2008. október 13., hétfő

Hausler-Hof, Kürbisfest 2008

Még két dologgal is tartozom, a freisingi beszámolóval és Hausler-Hof tökfesztiváljáról is szót akartam ejteni. Kezdem az utóbbival, Fresing marad estére vagy holnapra...



Az Oktoberfest bejegyzésben említettem ezt a helyet, itt voltunk a németországi sörtúránkon kétszer is kis-fesztiválozni. A faluból (vagy kisváros?) nem sokat láttunk, mert a rendezvény a földek mellett érkező út mentén van, így be sem mentünk a házak közé. Első alkalommal szakadt az eső, így a tökök lefotózása után már mentünk is be a meleg sátorba. A második alkalom már késő este volt, így időnket ekkor is a mulató részbe vettük...



A helyről annyit tudtunk meg, hogy a helyi parasztok fogtak össze, ők építették itt ezt a méretes piacot, melyben van a központi "épület" is, ami helyet adottmost a "sörsátor"-nak. Tehát egész évben lehet itt kapni a helyi termelők áruit, és olykor van fesztivál is. Most éppen tökös, bár ez ottlétünkkor kimerült abban, hogy rengeteg féle csinos dísz, és persze ehető, finom tököt is árultak, változó árakon. Akadt zöldségféle, felvágott és tejtermék is, de az a rendezvényre való tekintettel az átlagosnál szerényebb kínálattal.



Egyébként a környező földek szélén is rengeteg helyen láttam, alkalmi fapolcokra kipakolt dísztököket, mellette becsületkassza, az árak 1 euronál kezdődtek. Sok helyen vásároltak, eladó sehol...
A sátorban már mint mondtam semmi tökre utaló jel nem volt, ott bizony dínom-dánom, eszem-iszom, mulatozás volt az emberek foglalatossága. A forgatag persze hamar elnyelt minket is...

Nincsenek megjegyzések: