2015. június 10., szerda

2-3 per 20

Hétfőn kaptam az első ampullával, tegnap szünet (mert Apuval mentünk már csaknem két hónapja egyeztettt szemészeti időpontra) és ma dupla. Naponta kell menni - hétköznap, hogy tuningoljanak, avagy Ironlady leszek!

Sok minden történt, csak nem írtam és már visszafelé nem is tervezem, de pici summában az utóbbi időre visszatekintve, "egészség" terén: Egyszer volt hol nem volt, volt egy gerincbecsípődésem. Nyiff-nyaff-nyüff pár napig és amikor már azt hittem jobb lesz, javul, akkor egyik éjjel nem tudtam felkelni, lemászni stb. az ágyról éjjel (dolgom lett volna a mosdóban). Aztán a párom bevitt ide-oda, kaptam injekciót kezelést, és pár nap után már ment a járás.
De sajnos nem enyhült a fájdalom csak gyógyszerre, én meg már örültem hogy végre hosszas melóval lejöttem szinte minden bogyóról, ezért visszamentem, hogy ugyan készüljön már egy rtg vagy valami, hogy mi és miért fáj, no és ha lehet segíteni pl. gyógytornával, akkor szeretnék menni.
Kaptam rtg beutalót (legyek boldog!), eredményeként: semmi extra, mint a doktornő mondta "kis kopás, kis ferdülés, kis torzulás" és ha annyira akarok menjek tornázni. Akartam. Na de azt nem igazán bírtam, főleg levegővel.
Kértem, hogy készüljön vérkép, mert nem volt olyan nekem 1 éve pedig szoktuk nézni negyedévente, csak most az elmúlt évben elhanyagoltam.
No, az elhanyagolásom, az jól sikerült...


Lett vérképem, és lett belőle nagy szaladgálás is. (De legalább már tudtam járni! ;))
Már délután hívtak, hogy S.O.S. hematológia sallala. Mentünk. Hujujujj... Aztán beutaltak a László kórház "nappali kórházába" intravénás vas kúrára.
Közben rászántam magam és a "messzi" helyett, átjelentkeztem a vecsési háziorvoshoz.
Oda is bementem, mert bár jártunk a kórház ambulanciáján, vele kellett feliratni a vas ampullákat (Ott nem tudtak receptet írni!).
Kérdezték is a háziorvosi rendelőben, ki hozott... Mondom senki, én jöttem. Nem hitték, ezzel a vérképpel, pedig de.

Most már napi két ampulla megy be intravénásan, az első alkalommal "csak" egyet (elvileg egy a normál és maximált adag) adtak, hogy figyeljék az érzékenységet, esetleges allergiát.
Ez kb. két óra alatt lecsepeg, csak várni is kell általában, hogy legyen szék. Így most félállásban vasat kapok.
Szerintem ez hivatalos Ironlady státusz kell hogy legyen. :)
Igyekszem, akarom, "beszívom". Remélem segít!
Legalább ez. Mert a tabletták, kapszulák, étrend stb. mit sem ért... Hát így. Legalábbis egészségileg.

2 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Legközelebb adok egy kis vasat, mert nekem meg magas, igaz, csak egy parányit. Mondta is a háziorvos, hogy ilyet még nőnél nem látott.

Lily írta...

Köszi. :) Adna a fiam is... de az nem jó megoldás. Állítólag ez igen. Meglátjuk.