Nizzai útinapló - 2009.07.15. (folyt.)

Az este nyolcra hirdetett kezdés miatt, úgy gondoltuk, bőven elég, ha délután fél háromkor elindulunk - lesz idő kényelmesen parkolóhelyet találni, odaérni. A városra is kihatott a rendezvény, terelések és erre az alkalomra kialakított parkolóhelyek segítették a tömeg elhelyezését. Részben ennek, részben az általános mázlinknak köszönhetően, elkerített, őrzött parkolóban tudtunk leállni, így a kocsi miatt nyugodtak lehettünk(mindig van bennünk egy rossz érzés, amióta egy hazai koncert után az autó hűlt helyét találtuk csak). Ráadásul az sem volt gond, hogy néhány kilóméterre lehetett csak megállni, mert a parkolótól ingyenes buszok szállították a népet a Palais Nikaia-hoz.

Fél négyre oda is értünk a helyszínre, a stadion környéke messze nem volt olyan nyugodt, mint két nappal előtte! Több ezer ember várt a tűző napon a bejáratoknál, máris sorokba tömörülve, mielőbbi bejutást remélve. Annyira tetszett nekem, ahogy egy hatalmas fa lombjának árnyékában csücsült többszáz ember, mint apró kis verebek, és áhítattal hallgatta a hangpróbán felcsendülő daltöredékeket. Sajnos a meleg miatt többen rosszul lettek, hiszen a többség a tűző napon állt.
Szerencsére a kapukat jóval az ígért időpont előtt kinyitották, és viszonylag kultúráltan be lehetett jutni a Claw elé (így hívják a színpad "szörnyét"). Itt aztán újabb, több órás várakozás következett. Este nyolckor kezdett az előzenekar (Snow Patrol), majd este, 21:15-kor lépett be a U2 egyből az új album egyik számával, a Breathe-del. Azonnal megkezdődött a tomboló boldogság, a tömeg egybeforrva ugrált, énekelt, minden rezdülésével figyelve a zenekart.
Ez olyan mint a csoda, leírhatatlan, át kell élni.

Volt néhány olyan csúcspont a koncerten, amit mégis leírnék. Például a felcsendülő A Stand by me hallatán könnyekben tört ki az egyik mellettünk bulizó, középkorú angol hölgy, barátnője nyakába borulva sírt, és katarzisa kihatott ránk, a körülötte állókra is.
Amikor felcsendült a Mysterious Ways, kész voltam, hiszen nem reméltem, hogy ezt is hallom majd - évek óta vágytam rá, hogy U2 koncerten táncolhassak ezekre a dallamokra - igaz, emiatt nem szólt a nizzai koncerten az Electrical Storm.
Volt a közelünkben egy ismeretlen nemzetiségű fiatal lány is, aki "ős" U2 fan lehetett, ő minden "régi" szám felcsendülésekor sikítozva ugrált a magasba, majd üvöltve-sírva-mosollyal az arcán énekelte kedvenc dalait. Öröm volt a közelében lenni.
I'll Go Crazy if I Don't Go Crazy Tonight az egyik kedvenc dalom az új albumról. A koncert egyik csúcspontján felcsendülő remixtől kész voltam, végigtomboltam-ugráltam az egészet. Érdekes, eddig még egyik U2 remix sem tetszett, ez meg az első pillanattól megragadott, alig várom hogy megjelenjen a maxi!

Hatásos volt a Micheal Jackson emlékének szentelt blokk is, jól eltalált választás volt a két dal (Billie Jean és Don't Stop 'Til You Get Enough) és feldolgozásuk is nemes, tiszteletet adó és parancsoló lett. Megérintett.

Nem is térnék ki minden részletre, csupán a Karom (The Claw) erényeit ecsetelném még.
Bárki is tervezte ezt az 50 méteres, 390 tonnás fémszerkezetet, egyedülálló látványt és pozitív értelemben vett sokkot köszönhetünk neki is.
A dalok mellett felsorakoztatott vizuális effektek arzenálja nagyban hozzájárult az élményhez, amit kaptunk, és a "szörnyet" világosban látva, nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent tud majd ez a fémszerkezet. Külön megleptek a City of Blinding Lights-nál az égre törő fénysugarak...

A koncertről való távozás már kicsit macerásabb volt, hiszen az érkezésben volt némi fokozatosság, míg a távozást a több mint ötven ezer ember egyszerre tette meg, így kevésbé volt zökkenőmentes. A türelem volt a kulcsa a dolognak, csaknem egy óra volt, míg kifordulhattunk a parkolóból az útra, és hajnali kettő volt mire az élményektől zsongva, összebújva elaludtunk...

A nizzai koncerten elhangzott dalok listája:

Breathe
No Line on the Horizon
Get On Your Boots
Magnificent
Beautiful Day, Here Comes the Sun zárással
Mysterious Ways
I Still Haven't Found What I'm Looking For
Stand By Me (Ben E. King cover)
Desire, majd Michael Jackson emlékének adózva: Billie Jean és Don't Stop 'Til You Get Enough
Stuck in a Moment You Can't Get Out of
Unknown Caller
The Unforgettable Fire
City of Blinding Lights
Vertigo
I'll Go Crazy If I Don't Go Crazy Tonight Remix
Sunday Bloody Sunday
Pride (In the Name of Love)
MLK
Walk On, You'll Never Walk Alone részlettel, Aung San Suu Kyi tiszteletére
Where the Streets Have No Name
One

Ráadás dalok:

Ultraviolet (Light My Way)
With or Without You
Moment of Surrender

PS. Minden a poszthoz tartozó kép saját készítésű, sok, jobb minőségű is fellelhető a neten, de ezeket készítettük mi a mobiltelefonunkkal, így szívünknek kedvesek...