2009 - TOP10 emlék

Még Karácsony környékén találtam ki, hogy bár biztosan nem lesz könnyű, de Szilveszter után kiválasztom 2009 legkedvesebb emlékét, méghozzá számszerint tizet.
Semmiképpen nem akartam olyat, amiben emberek jelennek meg, mert tudom hogy van aki nem szereti ha bármi a neten megjelenik róla, így bár több is köthető valakihez, a kiválasztott képen, nem fog megjelenni...
Tudtam én, hogy ez a tíz nagyon kicsi szám, de a nyaralások során is általában top10-et csinálok a napokra válogatott élményekből, mert ennyit lehet úgy elmesélni, és bemutatni, hogy figyelemmel kibírja a család.
Ma délután neki is láttam a fotóim és emlékeim mazsolázgatásának, jól is esett kicsit áttekinteni az évet.

Íme a kiválasztottak...

Még januárban leptem meg ezzel a nappal a lányom és magam, hogy együtt töltöttük "tizenéves" korának utolsó napját, hiszen másnap betöltötte a huszat.
Már akkor is tudtam, és most is így gondolom, nincs értékesebb, mint a szeretteinkkel együtt töltött idő. Dédelgetett emlék marad, köszönöm.



Nehezen engedtem el a tizes listából a balatoni emlékek százait, és végül ez maradt bent a rostán, az első tavaszi hétvége érzéseit őrizve. Még most is érzem (sőt lassan újra), hogy a hosszú tél után annyira vágytunk már a nyaralóba, szinte fájt. Ilyenkor szeretem a legjobban a tavat és a környékét. Az őszi álomból ébredő természetet még nem zavarják a nyaralók ezrei, békakuruttyolástól hangos a környék, a víz hűvös tisztasága magával ragadó...

A nizzai utunk emlékei közül hármat is kiválasztottam. Az első Eze volt. Amikor 2009.július 14-én megpillantottam ezt a kis falut, azonnal tudtam, hogy a lelkem egy része ott marad, és örök szálként fűz engem oda...
A második képen St Tropez kikötője látható. Az egész környék magával ragadott, már akkor, amikor a párom 2004-ben kivitt oda. Elmondhatatlanul jó volt visszatérni, kicsit sajnáltam is, hogy a nyaralás második felére nem ezen a környéken választottam szállást. A Kedvessel ellentétben én vágyom mindig új helyre menni, mégis megéreztem, mennyire jó ismét felkeresni a kedves helyeket is.
A harmadik választásom a socca lett, amit az út első napján Vence-ben és az utolsón, Nizzában kóstoltunk meg. Olvastam, hogy ezzel az étellel szemben senki nem marad közömbös. Igaz lehet, különleges ízvilága miatt mindenképpen döntés elé állítja a fogyasztóját - jómagam a rajongója lettem.

Természetesen semmiképpen sem hagyhattam ki utazásunk eredeti célját, a U2 koncertet, amin több mint ötvenezer ember társaságában vehettünk részt. Bár már volt szerencsém "találkozni" az együttessel 2001-ben, Münchenben. Akkor ülőhelyen álltunk, így elképzelni sem tudtam, milyen érzés egy ekkora tömeg "szívében" tombolni a zenére.
Bár akkor azt hittem a Magnificent lesz, az ami elsodor és leginkább magával ragad, az I'll Go Crazy if I Don't Go Crazy... remix verziója tette ezt meg, amit azóta sem tudok eleget hallgatni, holott addig gyűlöltem a remixeket.
Ez telitalálat! ... és azóta már több másikat is megkedveltem - lehet megváltozott bennem valami?!

Azt hiszem, ha a lányom is összegyűjtené a 2009-es, emlékezetes pillanatokat (igaz én most a pozitívakra koncentráltam), akkor bizonyára szerepelne benne egy este, melyen többen kerestek neki a távolból szállást, hogy ne töltse újra az éjszakát egy pályaudvaron, mert valahogy mindig elsodorják a koncert után az események... Szerencsére sikerült neki tiszta, meleg alvóhelyet találni, nem is akármilyet, így annak hatására (egészen pontosan a másnapi svédasztalos reggeli élménye ihletésével) terülj-terülj asztalkám várt az idei névnapom reggelén a konyhában...


2009-ben mentünk ki először a Budai Borfesztiválra (egészen pontosan a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál) - méghozzá nem kettesben, hanem kedves barátokkal!
Mint azt akkor, a blog bejegyzésben is leírtam, többszörösen különleges élmény volt.
Idén szeretnék többször kiszakadni hétközben, esténként is a mindennapokból, többek között ezért választottam ki ezt az emléket...


A Villányban töltött hosszúhétvége komoly fejtörést okozott nekem. Hosszas tipródás nyomán, végül mégis azt az emléket (és képet) választottam, ami mindannyiszor elsőként beugrik, amikor erre a néhány napra gondolok vissza.
Ez pedig nem más, mint a kakasdi Anna cukrászdában elfogyasztott krémes. Pocaklény vagyok, ezúton bevallom. Feledhetetlen süti, csak ajánlani tudom a környékre látogatóknak!

Végül egy olyan élmény sorakozzon itt, amiről még nem írtam és lehet nem is fogok. Októberben elmentünk a Kedvessel kirándulni egyet Dobogókőre, ahova gyerekkoromban oly sokat jártunk Anyuékkal.
Már annyi idő telt el azóta, hogy sajnos nem tudtam rég nem látott ismerősként köszönteni a fákat és sziklákat, ám ettől függetlenül végtelen örömmel ittam magamba újra az ismerős érzést, az őszi erdő egyedülállóan különleges élményét.

Ráadásként álljon itt még Mamókám 90. születésnapjának emléke, hiszen ez is a legkedvesebbek közül való, nem tudtam erről lemondani a válogatáskor, mégha ez már a 11. is...