2008. július 19-én kezdődött, Utcafesztivál volt Zamárdiban és valamiért azt gondoltam, itt az ideje, hogy web-naplót nyissak. Aznap három apróságot is írtam, érdekes volt blogra írni, kitárni dolgokat az életemből. Hol nap mint nap, hol hetekig csendben, változó gyakorisággal jegyeztem le életem képeit.
Néha kicsit bezárkóztam, aztán kinyíltam újra, és mindenféléről írok, bár az igazán benső dolgokra voltak kísérleteim, hogy másik, zárt blogot használjak.
A Ficsergő túlélt minden "riválist" és próbálkozást. Itt szeretek "lenni", írni.
Ez a blog tényleg napló, napló a weben - rólam szól, ahogy látom a világot, ahogy megélek dolgokat, ami történik velem. Nem céloztam meg vele nagy közönséget, nem erre készült, csak ficseregni, csacsogni ki a világba, mint a fecskék. :)
Nem hiszem, hogy sokan olvassák, még kevesebben kommentelnek - gondolom a regisztrációs elvárás miatt, de annyi spam lenne, hogy ezt nem engedem el.
Örülök, hogy van és itt, az interneten. Én is szeretek másokat követni, olvasni az életükről, talán valakinek ez is érdekes, néha inspiráló. Ki tudja?! :)
Anyunak elejétől fogva nyomtatom, küldöm postán. Ő pedig boldogan olvassa és szorgosan lefűzi. Más ez mint egy levél, a levelezésünk ettől független. Néha szót ejtünk róla, de azt gondolom, így többet tud rólam, hiszen ritkán találkozunk és a kapcsolattartásunk nagy része a telefonos beszélgetés és a levelezés.
Szeretem a gondolatát, hogy valahol megvan offline is mindez. Köszönöm, Anyuci! ♥
Olyan jó néha "visszalapozgatni" a blogot, kicsit újra átélni a nyaralásokat, a boldog pillanatokat, meglepve olvasni, hogy jé, tényleg, erről is írtam...
Hat év és mennyi minden történt, mennyi minden változott! Először terveztem szemezgetni, mazsolázni belőle, de mégsem teszem. Inkább mást találtam ki.
A blog születésnapot hobbit módra tervezem megünnepelni, ezért ha mégis írtok ide, és jelentkeztek a játékra, akkor részt vehettek a 6. születésnapi ajándék sorsoláson!
Az ajándék általam alkotott dolgokból áll majd, a sorsolás után alakítom kicsit fiúsra illetve csajosra, attól függ ki nyer. Ha van kedvetek, játszatok velem! :)
Jelentkezni lehet mától (július 19.) július 27. éjfélig a bejegyzéshez írt hozzászólásban illetve írhattok nekem privát üzenetet is. Július 28-án sorsolok. Ha nem jelentkezik senki, akkor jótékony motyót adok valakinek egyszercsak az utcán ;)
Van kedvetek velem ünnepelni? :)
3 megjegyzés:
Érdekes, én azt hittem, a Ficsergő sokkal régebbi, mint az én blogom! Még sok 6 évet, és sok-sok bejegyzést!
Kedves Minyon, egyetlen hozzászólóként te nyerted a szülinapi csomagot. Facebook-on írtam neked. Gratulálok!
Rég jártam itt, utólagos boldog ficsergős szülinapot! :)
Megjegyzés küldése