Kicsit utánaolvastam, milyen rendezvényre is járunk ki évről évre, s mint megtudtam, először 1810. október 17-én ünnepelt München városa, amikor I. Lajos király és Teréz hercegnő egybekeltek. Részletes tájékoztatást a Wikipédián lehet olvasni, érdekes.
Először szombat késő délután, szakadó esőben mentünk ki a nagy buliba - napközben Hausler-Hofban voltunk a sütőtök fesztiválon (erről majd később). Bevallom, nem sok kedvem volt egy órát utazni a fogkocogtató hidegben, de mégsem maradhattunk a szállodában este hatkor, nem pihenni jöttünk, így mormota üzemmódot kikapcsoltam.
Mire kiértünk, elmúlt este nyolc. A kint lévő baráti társaság már felöntött a garatra és megközelíthetetlennek tűntek (elnyelte őket egy sörsátor), így a forgatagban sétáltunk, sült kacsát ettünk, és szégyen szemre jómagam inkább forralt bort, mint hideg sört ittam. Végül beültünk a Paulaner sátorhoz egy korsó sörre, bár ebben nem voltam most a Kedvesnek túl jó társaság - pontosítok, partner. Sajnos itt még hősugárzókat sem tettek a szabad térre, így didergős kortyolgatás volt ez az ő részéről is. Aznap még nem ragadott el minket a hangulat, inkább csak olyan szerelmes, megérkezős, ritmusfelvevős este volt, napocskát remélve másnapra...
És lőn. Ha nem is ezerágra sütő, de azért ki-kibújó. Nem esett szombaton (csak néha szemerkélt), így délelőtt Freisingben cserkésztünk, ami nagyjából úgy nézett ki, hogy lelkesen vágtattam a csodaszép városka utcáin ide-oda, medvéknek örvendezve, boltokba beszáguldozva, a pasi meg lelkesen caplatott utánam, szórakozottan és álmosan szemlélve milyen lükepék vagyok. Aztán találtunk egy piacot! Huhúú... na majd erről inkább írok külön.
Szóval a fesztre koradélután mentünk ki, éhesen és szomjasan. Barátainkat sikerült az első méteres-kolbász árusnál elveszíteni, így megint kettesben indultunk el az előző naphoz képest döbbenetes tömegben.
Örültünk, hogy találtunk ülőhelyet a HB "sátor" külső területén. Nem sokkal elhelyezkedésünk után kordont vontak a teljes placc köré, s bizony ide már nem lehetett bejutni. Kedves német fiatalok mellett ültünk, akikkel hamarosan szóba elegyedtünk és a hangulatgörbe elkezdett szépen felfelé ívelni. A következő páros, aki mellénk került két puerto ricoi srác volt, éppen egyikük kéthetes kisfiának születését ünnepelték. Ezután kínai szerelmes pár csüccsent a padsor végére, akik mint kiderült Frankfurtból jöttek. Az asztal megtelt, gurultak lefelé a sörök és egyre vidámabb lett mindenki.
Ezt szeretem a legjobban a Feszten, hogy nyitott, barátságos, vidám emberek beszélgetnek, olyan mint egy nemzetközi boldogságtalálkozó. A végén már locsoltuk egymás korsójából/ba a sert, nehogy valaki ne tudjon koccintani... hamarosan mindenki barátként ölelgette egymást, elhangzott "az én otthonom a te otthonod, gyere bármikor" szívet melengető mondat is többször, és minden nyelven szorgosan tanultuk, hogy "egészségedre".
Isteni este volt, amit a csapat szétbomlása után (ki-ki ment útjára) még hosszú ámuldozós sétával koronáztunk meg. Volt kis összekacagós táncolás, csokiba mártott gyümölcsfalás, csókok, ölelés... olyan szeretet-hömpölygés ott minden - kacagás, mosoly, koccintás, mulatás, utcai tánc, bolondos sapkákban, cikk-cakkban tántorgó emberek, heje-huja kavalkád.
Estére nem kellett altató, az biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése