Fészekrakós reggel...

Imádom ezt a kis büdöst, de komolyan. Már gyerekkorom óta rajongok ezekért a pompom farkú rágcsálókért, de együtt élni egy nyuszival, megosztani vele az otthonom, nózit mozgatva szuszogni vele, és rácsodálkozni a kis ösztönlényre, majd a meglepően okos, alkalmazkodó és kommunikáló nyúl hölgyre, és nem tagadom, a hisztis fúriára is - csodálatos élmény.


Tegnap reggel családunk szeme fénye nagy munkában volt (vélhetően éjszaka is, de most kivételesen bár felébredtem a hangokra, nem látogattam őt meg a konyhai hálófülkéjében). Még magamhoz sem térve kibotorkáltam mosakodni, és persze első gondolatom és dolgom ő volt - reggeli kikészítése, ajtó kinyitása. A már leírt módon Dodó be is haladt a ketrecébe, de amint a pocak elsősegély megvolt, nagy munkába kezdett. Mire visszaértem a szobába, a kis pofija már tele volt szénával, és éppen nagy gonddal próbált még egy-egy jól megválasztott szálat a kupac mellé szuszakolni.
Ilyenkor apró kis makogó hanggal dolgozik - szuszog, válogat, kapirgál - imádnivaló. (Nem is tettem semmi mást, mint ámulva figyeltem a bunnimat és előkaptam egy fényképezőgépet, remélve, hogy nem hagyja abba a tevékenységét.)
Általában ha betelt a pofi, tétova pakolászási kísérlet jön, majd végül a mini-kazal ledobása és feledése.


Ám most nem ez történt. A Kócfej kitalálta, hogy ő bizony új fészkének színhelyéül a mi ágyunk alatt rejtőző sarkot választja. Elszántan meg is indult volna, én viszont pont ilyen elszántan, egy takarót kitárva akadályoztam a nevezett helyszín megközelítését. A felém döcögő, telipofájú nyúl látványa persze majd elolvasztott, de mivel amúgy is négy keresztes allergiám van a fűfélékre, semmiképpen nem hagyhattam, hogy pont az én párnám alatti területre hurcolja leendő fészkének elemeit.
Kicsit szemeztünk, végül a szénaszálak egy része a padlóra, majd a szőnyegre hullt... Dodó pedig dohogva visszaugrott a ketrecébe.

Kicsit korai (vagy késői?) ez az építkezés - mondtam a hölgyeménynek, aki némiképpen megnyugodva (vagy éppen rólam tudomást sem véve - azaz duzzogva?) oldalra vetette magát, hófehér, gömbölyű pocakot meresztve az égre (pontosabban a plafonra). Beájult fejével már nem vett tudomást rólam, inkább megpróbált aludni - amit persze a hamarosan érkező kávé és keksz kombó miatt félbeszakított.
Azt hiszem nem sokat pihenhetett az éjjel az én édes kicsi építkezőm...