2015. június 23., kedd

17 per 20

A mai statisztikám nem túl jó. A harmadik szúrásra (és helyre) tudták csak bekötni az infúziót, a másik két helyen egyszerűen nem indult meg... Most egy-egy borogatásos buci a két karom, sajnos a bal nagyon érzékeny. Ma gondoltam legyen a bal kéz, hogy tudjak délután alkotni valamit, de ezt buktam.  Itt viszont inkább kértem a vastagabb, de kényes eret mint a vékonyka kevésbé jó helyen lévőt... Végül mindegy lett.
A második szuri ment a jobb, rutin helyre, de az meg már úgy tűnik heges. Szóval jobba ment a harmadik is, ahova szerencsére bement az egész - csak ott meg mélyen van a véna - egy ampullás koktél.

Reggel leadtam a laborban a székletvérhez a mintákat is. Drukkolok, hogy minden rendben legyen. Ez csütörtök délutánra meglesz.
Jó hogy itthon, a kuckóban puha takaróba csavarkolózva tudok filmet nézni! Még azt is szeretem, hogy kint közben csendesen esik az eső.
Vasárnap este készítettem almakopótot vörösáfonyával, szerintem abból is majszolok majd. Ilyen időben igazán nem is hidegen, hanem langyosan az igazi! ♥

Nincsenek megjegyzések: