tüzekből fellobogtam!
S föld alól is, minden korokban
örökre már világlok én!

mert rámfújt, - s lobbantam vele -,
az Úr tüzes lehellete.