Vidám vacogós víkend

Akárcsak Vakondék és Minyonék, mi is a nyaralóba indultunk erre a hétvégére. Igaz, mi fűtés hiányában pénteken még puhányan a meleg panellakásban maradtunk, és csak a szombati piac kör, valamint két tucatnyi muffin sütése után kerekedtünk fel az útra.

Ennek oka nem volt most más, mint összekötni a kellemest a hasznossal, azaz falni mentünk kedvenc hal- (és cigánypecsenye) sütőnk szezonzáró bulijára, és levittük a faápoló anyagokat az őszi, külső festéshez (ezt két éve nem csináltattuk meg, csak a belsőt és bizony nagyon kell már a fának). Mondanom sem kell, ilyenkor mindig nagy le- felköltözés is van, szóval tele volt a csomagtartónk oda-vissza!
Jajj, olyan jó megérkezni a házikóba, úgy imádom. Még így didergősen is, mert bizony már délután háromkor sem volt hőség, de sebaj. Hagytuk is a behűtött italokat, és kipakolás után már fel is kerekedtünk, s irány a Mókus utca, ahol már isteni illatok vártak!
Bizony-bizony, a bográcsban ott rotyogott a finom, ötféle erdei gombás őzpörkölt, s lassan szállíngóztak a meghívott barátok, törzsvendégek - mindenki jóféle itókával és házi süteménnyel, szóval jöttünk mint a Piroskák a nagyihoz. :D
Az asztal, mint minden évben, csodásan felvirágozva, és a hangulatra sem volt panasz. A néhány óra alatt elkészült étek pedig, mint a mennyei manna... Mmmmm, de fini volt!

Jó volt beszélgetni, falatozni, zenét hallgatni a jó levegőn! Igaz, az esti táncis bulira esély sem volt most, mert bizony tíz óra körül már olyan hűvös volt, hogy a sarkantyúim belesajogtak a hidegbe. Haza is mentünk, hogy megépítsük sokrétegű fészkünket, amiben aztán a párom pillanatok alatt bealudt - minden bizonnyal a pálinkák áldásos hatásának köszönhetően is. :D
Jómagam a szűk helyen (próbáltunk egymáshoz bújva egy szimpla ágyon maradni, hogy melegítsük egymást) a nagy hortyogásban bizony órákig forgolódtam, de végül csak sikerült álomba szenderednem nekem is...

Indulásunk előtt, amit csak lehet elolvastam az interneten a fecskékről, mert annyi szokott lenni nyáron, hogy fel akartam készülni, hátha én is találok segítségre szoruló, kis butus madárkát, aki elfelejtett elindulni az ősszel. Amikor még vacsi előtt visszasétáltam a házba a fényképezőgépemért, akkor próbáltam visszafelé lekapni az égen szárnyalló, minden bizonnyal gyakorlatozó madár seregeket - egyetlen kép sikerült is...

A természet óriási munkában volt körülöttünk. Míg mi "mulatozunk", szinte minden lény dolgozott, falt, repülést gyakorolt - őszre-télre készült. Olyan jó volt a levegő, hogy tényleg harapni lett volna az embernek kedve!
A víz kissé nyűgösnek tűnt és komornak, mintha zavarták volna a benne matató, stéget, csónakot cipelő népek. Azért tűrte...