Nyünyük

Hetek óta tart már, hogy a balatoni estéinket megkeserítik az általam nyünyüknek keresztelt árvaszúnyogok. Nem bántanak ők ugyan senkit, de annyian vannak, hogy például a fűben átsétálva nem érdemes beszélgetni, hacsak nem akar valaki néhányat közülük elfogyasztani. A fák alatt megállva pedig valami elképesztő erősségű zümmögés hallatszik, mert a nyünyü felhő éppen ott telepedett le. Számuk egyelőre nem csappan, pedig közeleg a balatoni nyár...
Tegnap este elmentünk Siófokra, a Balatoni Szezonnyitó Fesztiválra és az esti Első emelet koncerten akkora nyünyü raj lepte el a színpadot és az olykor megvilágított nézőket, hogy tisztelettel adóztam a zenekar tagjainak, mert végigjátszották a koncertet (és a ráadást is), néha utalva csak a zavaró, többezres szúnyog seregre. A nézők egy része már kevésbé volt toleráns és csapkodva, haját sepregetve elhagyta a kikötőt...
Évek óta járunk ide, még sosem láttam ennyi árvaszúnyogot a part közelében.
A sulinet leírása szerint: "Az árvaszúnyogok rövidre szabott életük folyamán nem táplálkoznak, vért pedig végképp nem szívnak, ezért csípésüktõl nem kell tartanunk." Ám ők is beismerik, zavaró a hatalmas rajokban mozgó rovar sereg...
No igen. Ez éppen elég. Hiszen emiatt nem szívesen sétálunk este, és ha mégis kimerészkedünk, kicsit egy katasztrófa film főpróbáján (csapó1) érzem magam az egyre erősödő zünnyögésben, aggódva tekintve fel, mikor lendülnek mozgásba a hatalmas felhőkben rajzó nyünyük...

A fantasztikus fotó amit beillesztettem ide Seerdani képe.