Imádom ezt a kis büdöst, de komolyan. Már gyerekkorom óta rajongok ezekért a pompom farkú rágcsálókért, de együtt élni egy nyuszival, megosztani vele az otthonom, nózit mozgatva szuszogni vele, és rácsodálkozni a kis ösztönlényre, majd a meglepően okos, alkalmazkodó és kommunikáló nyúl hölgyre, és nem tagadom, a hisztis fúriára is - csodálatos élmény.
Tegnap reggel családunk szeme fénye nagy munkában volt (vélhetően éjszaka is, de most kivételesen bár felébredtem a hangokra, nem látogattam őt meg a konyhai hálófülkéjében). Még magamhoz sem térve kibotorkáltam mosakodni, és persze első gondolatom és dolgom ő volt - reggeli kikészítése, ajtó kinyitása. A már leírt módon Dodó be is haladt a ketrecébe, de amint a pocak elsősegély megvolt, nagy munkába kezdett. Mire visszaértem a szobába, a kis pofija már tele volt szénával, és éppen nagy gonddal próbált még egy-egy jól megválasztott szálat a kupac mellé szuszakolni.
Ilyenkor apró kis makogó hanggal dolgozik - szuszog, válogat, kapirgál - imádnivaló. (Nem is tettem semmi mást, mint ámulva figyeltem a bunnimat és előkaptam egy fényképezőgépet, remélve, hogy nem hagyja abba a tevékenységét.)
Általában ha betelt a pofi, tétova pakolászási kísérlet jön, majd végül a mini-kazal ledobása és feledése.
Ám most nem ez történt. A Kócfej kitalálta, hogy ő bizony új fészkének színhelyéül a mi ágyunk alatt rejtőző sarkot választja. Elszántan meg is indult volna, én viszont pont ilyen elszántan, egy takarót kitárva akadályoztam a nevezett helyszín megközelítését. A felém döcögő, telipofájú nyúl látványa persze majd elolvasztott, de mivel amúgy is négy keresztes allergiám van a fűfélékre, semmiképpen nem hagyhattam, hogy pont az én párnám alatti területre hurcolja leendő fészkének elemeit.
Kicsit szemeztünk, végül a szénaszálak egy része a padlóra, majd a szőnyegre hullt... Dodó pedig dohogva visszaugrott a ketrecébe.
Kicsit korai (vagy késői?) ez az építkezés - mondtam a hölgyeménynek, aki némiképpen megnyugodva (vagy éppen rólam tudomást sem véve - azaz duzzogva?) oldalra vetette magát, hófehér, gömbölyű pocakot meresztve az égre (pontosabban a plafonra). Beájult fejével már nem vett tudomást rólam, inkább megpróbált aludni - amit persze a hamarosan érkező kávé és keksz kombó miatt félbeszakított.
Azt hiszem nem sokat pihenhetett az éjjel az én édes kicsi építkezőm...
2 megjegyzés:
De helyes! Érdekes, a mi nyuszijaink ilyet mindig ellés előtt csináltak csak, az meg ugye, Dodzsemnél nem jön szóba?
Neki nem lesz már kis nyuszikája, nem is volt (így döntöttünk anno). Ettől még persze lehet álvemhes, illetve fészekrakós... Szokott, tavasszal és ősszel, de nem télen. Sebaj. Azért ma reggel csak beosont egy kupaccal az ágy alá...
Megjegyzés küldése