A malackák érkezése óta kicsit szétesett a fókusz, de ez nem jelenti azt, hogy nem folytattam a divertikulum diétát, csak nem írtam róla nap mint nap.
Általában mindent legalább kétszer fogyasztok, bár pont ma a tegnap vásárolt cukkinikből egy egészet megettem ebédre (mert három kicsi volt egy csomagban), és nem volt maradék.
|
készül a cukkini |
Csak simán megszórtam csipetnyi bio ételízesítővel és himalaya sóval, és az
éppen most elől tartott grill-kütyün, alacsony hőfokon
megsütöttem/pároltam. Bevállaltam mellé még két szelet abonett extrudált
kenyeret (kukoricásat), és egy jókora bögre, barna cukorral ízesített zöld teát.
|
cukkini karikák, extrudált kenyér és zöld tea |
Vacsorára a változatosság kedvéért
padlizsánt készítettem, hasonló módon. Míg a fiúk bajor kolbászkákat falatoztak mustár és sör kíséretében, én a sózva előkészített, majd leöblített, s ezután megsütött, enyhén sózott tojásgyümölcsökkel tömtem meg a bendőm, úgy hogy bajor rozskenyérből készült pirítósra törtem őket villával (a héjukat kidobtam).
|
vacsi - sült padlizsán és pirítós |
A héten egyetlen este próbáltam bűnözni, méghozzá májkrémmel - megkívántam, nagyon és azt hittem akkor nem lehet baj. Többet nem fogok ilyet csinálni, nagyon megbántam.
Bár jól esett, a vacsorát követő fájdalmakat és nehéz éjszakát nem érte meg.
Holnap piacra megyünk, a páromnak veszünk füstölt csülköt, én pedig csicsókát, sütőtököt, petrezselymet és sárgarépát tervezek beszerezni...
2 megjegyzés:
kitartást a diéta tartásához
*ölel*
Kitartok, mert így relatív jól vagyok! * ölel *
Megjegyzés küldése