Először is, imádom ahogy a házra süt a nap! ♥ Általában este megyünk ki - olykor reggel - és délután hat és hét körül aranyló fénybe vonják az utcafronti homlokztatot a napsugarak. Ilyenkor fog bejutni a fürdőszobákba is a természetes fény (télen nyilván nem) - ami szuper, mert ilyenkor fogok zuhanyozni! ♥ Imádom, hogy valaki Pinokkió-szerű fejet rajzolt a kapura, ahol a csengőnek kivezették a zsinórokat. Annyira cuki! :D ♥


Az utóbbi időszakban már nagyon véglegesíteni kellett a burkolási dolgokat, szóval kihordtunk rengeteg féle kőlapot a házba, hogy megnézzük azon a helyen, abban a fényben, ahol majd lesz. Így ki is esett az első pillanatoktól "szerelem" burkolat és később a második kedvenc is. Ellenben a második turnust felnyalábolva kaptunk új, "most érkezett" (tényleg, aznap!) kőlapokat és bár tipródtunk, de végül kivittük a kicsit sötétebb, barnás verziót is. Milyen jól tettük, mert a helyben rögtönzött kiszavazó-showban ő maradt bent és végül ebből lesz a teljes földszint valamint a lépcsők burkolata is! ♥


Miközben mi véglegesítettük a fürdőszoba terveket és a burkolatokkal kapcsolatban is szinte minden döntést meghoztunk (kivéve a konyhába kerülő "fröccsenő fal"-részt), a vakolási munkák készültek el bent, kint pedig készül a kerítés és az erkélyekre a korlát, valamint a tető alját is befejezték az ácsok. Sajnos a kamerák kábelét nem vitték el a burkolat alatt - nem szólt nekik senki - de megoldjuk majd máshogy, így nem kell visszabontani amit alkottak.


Még nincs kész az aljzatbeton, és az esőzések miatt bizony az alsó szinten néha tocsogunk a vízben. Vicces! De már olyan szép minden és imádom a ház illatát! Nekem a nedves vakolat, friss beton illat amúgy is kedves, sőt tudom hogy furcsa, de ínycsiklandó is - kívánom, harapnám, megenném. Gyerekkoromban is ettem a falat, homokot - gondolom a vashiány miatt van. Szerencsére az élvédők tőlem, és talán a nyúltól is óvják a csodaszép falainkat! ♥
A héten voltunk külső vakolat színt választani a leendő ikerszomszéddal. Ezekből készülnek most méretes, kikent minták, amiket kiviszünk majd a házhoz és a különböző fényben közösen analizálva eldöntjük, mi kerüljön a falakra.
Ígéretes neve volt a színeknek: praliné, capuccino, mocha... ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése