Pontosan, délután három órára érkeztem. Nagyjából tizen gyűltünk össze és Bogi vezetésével ismerhettük meg a nemezelés rejtelmeit. A teremben lévő kiállítást ekkor bevallom nem is vettem észre, csak a távozáskor, annyira magával ragadott a gondosan kikészített anyag-kínálat, a sok apró "kütyüke", valamint a kedves vendégváró falatok és italok...


Azt gondoltam, a nulladik szintű képességeimmel legfeljebb gömböket fogok készíteni - nem lett volna gondom ezzel, úgyis halloween füzért tervezek alkotni - de hamar kiderült, hogy ez nehezebb, mint például a virágot vagy a karkötőt nemezelni. Bogi azt mondta, egy csinos gömböcske nagyjából 20 perc alatt készülhet el...
Nagyon tetszettek a kirakott mintadarabok: szütyők, virágok, ékszerek és persze a tündérek is, de ragaszkodtam a tervemhez, ezért rögtön három színt is választottam, hogy duci sütőtököket gyúrjak a színes gyapjúból. Bízva magamban, reméltem belejövök és akkor három kisebb gömb is belefér a három órás foglalkozásba...


Sosem gondoltam volna, hogy a nemez "gyapjú-fátylanként" rétegelve, vizes-szappanos kézzel "összesimogatva" és a később gyúrva, gyömöszölve, kemény munkával készül! Jó kis edzés volt az izületi gyulladásos kezeimnek (de hiszen ezért is csinálom,értelmes kéztornaként)! A tökszeleteket fonallal és formázással igyekeztem kialakítani és csinos (szerintem scrapbook) gombokat is használtam a díszítésükhöz. A foglalkozás alatt sikerült 3 tököcskét és 3 gombócot, valamint egy hosszabb szárnak való sodorványt alkotni. Ez utóbbit még nem tudom, fogom-e a füzérhez használni, majd az összeállításnál kitalálom


Körülöttem a lányok is csodás dolgokat készítettek! A tocsogós-habos gyapjú alakításával szép lassan kialakultak a különlegesen szép karkötők, virágok és majdnem kész lett egy tündér is (csak a haja és az összeállítási munka maradt meg otthonra)! Alkotás közben Bogi végtelen türelemmel és kedvességgel, mindenkinek segített, akár szavakkal vagy tanácsokkal, akár konkrétan a nemez gyúrásával, gyömöszkölésével is. Én ezért különösen hálás vagyok neki, mert azt hiszem nem lettem volna kész ennyivel sem, ha ő köztünk sétálgatva nem masszírozgatja hol egyik, hol másik nemez golyómat.
A szorgos munka közben lehetett majszolni az Ízporta finomságaiból és bodza szörpöt vagy teát kortyolgatni.
Köszönet illeti a rendezvény szervezőit, örülök hogy ilyen környezetben és emberek közt ismerkedhettem meg ezzel az ősi, nemes és bizony igen nehéz kreatív technikával!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése