18 per 20

Észre sem vettem, hogy már szerda van. Pedig holnap csütörtök lesz, tehát biztos. Hmmm.
Ma bevitt a Kedves a kórházba, nehogy megint para legyen, haza tudok-e vezetni. Optimistán mentem és élveztem a kényeztetést is. Nem is kellett sokat várni, szóval lett helyem, minden jól indult.
A tegnapi események után gondoltam, hogy nem lesz nagy paletta a szúrásra választható helyekből, csak azon drukkoltam, hogy meginduljon.
A mélyebb vénába mentünk megint. Fájt, nem is kicsit, de tűrtem és el is indult szépen. Többször volt kellemetlen érzésem, de komolyan olyan betegek vannak körülöttem, hogy úgy érzem, minden panaszom, fájdalmam pitiáner, én bizony csendben olvasok és csepegek a sarokban...
Pedig a szúró érzés azért nem volt rendben, sajnos és most estére szép lila bucim van megint a hajlatban. Fogalmam sincs holnap hova lehet majd szúrni. :/

Viszont a karom fájdalmától eltekintve egész jól voltam a kezelés után és megvalósítottam a nagy tervem, hogy hazajövök metróval és vonattal.

 

Nagyon régen nem vonatoztam, izgalmas kalandnak gondoltam és reméltem, hogy nem leszek rosszul a kezelés után, s az aggódó párom rá tudom beszélni, hogy hagyja rám a hazajövetelt... Ma remek idő is volt ehhez, nem volt hőség, tűző nap, de izületpróbáló hideg sem.

Amikor a mozdony beérkezett az állomásra kicsit csalódtam, bombardiert reméltem. De aztán megláttam az oldalán a fecskét. Annyira csodás volt (nem követtem az eseményeket, nem tudtam a MÁV elővárosi vonat programjáról)! Boldogan szálltam fel és bent tovább ámultam a hangulatos díszítéseken. Imádom a fecskéket! ♥

Kivételesen talán többet foglalkoztam a vasúti kocsival, mint a kint elsuhanó tájjal. Kipróbáltam az ingyenes wifit is, de csak a teszt kedvéért, meg hogy örömködjek a páromank hangouts-on.

Fú, úgy mentem volna tovább... de pikk-pakk megérkeztünk.

A vonatállomástól tíz perces könnyed séta a házunk. Óriási! Most a Kökiről jöttem haza, de tudom hogy a Nyugati pályaudvar is csak 25 perc innen. Nem is érdemes kocsival bemenni a városba.

Már csak kicsit kell erősödnöm, hogy újra csavaroghassak és találkozhassak a rég nem látott barátokkal. Annyi elmaradásom van... No de csak lassan, türelmesen! Most a gyógyulás az első!