2012. augusztus 9., csütörtök

Közösségi katyvasz

magra lelt galambok
Hú, jó rég nem írtam megint. Dehiszen a munkahelyemen voltam szinte csak gép előtt, annyira megviselt az elmúlt félév gyógyszeres kezelése, hogy egyre kevesebbet ültem le a számítógép elé... Ha időm és energiám engedte, inkább más közösségi lehetőségekkel foglalkoztam, mert érdekel-érdekelt, de valahogy a webes naplóra nem maradt sem kedvem, sem időm (nincs kedvem a világba nyifogni). Azt hiszem el is apróztam magam - talán jobban is teszik azok, akik mindent egy helyre írnak, nem próbálnak több oldalt létrehozni, mint például én, aki külön tartja a főzőcskézős oldalát (Sufonesza), a vidám képecskéset (Mosolycsaló) és az írósat (Porszemek), az egyéb, említésre talán nem is méltóaktól eltekintve.
Kipróbáltam a Tumblr-t (erről anno írtam is, itt), de most már inkább csak közvetve "nézek be" ide, mert az okos-telefonos alkalmazása nem túl komfortos, gép elé pedig mint mondtam ritkán ülök.
A Twitter-t még aktívan nem használom, pedig jóval előbb létrehoztam az elérhetőséget, csak valahogy nem találtuk még meg a közös nevezőt. Most hogy az új telefonomon egyre többet prüttyögök ilyesmivel is, nézegetem, szokom. Számomra különös, hogy ekkora sikere van (itt vagyok), még. Érdekes, a viszonylag minimál posztjaim ellenére van, aki követ engem...
Gondolom az Instagram linkek hatása. No, az Instagram az, amit imádok, mind Android-os, mind iPhone-os felületen! (Kár, hogy weben ez nem szerkeszthető, könnyebb lenne tag-gelni, javítani, amit elütök, de segond.) Itt sok, érdekes embert követek, és egyre többen követnek engem is.
Többen megkérdezték, mit szeretek ebben... Számomra nagyon érdekes. Direkt sokféle felhasználó képeit figyelem, van akit a hasonló érdeklődés miatt (természet, kézművesség, fotózás, nyúltartás stb.), mást pont mert nagyon eltérő az élethelyzete, életének a helyszíne, a korosztálya, vagy csak mert az eddig feltett képei lenyűgöznek, vagy esetleg mert ő kíváncsi volt rám, és én is kíváncsi lettem rá. Ez izgalmas kaland, napi szinten művelem, kedvenc!
Szintén nagyon rákattantam a Pinterest-re, ahova rendezetten, képekkel gyűjthetem kedvenc képeimet, linkjeimet, vagy témáimat, olyan dolgokat, amik valamiért fontosak nekem, ötletesek, szeretnék velük később foglalkozni (kézműves ötlet, recept stb.), vagy egyszerűen csak inspirálnak (ide mazsolázok). A Pinterest az az oldal, ahol napokra el tudnék veszni...

Mindezek mellett még számos oldalt tervezek górcső alá venni, de ezek még őszig kénytelenek lesznek várni (Badoo, Xanga, yfrog stb.). Érdekelnek önmagukban és azért is, hogy miért és ki kattan rájuk, hogyan hatnak rám, az internetes közösségekben melyik sikeres és melyik nem, no és persze vajon miért van így.
Rendszerese olvasok is erről a témáról neten (pl. itt: Social Media Examiner) és ha van cikk, akkor persze a nyomtatott sajtóban is. Számomra a legtöbb eszmefuttatás inkább tűnik gondolatébresztő esszének. Szerintem a szerzők és szakemberek többsége még figyel, analizál, trendeket határoz meg, a "megfejtéssel" senki nem rendelkezik.

Nincsenek megjegyzések: