Tipródás

Azon gondolkodtam, hogy lehet "össze kéne költözni" a blogjaimmal. De lehet hogy nem, nem tudom. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?!

Van ez (a Ficsergő), a naplós dolog - ez nekem az "igazi" webnapló.
Van a főzős (a Sufonesza) - inkább családi szakácskönyv a neten, sosem szántam világhódító gasztroblognak.
Van még a kreatívos - amivel sehogy sem haladok, mert próbáltam angolra, de az meg nehéz, akadozós. Voltak terveim vele, illetve valójában olyanok, amihez ez kapcsolódott, de egyelőre nem jöttek össze (kézműveskedés és Etsy bolt).
... és van még egy ami zárt.

Tipródom. Azon is hogy "összeköltözés" a jó, vagy a "régiek" elhagyása és egy teljesen új indítása. Vagy az hogy keresztbe átadjam a bejegyzéseket (tehát ha például írok a Sufoneszán, akkor ide is tegyek róla kis bejegyzést?). Na de egy kézműves, angol dologgal már nem ilyen egyszerű. Bár akkor lehetne itt a Ficsergőn a magyar. %)

Közben meg annyit téma gyűlt össze, le kéne jegyezni magamnak ide, és talán van aki olvassa is. Mentem is a fényképeket sorra, hiszen állandóan fotózok, csak a vége mindig az, hogy este kidőlök és elalszom (vagy nyifogok, sirdogálok, mikor mi). Persze ha tudnám mit akarok magammal kezdeni, akkor sokkal könnyebb lenne dönteni.
Legalább az Instagrammon nagyjából folyamatos a jelenlétem és figyelek a sok követett emberkére is - imádom! ♥

Anyu halála után vettem meg a könyvet és haladgatok (tényleg nagyon csak "gatok") az "Ennél zöldebb" feladatokkal. Amikor rászánom az időt, a helyet és a teret, nagyon élvezem. Valóban magamra szánt idő (általában egy finom teával, halk szeretem-zenével).
Hátha jó lesz valamire - végülis magammal "dolgozom" magamon.
Tapasztalatnak mindenképpen hasznos és értékes!

Addig is talán majd adok már életjelet itt a blogon és tulajdonképpen egész jó sebességnek veszem ezt, ahhoz képest, amit átéltem az elmúlt időszakban.
Anyucit még csak hat napja helyeztük végső nyugalomba és bár a "temetés" hozott egyfajta megnyugvást, mégis rohamokban tör rám az Anya-hiány: hallani szeretném (akarom!) a hangját, ölelni őt, puszilva érezni a selymes bőrét, az illatát (igazából még érzem, bármikor, bárhol), simogatni a kezét, a fejét, megnyugtatni őt és magamat...
A "kisgyerek" önző, akaratos szükség-vágyai.
De már nem lehet. :(