2010. július 31., szombat

Rómát látni, és megszeretni II. - előjáték, Velence

A tavalyi tapasztalatok után tudtam, ha már az autózás mellett voksoltunk, akkor sem szeretném, hogy a párom egyben vezessen le 12 órát Rómáig. Így buzgón kerestem köztes helyeket. Például felvetődött bennem az Anyu által anno sokat emlegetett Rimini - megálló ötlete is. Aztán a buta fejemmel valahogy összeraktam, hogy a térképen szereplő, kb. félúton lévő Venezia minden bizonnyal Velence, és döntöttem. Az első szálláshelyet a booking.com ajánlataiból Mestre-ben kerestem, ahonnan gyorsan elérhető ez kis olasz "ékszerdoboz", amit "egyszer mindenkinek látni kell".
Így a döntésemnek köszönhetően, 2010. július 17-én, nagyjából félúton Róma felé, délután négy körül landoltunk a hotelben, ahonnan rövid buszozás után már el is értük ezt a különleges kisvárost, s a fülledt, nyári este már Velence szűk utcáin bolyongva talált minket.

Szerettem Velencét, de tényleg.
Olyan végletes az olykor romantikus, csipkés, virágos - máskor mindjártösszedőlős, úristen-lakikebbenmégvalaki hangulatú házakkal, melyeket több helyen óriási, rozsdás kapcsokkal fognak össze, gondolom mert szétcsúsznak.
Míg az alsó szinten káprázatos gazdagság, csilli-villi portéka kap helyet, az épületek felsőbb szintjein egyszerűség, vagy inkább rommá válni látszó lakhely, esetleg "hotel" (jóindulattal is csak egyetlen csillag értékeléssel) talátható.
Mi hamar elkalandoztunk a kevésbé "népszerű", nem-arra-jár-a-tömeg helyek felé is. Itt is végletes volt minden, a pazar gazdagságtól, a korok hatására lassan elomló egyszerűségig.
Nem olvastam utána, egyszerűen befogadtam, éreztem - az idő fognyomait, a letekintő angyalokat, a sárkányölő szobrát a magasban, az üvegművesség mekkájának giccseit és ékeit, a sosemlátott mennyiségű rusnya kutyust, a vásári gagyi érdekes keveredését a luxussal, és a mindezek mellett teret foglaló művészeti alkotásokat.
Gondolázni képtelen voltam, már a gondolatától is rosszul voltam annak, hogy beüljek egy ilyen agyon-cizellált, giccses, poros kárpitú, megkopott bár kecses, sötét ladikba.
Két héttel az esemény után summázva: Velence egy-két napot megér, valóban érdemes megnézni, de vissza nem vágyom, egyszer elég volt. Kíváncsi leszek, néhány év múltán mennyit szépít az emlékeken az idő. Simán el tudom képzelni, hogyha rászánjuk magunkat majd egy újabb római kirándulásra, akkor ismét megállunk itt is, akár csak azért, hogy betérjünk spritzet inni, abba a hangulatos helyi ivóba...
(2010.július 17-18.)

2 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

7 éve (te jó ég, már 7 éve???) barangoltuk végig Olaszország elég nagy részét (Sorrento-ig), ki nem hagyva sem a kicsi, sem a nagy városokat. Fantasztikus volt! Úgyhogy most nagyon várom a további beszámolóidat.

Lily írta...

Hú, biztos szuper volt!