Kismadár

Hazaértünk. Leírtam az álmom, most regenerálódom, meg kéne sütni a sütiparty kekszek második felét... úgy érzem, nincs ma hozzá erőm.
Nem aludtam jól (lassan megszokom), bár a párom hajnali hozzám kifliződése jól esett nagyon. Aztán a fura álom a nyulakkal után, inkább ébren maradtam. Úgyis aprózgattam Anyucinak a befőttet, kompótot, hogy könnyen tudjon majd falatkákat enni, ha megkívánja... Leszűrtem a leveséről a zsírt, ellenőriztem, nem felejtek-e el valamit.
Közeledett a "muszáj felkelni már"-időpont, elkezdtem készíteni a páromnak a ham & eggs-ét, hogy jól induljon a reggel, meg úgyis tudtam, ki tudja mikor aznap eszünk újra.

forrás: Amazing Paper

Anyuci nincs jól. Látom.
Persze ésszel értem én, hogy hurrá, mert már eszeget, megkíván dolgokat, éhes és jajjdejó, hogy megszűntek (úgy tűnik) a csúnya tünetek, de nagyon le van fogyva... nem csak a teste.
Olyan mintha egy apró, ijedt, fázós kismadár lenne, holott máskor, ha nem is szárnyaló, "mindenható" sas már, de legalább aranyos rigó.

Hallgattam őt, néztem meggyötört kezét, simogattam finom bőrét, aggódva figyeltem, ahogy formálja, olykor keresi a szavakat, gondolatokat bogozva fogja homlokát, vagy dörzsöli szemét.

Most magam sem találom a szavakat. Legszivesebben felkapnám, napra, zöldmezőre, vidám dalba vinném, táncolni hívnám, égbe emelném, szellővel csiklandoznám.

Beszéltem az orvossal... kedd délután, egy vizsgálat után többet tudunk.
Most még igazán semmit, de legalább kap infúziót, figyelnek rá, és a pici lelke, most öröm-rebbent, hogy vele voltam. Porszem.

Megcsavarodott bennem valami, amit csak ő cirmolhat ki.