


Szeretem ezt a helyet, hangulatos. Kicsit féltem tőle, hogy milyen lesz csúcsszezonban, mert van egy barátunk, aki rendszeresen idejár, és ijesztő szorikat mesélt a júliusi forgalomról, túrista-tömegről.
Semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, sem az úton (autópályán érkeztünk), sem a faluban. Tény, hogy többen voltak mint 2004 szeptemberében, de mivel szieszta idején landoltunk, nem sokan nyüzsögtek az utcákon. Mi is pihegtünk a kikötő egyik sörözőjében, mielőtt barangolni kezdtünk. Szomorúan láttam, hogy a kedvenc cserepes udvarom bezárt, már nem kínálja csinos portékáit.
Semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, sem az úton (autópályán érkeztünk), sem a faluban. Tény, hogy többen voltak mint 2004 szeptemberében, de mivel szieszta idején landoltunk, nem sokan nyüzsögtek az utcákon. Mi is pihegtünk a kikötő egyik sörözőjében, mielőtt barangolni kezdtünk. Szomorúan láttam, hogy a kedvenc cserepes udvarom bezárt, már nem kínálja csinos portékáit.
Estefelé már megnövekedett az emberek száma, a hűsítő szél és a lemenő nap hatására egyre többen bukkantak elő az utcákon és tereken, kezdődött az este, amikor mindenki szép ruciban lesétál a kikötőbe, csatlakozik a kavargó tömeghez, beül a helyi éttermekbe, kávézókba, csodálja a kikötőben álló hajók luxusát, vagy éppen oda tart valamelyikre szórakozni.
Ezt a foglalatosságot mi kevésbé kedveljük, így elsétáltunk a régi kikötőbe, megnéztük a hajnalban oly zsúfolt halpiacot és hosszan csodáltuk az itt is oly valószínűtlenül kék tengert.
Este kiültünk az egyik legnagyobb térre, és néztük a petánkozókat, a sétáló, beszélgető, pihenő embereket, majd visszaindultunk Nizzába, ekkor még fontolgatva, hogy esetleg másnap is visszajövünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése