Esti zokszó

Gondoltam hazajövök, szusszanok és örömködöm majd a blogomon, de másként alakult. Persze a beszámoló nem marad el, csak kicsit megviselte a lelkemet, hogy a gyermekeimnek nem sikerült megoldani, azokat az „óriási” feladatokat, amiket megbeszéltünk távozásom előtt - az az egyszerű dolog pl. hogy vegyenek maguknak vécépapírt olyannyira nem sikerült, hogy landolásunkkor már egyáltalán nem volt, és amikor jeleztem, hogy rajta uccu vegyen valaki, mert p*silnék, javasolták, használjak pzs-t. Gondolom nem néztem vidáman, mert sorsot húztak, és egyikük mégiscsak lement érte… Kissé kiakadtam, mert a hozzáállás kb. az egész lakáson látszott (mocskos tűzhely, konyha, büdös, szénára kiéhezett nyúl stb.), és ilyenkor mindig parázok, mi lesz, ha elmegyek 2 hétre, mire fogok visszajönni… Persze mentség mindig van, „dolgoztam”, vagy „alig voltam itthon”. Csak azt nem értem, hogy én is 20+ éve dolgozom és emellett ők felnőttek, tiszták voltak, a lakás is többé-kevésbé, nem éheztek stb. Vajon miért akkora dolog, ha az ember gyereke elkezd dolgozni, és miért gondolja azt hogy részéről ő már ezzel mindent megtett, tehát az ideje többi részében már csak kipiheni ezt a sokkot, ami őt érte ezáltal. Ilyenkor néha tudnék sikítozni. De holnapra biztos elmúlik. Ahogy máskor is. Főleg most, hogy a konyhát már félkészre sikáltam ,és egy mosáson is túl vagyok, no meg persze a nyulam is elégedett és tiszta. Majd holnap reggel felmosok és persze este, munka után elmegyek vásárolni… Utána pedig megírom milyen volt a Slovensky Raj-ban. Addig is egy illő esti kép ide, onnan (péntek este készült) és szúúúúszá kicsit nekem…