Érdekes volt a "világvége" napján indulni, de gondoltam, ha a Sors úgy gondolja, hogy a fellegek közt, vagy éppen Afrika szélén érjen a vég, hát legyen.
A Kartago Tours transzfer szolgáltatása korrekt volt, pontosan jött a fuvar, igaz helyettesítőkkel, így a visszafelé úthoz nem kaptunk információt, de ez a baki akkor még nekünk nem tűnt fel...
A reptéren lelkesen betekercseltettük a csomagokat (no meg rajzoltam rájuk csecse jeleket) és utána döbbenten vizsgáltuk, vajon a csaknem cipősdoboznyi méretűre zsugorodott pakkokban megváltozik a téridő kontinum és majd rendben ki tudunk mindent venni érkezéskor, vagy egészen picuri, esetleg romokban heverő cipőket és egyéb tárgyakat lelünk majd bennük...
A repülés eseménytelen volt, bár amikor feltűnt az általam havas hegyeknek vélt vidék, a párom felvilágosított, hogy az bizony rengeteg homok és azt hiszem, itt kezdtem el felfogni, hogy mennyire más világba érkezem...
A gépen felszolgált ételről készítettem néhány fotót, ami közül az itt szereplőt ítéltem szalonképesnek (a húsgolyós-tésztásat például határozottan nem).
Mivel nagyjából az egész utazás alatt féltem a sokak által beharangozott, "szaladgálós" vírustól, ezért sem a főételt, sem a sütit nem ettem meg, csak a péksütit, a sajtot és az olajbogyeszeket, amikre teljesen rákattantam, és minden nap elmajszoltam legalább 6-8 szemet. Fogalmam sincs miért, azt hiszem csak hallgattam a szervezetem jelzéseire.
Jó érzés volt kilépni a ragyogó kék ég alá, a napsütésbe, hiszen itthon már egy ideje csak szürke eget láttunk...
A magyar utazókat hamar szétrendezték különböző buszokba, ami kiszállított minket a szállodákba. Mivel mi a központban foglaltunk szállást, így szinte minden hotelt megcsodálhattunk kívülről, míg el nem értük a miénket.
Hú, bevallom, amikor megláttuk az eredetileg választott hotel bejáratát, hálát adtam az égnek, hogy mégsem nem ide jöttünk: a szálloda bejárata konkrétan egy építkezésre hasonlított, s engem bizony nem győzött meg az idegenvezető "belül higgyétek el nagyon szép" mondata...
Elsőre rendkívül különös volt látni a működő szállodák mellett álló, félbehagyott (elhagyott?!) építkezéseket (amíg valami nem készül el, nem kell adót fizetni). Mint írtam, olykor a használatban lévő épületek egyes részei is szét voltak verve...
A mi ablakunk a pálmafás-virágos sétányra nézett, tetszett a szoba is (olyan volt mint a képeken, csak kicsit "használtabb" és kevésbé tűnt tisztának), és a környezet is. Mire ideértünk - az ebédet lekéstük, hiszen az összes hotelnél megáltunk - mindannyiunkat az éhhalál kerülgetett, ezért kipakolás után azonnal a szállodával szemközti KFC-be vetettük magunkat. Ehhez persze át kellett jutni a négy (?) sávos úton, ami csak leírva tűnik egyszerűnek, ez Hurghadában komoly kihívás (vannak akiknek nem is mindig sikerül).
Az éhes ember azonban nem ismer lehetetlent, mi bizony az árusokon, kéregetőkön, dudáló taxisokon és robogó autókon át becsörtettünk a korgó hasú macskák által kerülgetett gyorsétterembe! Nagyjából ismerősek voltak a menük képei, így könnyen választottunk. (Itt a választott pakkhoz járt egy adag főtt barnarizs is.) Teljes bizalommal befaltunk mindent, miközben megcsodáltuk a szépséges egyiptomi papírpénzeket, amiket a szomszédban váltottunk.
Itt ért az első nagyon kellemes élmény, a szomszéd asztalnál ülő, kisgyermekes egyiptomi család hölgy tagja ránk mosolygott, megkérdezte először vagyunk-e itt, és az igen válaszra a "Welcome in Egypt!" köszöntés kíséretében villantotta ránk ragyogó mosolyát...
Az életmentő "ebéd" után robogtunk vissza a hotelbe (ami kábé szemben volt, de az említett úton-átkelési nehézségek miatt kellett rá időt és türelmet szánni), ahol összegyűlt a MinaMarkban tartózkodó nyolc fős magyar csapat, valamint pontosan megérkezett az idegenvezető is, aki részletes tájékoztatást tartott mindenről, amit itt érdemes tudni (szorgosan jegyzeteltem). Ekkor sorolta fel a fakultatív program lehetőségeket is.
A kirándulások közül a luxori út tűnt vállalhatónak és értékesnek, annak ellenére, hogy hajnal háromkor kellett kelni (aki Kairóba ment előző nap, annak fél egykor és éjjel tizenegy körül értek vissza).
Mi magyar szervezésű hajókirándulásra nem jelentkeztünk, indult ilyen a mi szállodánkból is, igaz helybéliekkel, és végül arra mentünk el néhány nappal később...
Igen fontos információ volt, hogy az országba érkezés után, 48 órán belül lehet még a Duty Free shopban vásárolni. Ezen felbuzdulva, all inclusive ellátás ide vagy oda, mi elbattyogtunk az említett helyre, és vettünk egy-egy üveg jófajta whiskyt, tutiamifix.
Este elmentünk a környéken sétálni, és mindjárt megvilágosodtam, mi célja a rémesen ronda, piszkos, műanyag pálmafáknak az út mentén... Így sötétben jobban nézett ki, tény.
Bevallom, engem már ekkor nyomasztott a lépten nyomon hozzánk lépő árusok serege, és ijesztően viszkettem a portól, valamint valószínűleg pszichésen is, a sok látott piszoktól. (A fürdőszobánkat azonnal végigtakarítottam a fertőtlenítő spray segítségével.)
Volt mégis az egésznek egy ismeretlen, finom varázsa, ami megérintett és gyermeki szemekkel csodálkoztam rá Hurghada központjának éjszakai forgatagára...
A világvége pedig nem jött el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése