
Kitotyog az első ajtóig, óvatosan a kanyarba bajuszozik (szinte a bajuszkáival néz, nem hisz a szemének), a fülek radarként figyelnek minden neszre. Mint a riadt őz, úgy les a sarkon, latolgatja, merjen-e elindulni... majd egyszercsak rászánja magát, megindul, és óriási sebességgel, picit felcsapott sarokkal végigvágtat a szőnyegecskéjéig. Leül, a ketrecajtó előtt megpihen, majd behuppan, beül a sarokba és falatozni kezd, boldogan ropogtatva a magokat. Tündér!
Ezután hozom be a zabpelyhes joghurtom, molyolok kicsit a gépen, és már egy ideje nem kapcsolom be a tévét, inkább a "csöndben" (a nyuszi ropogtatásától eltekintve) ébredezem, nyugalom van. Utána a menetrend picit változó... de hamarosan érkezik a párom által szertartásosan készített kávé, mellette a nyuszinak egy keksz. Ő itt is sorakozik ilyenkor már mellettem - hiszen a fülével kiradarozta már, ismeri a kávékészítés minden hangját - két lábon totyorog, les fel rám, türelmetlen és mohó, olykor ránk is röfög... "Végre már!"... majd a megszerzett falattal száguld a szőnyege legbiztonságosabb sarkába, és mennyei mannaként fogyasztja el. Ezután elterül elégedetten, és hátranyújtott lábakkal, kócos fejjel szemléli, ahogy mi lassan készülődünk.

És mi megyünk, én pedig belül mosolygok. Szeretem a reggeleket.
3 megjegyzés:
Hát ez nagyon helyes :)))
Hogy így fél még mindig! Mióta van Veletek?
Ezt nagyon szépen leírtad! Dejóóó :)
Nem fél ő, hanem nyuszi. Szerintem ez ilyen nyuszis dolog... sosem lehet tudni, mikor tör rád valami félelmetes Valami. :) Sosem bántotta őt senki. ;)
Megjegyzés küldése