2009. szeptember 13., vasárnap

Egy átlagos szombat

Gondoltam leírom magamnak, emléknek, milyen is egy átlagos őszi szombatom (minden 2. hét egyelőre, egyik hétvége Budapest, másik Zamárdi). A tegnapi is csaknem teljesen tipikus volt, ezért "alkalmas" erre a célra.
Reggel felébredtem, 6-7 körül, ahogy szoktam hétköznap is, sajnos nincs olyan belső órám, ami alkalmas követni azt hogy hétvége van. Ilyenkor behozom a nyuszit, aki rohan a bilikéjébe, és csak dolgavégeztével kezd el reggelizni, majd hanyatt dobja magát, lustálkodik. Ezt mindig megnézem, imádom ahogy a hófehér pocak az ég felé néz és ha túl jól sikerül a vetődés, akkor Dodó vadul kalimpál a kis lábaival, próbál biztonságosabb pózba fordulni...
Beloggolok a Facebook-ra, ott elmolyolgatok, közben mellettem a papír, írogatom mit kéne vásárolni a piacon és utána a boltban. Persze teljesen nem vagyok magamnál, ezért megeszek egy joghurtot (általában Activia-t), amibe 2-3 teáskanál zabpelyhet, vagy bio tönkölypelyhet teszek. Az applikációk közül egy kertészkedős és egy étterem menedzselős játékkal szoktam játszani, ezekkel akár 20 percet is eltöltök - persze úgy, hogy közben kávézunk (azért a többes szám, mert a nyuszi ilyenkor kekszet kap, bár amióta beteg volt, nem eszi meg, de akkor is követeli a jussát - a hagyomány az hagyomány. Mondjuk tegnap megette, mert felbontottam az egyik francia kekszet, ami frissen isteni, vékony tésztájú, ropogós és azt nagyon kedveli (azért nem fogok érte kiutazni neki újra Nizzába).
Ezután kis házimunka jön (közben mindig velem a bevásárló cetli), mosogatás stb. Mire a kedves is felébred és kilát a fejéből, közeleg a 9-10 óra.
Tegnap reggel a szikkadt kenyérből bundás kenyér készült reggelire, amit egy-egy pohár tejjel fogyasztottunk el.


Ezután kimentünk a piacra, ahol a megszokott árusoknál vásárolunk - megvan ahol almát veszünk (csak almát árulnak, kézzel szedik, finom, illatos, gondos kezek rakják ládába), ahol a friss petrezselymet (általában idős néniknél, akik tuti nem permeteznek), megint máshol a savanyúságot, zöldséget stb. Tegnap ezek kerültek a "kosárba": 1/2 kg szilva, 1 kis fej karfiol, 1/2 kg vajbab, 5 csomag petrezselyem, 2 kg édes alma, 1 közepes fej brokkoli, 1 kg színes paprika, 1 kg illatos paradicsom, 3 fürt szőlő, 5 szál sárgarépa, 2 csomag újhagyma, 1 formás sütőtök, 1csomag erős paprika, a nagyikámnak egy kisebb, házi májas hurka, és 1 pár pikáns szárazkolbász - amiből végül megvettük a párt, hogy vihessek a Mamónak és Apunak is.
Nehezen, de lemondtam a gombáról, a gusztán kínált padlizsánokról és zsenge cukkinikről is.
Mindezt elcipeltük a kocsihoz, majd végül visszamentük a kifőzdéhez, ahol megvettem a fiamnak a "szertartásos" rántott sajtot, sőt ezen a héten itt, a piacon szereztük be Apunak a szénsavmentes Balfit is. (Kéthetente viszek neki 2-3 kartonnal, rendkívül jó hatású az emésztésére, ezért naponta egy üveggel meg kell igyon.)
Mindent hazavittünk, gyermeknek kikészítettem a kaját az asztalra, majd indultunk is vásárolni. Némi tipródás után a Ferihegy Bevásárlóközpontot céloztuk meg, mert ott van többek között Müller, Lidl és Fressnapf is.
Odafelé tankoltunk (ezt utálom, nekem nagy segítség hogy a párom intézi), és vettem újságot (most éppen Nők lapját és Lakáskultúrát).



Az üzletekben aztán beszerztünk minden további fontosságot az élethez - szénát, nyúlalmot, magot, élelmiszereket, ilatszereket stb.
Most semmi dorbézolást nem követtem el - ami extrát vettem, azt a Mamónak szántam, mert tegnap volt Mária nap, és visszafelé hozzá mentünk névnapi köszöntésre.
Persze előbb megálltunk egy virágboltnál és nagy csokor (inkább tavaszi hangulatú, vidám, világossárga-kék) virágot vettünk neki. Meg is hatódott a kis drágám, hüppögve puszilgatta a párom és engem is...
Anyunak is küldtem sms-est, őt már köszöntöttük még az én névnapomon, bár a neves napra borítékban hagytam neki (illatos, provance-i főzött szappant, amit még Nizzában vettem).
A kutyus, Roni is örült nekünk (bohókás kis bolognese), bár kevésbé volt boldog a kapott rágcsával, amit a Fressnapfban vettem neki, sokkal lelkesebben falta be a grillcsirke csontokat, amit félreraktam neki hétközben. A végén a kutyacsemegének szánt rúddal a szájában, vigyorral a pofiján mászkált közöttünk, pont úgy nézett ki, mintha szivarozna.

Ezután hazamentünk, ahol aztán akadt tennivaló bőven. Elsőként elindítottam egy mosást, leszedtem és "kiosztottam" a ruhákat (mindenkiét beraktam a szobájába, a gyerekektől elvárom hogy pakolják el a sajátjukat - persze jobban örülnék ha le is szednék maguknak, ami olykor meg is történik). Ezután nekiláttam a hűtőtakarításnak, mert péntek este sikerült kinyomozni, mi okozza a szagot, ami belőle áradt - szóval még a névnapi meglepetésem óta bent felejtett túró miatt kellett ismét fertőtleníteni az egészet. Szépen kipakoltam az egészet, átmostam, kicsit selejteztem és optimalizáltam a helyet, majd bepakoltam az aznap vásárolt termékeket is. Szerencsére befért minden!
Ezután vajbab levest főztem, feltakarítottam a konyhát, pakolásztam, teregettem. Közben végig velem volt a notebook a konyhában, így például amíg kávéztam, leültem kicsit.


Ezután felhívtam Aput, hogy melyik nap menjek, abban maradtunk aznap, így kaptam a fiam és átmentünk édesapámhoz. Vittük magunkkal a heti gyűjtött szelektív hulladékot is. Apunál elbeszélgettünk mindenféléről, leginkább hallgattuk őt, kértem tőle kölcsön néhány Chopin lemezt, majd tőle is elhoztuk az összegyűlt flakonokat. Hazafelé megálltunk és kidobtunk mindent a "helyére".
Itthon aztán vacsoráztam a kedvessel, majd a gép elé kotlottam, játszottam kb. egy órát. Aztán elfáradtam, úgy gondoltam lefekszek és nézek egy filmet (ez ritkaság számba megy nálam). Így is lett, egy gyors zuhany után megnéztem Sydney Pollack A tolmács című filmjét, Nicole Kidman és Sean Penn főszereplésével. Igazán nem hidaltam le tőle, de nem volt rossz - ezt az is mutatja, hogy nem aludtam el (bár ez betudható a párom klikkelgetésének is - valamilyen gépet telepített, konfigurált egész este, éjfélig). A film után, amíg a párom is lefürdött, passziánszoztam a pda-mon, és utána a vállára kucorodva aludtam mint a bunda, ma reggelig.
(Ha tudnám hogy kell ezt a hosszú posztot aloldalra törtelni, megtenném, de nem tudom. Aki tudja, hogy kell, kérem írja meg. :D)

2 megjegyzés:

Mademoiselle írta...

Ez a kutya egy tünemény :-D

Lily írta...

Igen, nagyon jó fej. :)