Megint a lábam...

Annyira izgultam. Valahogy rossz előérzetem volt... Még júliusban sikerült a lépcsőn beszánkáznom a Balatonba úgy, hogy a bal lábam magam alá került, tehát a sípcsontom, elől mind a négy fokon végigvertem, mindeközben teljes, nem-pehely súlyom a lábamon... Fájt, nagyon, de tudtam járni. Tudtam, hogy ronda zúzódás, de ezt ugye már simán, rutinból kezelem.
Ám a véraláfutás azóta is jött-ment a lábamon. Pontosabban sárgult-lilult és középen maradt a vörös "mag". Még a sarkantyúm felfedezésekor látta az ortopéd-orvos, mondta is hogy "ja igen, az ott egy csonthártya gyulladás, de fél év is lehet, míg begyógyul, ezért azzal most nem foglalkozunk, mert a panaszokat, amiért odamentem nem az okozza".
Vártam, türelemmel. De vasárnap a "bibim" bevérzett, méghozzá kifelé. Csorgott a vérem, és valahogy nagyon nem volt rendben ez a dolog. Főleg mert már egy hete estére méretesre dagad a bokám (23-ról 29 centisre), ami szintén nem túl kellemes és csak részben tudom az ülőmunkára fogni. Bevallom minden ijesztő átsuhant rajtam, szóval megszületett a döntés - orvos.

Elmentem hát ma a sebészetre. Sokan voltak, ahogy mindig. És mire bejutottam sem volt jó - megnyomkodták az érintésreiscsillagokatlátós sérülést, elküldtek röntgenre sallala. Ahogy a doki is jósolta, sem törés, sem repedés annak idején nem volt. Viszont valóban sikerült randán összeverni a csonthártyát, ami krónikus gyulladást eredményezett. Erre most kaptam krémet és gyógyszert is. Kenni kell ("bedörzsöléssel még ha fáj is"), kötni, felpolcolni, és 3x1 tablettát, azaz emelt adagot szedni a gyulladásgátlóból. Legyen. Hátha jó a sarokcsont sarkantyúimra is. Jó lenne a két legyet egy csapásra, mert bár sokat javult a helyzet, messze nem tökéletes.
Hát így vagyok. Kicsit megnyugodtam, de úgy látom, a bal lábam peches, ez szokott kifordulni is meg ilyesmi, szóval jobban oda fogok rá figyelni.