Rómát látni, és megszeretni IV. - érkezés

Kényelmesen, reggeli után, nagyjából 10 órakor indultunk el mestrei szállásunktól Rómába. A GPS-ek korában nem volt különösebb gondunk, kényelmes tempóban követtük az utasításokat, haladva Bologna, Milano, majd Firenze felé. Délben rövid pihenőt tartottunk egy autópálya melletti, zsúfolt parkolóban, majd robogtunk is tovább.
Délután négyre értünk a hotelbe, gyorsan birtokba vettük a szobát (imádtam a szappantartót és akkor még a teraszt is), majd indultunk is a városba.
Bár az Útitárs sorozat Róma könyvével felvértezve jöttünk az útra, úgy döntöttünk, hogy első este csak csavargunk, belevetjük magunkat a város szívébe és megyünk amerre kedvünk lesz, érzésre.

A dohányboltban vettünk jegyet (1 euro a 20 percig érvényes jegy) és az egyik helyi busszal tíz perc alatt leértünk a metróhoz, ahol megvettük és aktiváltuk is a Roma Pass-t, amivel korlátlanul használhattuk a város tömegközlekedési eszközeit, 3 napon belül ingyen mehettünk be két nevezetességhez, no meg további kedvezményeket is igénybe vehettünk - úgy gondoltuk, megéri a kissé borsos árát (25 euro) ez a "világjegy".

A piros metróvonalon aztán besuhantunk a Spanyol lépcsőig, amiről annyi lelkendezést hallottam és olvastam már, hogy alig vártam a "nagy találkozást".
Sajnos a meghatottságom elmaradt, a zsúfolt lépcsőn nyoma nem volt a képeslapokon látott, leomló virágoknak, a tövében található Fontana della Barcaccia (az útikönyv szerint amúgy is Róma legkevésbé mutatós, barokk kútja) pedig éppen körbe volt kerítve, talán felújítás miatt, így az utcán sodródva tovább sétáltunk, kihagyva a Trinita dei Monti-templom elől feltáruló látvány megtekintését.
Tudattalanul haladtunk a Trevi kút felé, az apró boltok egyikében élvezettel kortyolgattuk első limoncellonkat (Párom ellenkezése ellenére azonnal vettem és cipeltem egy üveggel, hogy legyen másnap estére - tudtam, hogy jól be kell hűteni.).
Aztán térültünk, fordultunk és máris ott voltunk az Örök Város legnagyobb és leghíresebb szökőkútja előtt. Ez volt az első élmény, ami igazán megérintett. Pedig általában az egyszerű dolgokat szeretem, valahogy Nicola Salvi pompázatos műve, színpadias környezetben megjelenített Neptunja a lelkemig hatolt. Kivártuk a forgatagban, hogy leülhessünk itt kicsit, és elhessegetve a fényképezést felajánló turista-piócákat (nem is értem őket, mindenki digitális gépekkel, telefonokkal fotózott a kútnál, érdemes lenne profilt váltaniuk), hosszan csodáltuk ezt az alkotást, melybe oly lelkesen dobálta mindenki az aprót, hogy visszatérjen majd egyszer ebbe a városba... (Nem kockáztattam, bedobtam én is!)

Innen fogalmam sincs merre sodródtunk, meg-megállva, ámuldozva, hol fel-, hol letekintve - Minden sarkon, zugban várt valami csoda! - míg a távolban meg nem pillantottuk a II. Viktor Emánuel emlékművét.
Innen már tudatosabban bandukoltunk az impozáns, hófehéren világító épület felé, majd alapos körbejárása után (már zárva volt, mire ideértünk), elhaladva a Forum Romanum romjai mellett, a lemenő nap fényében fürdő Colosseum szólított minket magához.
Fáradt lábak ide vagy oda, a vonzás ellenállhatatlan volt, szinte megigézve mentünk Róma legnagyobb amfiteátruma felé. Hosszú percekig csodáltuk némán, lassan körözve körülötte, letűnt korok dícsőségén merengve, köveket érintve, talányokat fejtegetve. Tudtuk, hogy erre majd sokkal több idő kell, így a párom már az első római estén eldöntötte, hogy a város ókori emlékeivel szeretné majd tölteni a születésnapját...
Utunk legdrágább vacsoráját itt költöttük el (minden centet megért) a Colosseum lábánál, végignézve ahogy lemegy mögötte a nap. Az ízletes finomságokat egy hangulatos, kellemes olasz étteremben fogyasztottuk el - a párom sókéregben sült marhasültet, én pedig "vegyes tálon", különböző olasz tésztaféléket kóstoltam meg (emésztési gondjaim miatt nem kockáztatva meg a gombásat), amit egy-egy jó nagy korsó sörrel öblítettünk le.
Innen visszasétáltunk a közeli metro megállóhoz és már este tizenegy volt, mire hazaértünk a szállásunkra, ahol aztán megkezdődött a meleg szoba - nem működő légkondi "mini-kálvária", de szerencsére esélye nem volt arra, hogy árnyékot vessen erre a csodálatos napra.
(2010.július 19.)