2009. október 17., szombat

4+3 - Momly

Azt hiszem ez volt az egyik legszebb születésnapom. Nehéz, dolgos hétköznap volt, és mégis ünnepi lett. Egész nap mosolyogtam és boldog voltam, ennyi szeretetet kapni, maga a csoda!
Anyuci már előzőnap írt sms-t, hogy a születésem évében, azon a napon még nem tudta, hogy másnap tündéri lánya születik... A kedves pedig előző szombaton, velem karöltve vette meg első ajándékom - ülésfűtést az autómba, ami azóta is, nap mint nap kényeztet.
A "nagy nap" reggelén puszikra, cirmire, mosollyal ébredtem - tutujgatós szeretetben, no meg iziben rendkívül fontos könyvet kaptam (Sárkánytudósok kézikönyve terepmunkához), amit azóta is nagy gonddal tanulmányozok. :D
A Kedves bevitt dolgozni, kicsit azért hogy kényeztessen, kicsit azért hogy egészen biztosan "normális" időben jöjjek aznap haza (hiszen így ő is jött értem, és akkor nincs apelláta).
A munkahelyemen pedig egymást érték a meglepetések: csokik, puszik, gratulációk, még egy teljes csapat is beáramlott az apró irodámba, széles mosollyal heppi börszdéjt énekelve. A folyosón arra járó kollégák pedig azonnal vették a lapot és beálltak a sorba. Mondhatom, még szélesebb lett képemen a mosoly (és titokban leírom, borzongtam a boldogságtól), amivel amúgy is egész nap jártam-keltem. Azóta mindenféle nyuszis dolgok gyarapítják a gyűjteményem, rengeteg csoki is felszaporodott a környezetemben - nagy szerencse, hogy a kedves munkatársak segítőkészek ezügyben, és megmentenek attól, hogy méretek tekintetében Gombóc Artúr babérjaira törhessek!


Azon a napon nem hosszúztam, és nem hoztam haza munkát, elég volt a napi pörgés a kedveskedésekkel tarkítva... Este siettem a családhoz, a gyerekekhez!
Az ajtón belépve édes illat csapott meg, akkor még nem tudtam mié. Hamar kiderült, a gyertyafényes vacsorához terített asztalon óriási liliom csokor illatozott. No, ha eddig azt hittem elborítottak a nassolni valók és kényeztetések, most megtudhattam milyen a kánaán. Persze a legjobb az ölelés volt, a szeretet, amiben lubickolhattam.
Ámulattal néztem a lányom által kreált túrótortakölteményt, amire barackokból szíveket "faragott" és ráírta a nevem is - Momly. (Még ahogy leírom is libabőrös leszek.)
Mindenkinek mindent köszönök, csodaszép nap volt - megerősítette bennem, nincs fontosabb, mint a szeretet. Szeretek szeretni... és szeretve lenni is.